Egy iskola aranykora II

Oppenheim (Hirsch) Dávid jövetelekor Nagybecskereken, az 1857. évi népszámlálás szerint, 604 zsidó élt.[1] (Ő volt sorrendben a második, név szerint is ismert becskereki rabbi). Megválasztásánál szerepet játszott az a körülmény is, hogy a nagybecskereki izraelita iskola akkori főtanítója, Pless (Plesz) Samu, korábbról, Oppenheim Dávid barátja volt, és Bányai Jakab nyomán tudjuk, hogy megválasztására „lényeges befolyást gyakorolt.”[2] Úgy tűnik, igen sikeresen, mert 1857. június 28-án választotta meg őt főrabbijának a nagybecskereki izraelita hitközség közgyűlése, s ezen a poszton maradt 1876-ban bekövetkezett haláláig.

Az 1870/71. tanévben az iskolának 250 tanulója volt, s ez volt egyben e tanintézet aranykora is.[1] Akkori leírás szerint az iskola 5 osztályú volt, 4 tanítóval és egy kézimunka-tanítónővel, s a diákok közül 125 fiú volt és 120 lány, közülük 40 vidéki. Fel volt szerelve a szükséges taneszközökkel, az iskola évi költségvetése pedig 4700 forint volt.[2]
Egy 1872. január 7-én készített összeírás szerint Nagybecskereknek akkortájt 1100 zsidó lakosa volt.[3]
Mégis a tanulók létszáma az 1872/73. tanévben érezhetően csökkent, amiért lényeges hiány keletkezett az iskola költségvetésében, amit a hitközség pénztárából fedeztek.[4] A magyar nyelv oktatásában sem mutatkozott jelentősebb előrelépés, nem részesült kellő figyelemben.[5]
Mindennek ellenére s a további fejlődés érdekében az 1875/76. iskolaév elején a hitközség elöljárósága, az iskolaszék javaslatára döntött a 6. osztály beindításáról is.[6] Ám a hatodik osztály (kádergondok miatt) csak rövid ideig működött, s az ötödik tanítói állás betöltését a hitközség elnapolta.[7] Tehát a továbbiakban maradt az öt osztály és az alkalmazásban lévő négy tanító.[8] Mindemellett azonban az iskolában érezhető volt a magyar nyelv térhódítása: az első osztályban a héber és a német mellett a magyar írás-olvasás is szerepelt. A harmadik, negyedik és ötödik osztályban az Ungarisch Lesen és az Ungarische sprache voltak a magyar tantárgyak.[9]

[1] Uo. 33.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo. 34.
[5] Uo.
[6] Uo. 36.
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Uo.

[1] A jugoszláviai zsidóság története. Tükör, 1939. máj. 13.

[2] Bányai Jakab: A nagybecskereki izraelita iskola múltja és jelene. Nagybecskerek, 1896, 17.

1876. október 21-én azután szomorú távirat érkezett Bécsből: elhunyt Oppenheim Dávid nagybecskereki zsidó főrabbi, az izraelita népiskola igazgatója. Halálával az iskola igazgató nélkül maradt, s annak teendőit – átmenetileg – Pollák Ármin iskolaszéki elnök végezte.[1]
Nagybecskereki évei során Oppenheim Dávid sokrétű, zsidó-tárgyú tudományos munkásságot fejtett ki: több mint száz cikket, tanulmányt publikált németül és héberül (Allgemeine Zeitung des Judenthums, Monatsschrift, Bet ha-Midrasch, Maghid, Ms. für Geschichte und Wissenschaft des Judentums stb.).[2] Témái igen sokrétűek voltak (zsidó történelem, nyelvészet, folklór, liturgia, oktatás, társadalmi kérdések). Munkáiban például értekezett a Samaritánus szektáról, a középkori rabbik szerepéről, az oktatás helyzetéről Magyarországon stb.[3]
Az ő idejében Nagybecskerek komoly, tudományos rabbiközpont volt. Oppenheim következetesen védte a héber kultúrát, az izraeli hagyományokat, bírálta a reformtörekvéseket, helyeselte a héber nyelv használatát és fenntartását az imádságban és közéletben.[4] Egyik ismert, emlékezetes vitája a katolikus sajtóval volt: bírálta az Ausztriában megjelent zsidó tárgyú történelmi cikkeket, amelyre az egyik katolikus szerző hetvenoldalas szöveggel válaszolt.[5] Fontos bíráló szerepe volt a katolikus egyházi irodalom egyes tévhiteinek feltárásában.[6]
Oppenheim munkássága során ötvözte a vallási és tudományos ismereteket. Írásai jelentős hatást gyakoroltak az osztrák–magyar zsidó közéletre, tollforgató kritikusként különösen ismertté vált a Wiener Mitteilungen lapban közölt kritikái által.[7]
Már az 1870-es években az Országos Rabbiképző Intézet Tanügyi bizottságának volt a tagja[8], ami munkásságának elismeréséről tanúskodik, akárcsak az a tény is, hogy őt mint tudós rabbit, még az Országos Rabbiképző Intézet megnyitása előtt, tanárnak szemelték ki, de abban megakadályozta halála.[9]

[1] Uo. 36–37.
[2] Internetes forrás (Wikipedia+3biographien.ac.at+3Jewiki+3)
[3] Internetes forrás (biographien.ac.atdata.judaicalink.org)
[4] Internetes forrás (Encyclopedia.com)
[5] Internetes forrás (biblicalcyclopedia.comwiki.bibleportal. com)
[6] Uo.
[7] Internetes forrásd (https://www.biblicalcyclopedia.com/O/oppenheim-david.html?utm_source=chatgpt.com)
[8] Országos rabbiképezés. Pesti Napló, 1873. nov. 5.
[9] Dr. Blau Lajos: Brill Sámuel Löw. Élet és jellemrajz. Magyar-Zsidó Szemle, 1902., 1. sz.

Önálló munkái közül kettőt is ismerünk (Anrede, welche bei Gelegenheit der glücklichen gewesung unsers Kaisers und König Franz I. vorgetragen wurde. Temesvár, s.a.; Trauer-Rede über das Hinscheiden Sr. Majestät Franz I. nebst andächtigem Gebethe in der Synagoge zu Temesvar, den 23. März 1835. Temesvár, 1835).
Dr. Groszmann Zsigmond értékelése szerint „csendes tudós volt, kinek egyházi és világi műveltségét mindenütt elismerték.”[1]
Az 1870-es években Nagybecskereken komoly, becses magánkönyvtára volt, s a helyi hitközségi könyvtár állományát is gyarapította. Valószínű, hogy éppen a diákokkal való foglalkozás lehetett magánkönyvtára gazdagításának egyik indítéka.
Halála után, mintegy 2300 kötetes könyvtára (Lelio della Torre és más magánkönyvtárak állományával együtt,) az újonnan alapított Országos Rabbiképző Intézet tékájának alapjait vetette meg, amely felavatásakor, 1877 októberében már mintegy ötezer kötetet számlált.[2] Ehhez járultak hozzá még Ehrlich Ede nagyváradi, Hochmuth Ábrahám veszprémi, Brill Sámuel Löw pesti rabbi, Bloch Mózes és mások könyvgyűjteményei, kéziratokkal, ősnyomtatványokkal és antikvákkal egyetemben.[3] Az Oppenheim-könyvtár értéke abban rejlett, hogy míg a páduai Lelio della Torre könyvtára főként ősnyomtatványokból és régi, ritka kiadásokból állt, addig a nagybecskereki rabbi gyűjteményében az újabb zsidó irodalom munkái voltak képviselve, ami a Rabbiképző Intézet számára igen előnyös volt.[4]
Gyermekei közül Joachim Oppenheim Karlsbad híres zsidó közösségében lett rabbi.[5]
Nagybecskereken jótékonykodásáról is emlékezetes maradt.
Amikor 1860-ban gyűjtés indult a Magyar Tudományos Akadémia palotájára, „Bettelheim Gyula gyűjtött Aradon a házra 172 forintot, két aranyat s 1 tallért”[6], Nagybecskereken pedig erre a célra „Bettelheim F. P. könyvárus” két forintot adományozott.[7] Nem mellékes tény, hogy Bettelheim mellett több más tekintélyes magyar érzületű becskereki zsidó polgár is adakozott: Deutsch H. J., Menczer Mihály és Lipót, Menczer Mária, Teréz és Auguszta,  Napholz Mátyás, Pollák Hermann, Eckstein Sámuel stb.[8]
Egyik segélygyűjtési akciója 1862-ben Dél-Magyarországra menekült zsidók megsegítése volt.[9] Akkortájt a szerb–török összetűzés miatt a belgrádi zsidó gettót pusztítás érte, aelynek következtében hétszáz zsidó család, azaz mintegy négyezer lélek vált hazátlanná, akik Zimonyban húzódtak meg. Megsegítésükre elsőként a magyar zsidó hitközségek siettek, mindenekelőtt arra összpontosítottak, hogy enyhítsék a szerencsétlenek nyomorát.[10] Löw Lipót szegedi és Oppenheim Dávid nagybecskereki rabbi vállalták fel a gyűjtést a magyarországi zsidó közösségek körében, s bizony nem is volt olyan, ahonnan ne érkezett volna segítség. A magyar hitközségekhez támogatásukkal csatlakoztak az osztrák, német, francia hitközségek is. Párizsból csak a Rotschild-család 25000 frank segélyt küldött. Miután a menekültek Zimonyban nem találtak mindannyian hajlékot, ezért egy részük a déli végek városaiban keresett menedéket: Temesvárott, Nagybecskereken, Versecen, Pancsován, Kúlán stb.[11]
Egy másik alkalommal, 1866 októberében a nagybecskereki zsidó közösség az izraelita vallású katonák javára szervezett gyűjtést: Oppenheim Dávid rabbi 2 forintot adományozott, de a városból mások is adakoztak.[12]
Nagybecskereken Mangold Lipót könyvkereskedő volt készséges munkatársa és barátja.[13]
Nem sokkal a halála előtt, 1876 februárjában az elhunyt Deák Ferenc emlékére tartott gyász-istentiszteletet a nagybecskereki zsinagógában, amely zsúfolásig megtelt, s amelyen megjelent  Torontál megye tisztikara, a bíróságok meg a nagybecskereki városi tanács tagjai, a helyőrség tisztjei és számos polgár. „Rövid ima után Oppenheim Dávid rabbi igen sikerült alkalmi beszédet mondott.”[14]
Valamivel később a becskereki főrabbi is távozott az élők sorából. Bécsben hunyt el, egy műtétet követően 1876. október 21-én, hatvan éves korában, az Antongasse 7. szám alatt.[15]
Oppenheim idejében épültek ki Nagybecskereken a zsidó intézmények is: (a korábban alapított) Chevra Kadisa mellett jótékonykodott a Krajcáros Egylet, amely az akkori köznyomort volt hivatott enyhíteni.[16] 1858-ban alakult meg az Izraelita Nőegylet, 1871-ben a Maskil el Dal, 1874-ben pedig a Humanitäts Verein.[17]
Halála után a kultuszminisztérium a dél-magyarországi főrabbi tisztét dr. Singer Jakab temesvári főrabbira ruházta át.[18] 1876 és 1880 között egy átmeneti időszak következett, amelyben ideiglenesen nem töltötték be a rabbi állást.[19] A rabbi teendői átmenetileg Pless Samu, a nagybecskereki zsidó népiskola tanítója végezte – mivel volt rabbi képesítése –, amelyet annak idején a hunfalvai (Hunkovce) Jesivában kapott. Az iskolai oktatás mellett ő ideiglenesen a rabbi teendőket is ellátta.[20]
Ezt az interregnumot azután, 1880-ban, dr. Klein Mórnak (és családjának) jövetele szakította meg.[21]

[1] Dr. Groszmann Zsigmond: A magyar zsidók a XIX. században. Egyenlőség, 1917. febr. 24.
[2] A budapesti Országos Rabbiképző Intézet Értesítője az 1877-iki tanévről. M. kir. Egyetemi nyomda, Budapest, 1878, 2–3.
[3] Scheiber Nándor (szerk.): Országos Rabbiképző Intézet Évkönyve, Budapest, 1976, 347.
[4] Uo.
[5] Internetes forrás (OR-ZSE KönyvtáraWikipédia).
[6] Vasárnapi Ujság, 1860. június 24.
[7] Vasárnapi Ujság, 1860. július 29.
[8] Uo.
[9] Dr. Groszmann Zsigmond: Szerb zsidó menekültek Dél-Magyarországon. Egyenlőség, 1916. aug. 12.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] A hadügyminisztérium. Sürgöny, 1866. okt. 7.
[13] Németh Ferenc: Régi becskereki  könyvkereskedők, könyvkiadók és könyvesboltok (A XVIII. század végétől 1867-ig). Bácsország, 2007., 1. sz., 30–41.
[14] A nemzet gyásza. Pesti Napló, 1876. febr. 16.
[15] A budapesti Országos Rabbiképző Intézet Értesítője az 1877-iki tanévről. M. kir. Egyetemi nyomda, Budapest, 1878, 2–3. – Nagybecskereken, az emlékére rendezett gyászünnepségen dr. Bacher Vilmos rabbi-helyettes mondott emlékbeszédet.
[16] Uo.
[17] Uo. – Az Izraelita Nőegyletnek 1886-ban 94, a Maskil el Dalnak 128, a Chevra Kadisának pedig 141 tagja volt. Az egyletek megalakítására vonatkozóan, a becskereki napi sajtó más adatokkal szolgál. Ezek szerint a Maskil el Dal már 1870-ben létezett, a Humanitäts Verein pedig 1863-ban.
[18] Plesz Samu: Az elkallódott ős megkerül. Új Kelet, 1968. ápr. 26.
[19] Zsidó Lexikon. (Szerk. Ujvári Péter.) Budapest, 1929. 627.
[20] Plesz Samu: Az elkallódott ős megkerül. Új Kelet, 1968. ápr. 26.
[21] Uo.

(Vége)