Pályafutása Nagybecskerekről, Torontál vármegye székhelyéről indult. Ott látta meg ugyanis a napvilágot 1852. március 9-én a többgyermekes, híres Oldal fényképészcsaládban. Édesapja, Oldal István, a „becskereki fényíró” 1853-ban nyitotta meg szűkebb tájegységünk első állandó fényképészműtermét, amelyet a család tagjai mintegy hetven évig üzemeltettek, évtizedeken át gazdagon, folyamatosan dokumentálva Bánát életét: jelesebb személyiségeit, tekintélyesebb családjait, nevezetesebb eseményeit s e soknemzetiségű térség lakosságának hétköznapjait. Oldal Istvánnak, a tehetséges „festésznek és fényírónak” hat gyermeke született, de közülük csak hárman érték meg a felnőttkort: ifj. Oldal István, Oldal Antal és Oldal János. István apja szakmáját folytatta, Antal takarékpénztári igazgató lett, János pedig polgári iskolai tanár, majd iskolaigazgató.[1]
AZ OLDAL-FÉLE ISKOLAPAD
Az olvasót bizonyára meglepi, hogy a 19. század végén és a 20. század elején az iskolapadok kérdése milyen nagymértékben foglalkoztatta az iskolaorvosokat, a pedagógusokat és természetesen a tanszergyárosokat is.[1] Ám, joggal foglalkoztatta, hiszen, mint ahogyan Kőrösi József még az 1870-es években kiszámolta, a gyerekek 2000–3000 órát töltenek a iskolák rossz padjaiban, ami több egészségi problémát is okoz nekik, a rövidlátástól a gerincferdülésig. S itt jelentkezett igény alkalmas, „egészséges” iskolapadok megszerkesztésére, beszerzésére.[2]
A jó iskolapadok fontosságára először 1854-ben az Egyesült Államokban egy Bernard nevű pedagógus mutatott rá. Európában és Magyarországon az illetékesek valamikor az 1860-as években kezdtek foglalkozni az egészséges iskolapadok kérdésével. Nem árt megemlíteni, hogy Magyarországon Gönczy Pál volt az, aki mérések alapján kiszámította a követelményeknek megfelelő iskolapad méreteit.[3]
Az újabb szerkezetű iskolapadok rendre megjelentek a magyar tanszerkiállításokon is. 1874-ben például tizennégy cég állított ki iskolapadokat. Valamivel később, az 1900. évi párizsi kiállításon francia, olasz, svéd, mexikói, dél-afrikai orosz és magyar iskolapadokat láthatott a közönség. A műszaki fejlesztés egyik érdekes példája akkortájt az volt, hogy Franciaországban olyan készüléket is szerkesztettek az iskolapadhoz, amely „a tanulók fejét nem engedte a kívántnál közelebb a padhoz”.[4]
A gyakorlatban akkortájt rengeteg változatuk volt az iskolapadoknak. Használatban voltak például a felhajtható fedelű, úgynevezett Kuncze-féle padok (amelyek drágának bizonyultak), az 1893-ban szabadalmaztatott Feiwel-féle Hungária-iskolapadok, a kétüléses, küszöb nélküli iskolapadok (amelyek kilenc méretben készültek) stb.[5]
Mindent egybevetve, a 19. század végén és a 20. század elején jutottunk csak el az egyszerű asztalosmesterek padjaitól a korszerű orvosi és pedagógiai szempontokat mérlegelő, „egészséges” iskolapadokig.[6] S ennek egyik úttörője éppen becskereki tanárunk volt.
Oldal elismerést érdemel azért, hogy figyelme a 19. század végén a tanulók egészségére is kiterjedt. Hiszen a pedagógiai szakirodalom szerint ő volt az első, aki a minden nagysághoz alkalmazkodó normálpad eszméjét megvalósította.[7]
[1] A magyar neveléstörténet forrásai II. Korszerű törekvések a századforduló iskolaépítésében. OPKH, Budapest, 1989, 52–60.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Dr. Párdányi Emil: Oldal János. A Budapesti Székesfővárosi VI-ik Kerületi (Felsőerdősori) Községi Polgári Leányiskola huszadik Értesítője az 1907–1908. iskolaévről. Szerkesztette: Schuch József igazgató. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, 1908, 5–6.
[1] Kalapis Zoltán: A becskereki fényíró (15.) Magyar Szó, 1984. máj. 21.
Egy korabeli tanterem
Ő nem egyszerűen „egy új padot” talált fel, hanem az 1890-es évek elején részt vett annak a magyar iskolaegészségügyi-pedagógiai problémának a megoldásában, miként lehetne ugyanazt a padot különböző testmagasságú gyermekekhez igazítani. Természetesen nem Oldal volt a világon az első állítható iskolapad feltalálója, mert 1894-ben már több hasonló külföldi iskolapad-konstrukcióról folyt a vita. Ám a kifejezetten magyar, önálló „normálpadok” között az Oldal-féle és a Michl-féle padkonstrukció volt a legnépszerűbb.[1] A korabeli probléma, amelyre Oldal (is) megoldást kínált, az volt, hogy az iskolapadot úgy kellene kialakítani, hogy a tanuló testi fejlettséghez lehessen igazítani. Ezek az új konstrukciójú iskolapadok alapvetően két dolgot voltak hivatottak szabályozni: az ülőlap és az asztallap közötti távolságot, valamint az ülés és az asztallap közötti magasságkülönbséget.[2] Hogy ezzel milyen problémát szándékoztak orvosolni? Mindenekelőtt azt, hogy amennyiben a pad túl magas, alacsony vagy rossz távolságú volt, a gyermek kénytelen volt előrehajolni, féloldalt ülni, vagy megemelni a vállát. Az pedig a korabeli iskolaorvosok nézete szerint hozzájárulhatott a gerincferdüléshez, a rossz testtartáshoz és a látás túlzott megterheléséhez.[3]
Az 1894. évi szakleírás szerint Oldal „normálpadja” faszerkezetű volt, s nem igényelt vasvázat. A háttámla előre-hátra tolásával lehetett azután a horizontális távolságot módosítani. A lábzsámoly emelésével vagy süllyesztésével ugyancsak a diákhoz lehetett idomítani. A pozitív végeredmény pedig az volt, hogy ugyanaz a pad különböző testmagasságú gyermekekhez volt igazítható. Voltaképpen egy mechanikusan átalakítható fa iskolapad volt, amelynél a tanuló méretéhez igazították az ülőhely és az írófelület geometriai viszonyát.[4]
Hogy miért volt ez akkortájt olyan nagy jelentőségű? Mindenekelőtt azért, mert a 19. század második felében Magyarországon tömegessé vált a népoktatás. Az 1868. évi népoktatási törvény után egyre több gyermek járt rendszeresen iskolába. S egy-egy osztályban nagyon különböző testméretű gyermekek ültek, ilyetén érthető is volt, hogy egy hétéves kisgyermek és egy tizenkét-tizenhárom éves nagyobb gyerek nem ugyanazt a padmagasságot igényelte.[5]
Pedagógiatörténeti szempontból kulcsfontosságú volt, hogy a 19. század végén megváltozott a korábbi logika: nem a gyermeknek kell alkalmazkodnia az adott padmérethez, hanem a padnak kell alkalmazkodnia a gyerekhez. Így fejlesztették ki az úgynevezett „iskolai normálpadot”, amely voltaképpen az ergonómia előfutára volt, s azt szorgalmazta, hogy az iskolapadokat anatómiai, pedagógiai és higiéniai szempontok alapján szükséges megszerkeszteni.[6]
1894-ben, a Magyar Pedagógiai Társaságban két magyar padkonstrukció került bemutatásra, Oldal Jánosé és Michl Alajosé.[7]
Oldal János padjának előnyei közé tartozott, hogy viszonylag olcsó volt, vasváz nélküli, faszerkezetű, a háttámla és a lábtámasz állításával alkalmazkodott a tanulóhoz. Hátrányai közé tartozott, hogy az állítása körülményesebb volt, több időt igényelt az iskolai személyzettől. Ugyanakkor Michl Alajos padja fejlettebb mechanikai szerkezetet alkalmazott. Kovácsoltvas emelőszerkezetet, faburkolattal, amely kulccsal volt (viszonylag könnyen) állítható.[8]
[1] Véredy Károly: Új szerkezetű iskolai padok. Magyar Paedagógia, 1894, 184–187. – Egyébként Michl Alajos budapesti asztalosmester volt.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] A Magyar Pedagógiai Társaság 1894. február 11-én megtartott ülésén került bemutatásra a Michl- és az Oldal-féle iskolai pad. A padok szerkezetét az ülésen maguk a feltalálók ismertették.
[8] Véredy Károly: Új szerkezetű iskolai padok. Magyar Paedagógia, 1894, 184–187.
Oldal János nyilvános értesítője
Végül a közoktatási minisztérium a Michl-féle padot rendeletileg ajánlotta az iskoláknak, az Oldal-féle padokat pedig próbaképpen Budapest szerezte be, és egyes iskolai tantermekben ki is próbálta. Tehát Budapesten hivatalosan kísérleti alkalmazásban volt.[1]
Ettől eltekintve Oldalnak csaknem minden életrajzában az olvasható, hogy „ő volt az első, aki a minden nagysághoz alkalmazkodó iskolai normálpad eszméjét megvalósította”.[2] Ezt mindenképpen úgy kell értelmeznünk, hogy ő korábban kezdett el iskolapad-konstrukcióval foglalkozni, mint Michl, s ezt támasztja alá az az adat, hogy Budapest már 1892-ben programként tűzte ki az Oldal-pad kipróbálását. Sántha Lajos értékelése szerint azonban Oldal úgynevezett normálpadjaival nem volt szerencsés, jóllehet szakmai körök elismerően szóltak róla.[3]
Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy az 1890-es évek elején Oldal János olyan állítható iskolapad-konstrukciót dolgozott ki, amely lehetővé tette, hogy annak mérete a tanulók különböző testi fejlettségéhez igazodjon. Konstrukcióját Budapest kísérleti jelleggel alkalmazta, és a kortárs pedagógiai szakirodalom a Michl-féle megoldással együtt a korszak jelentős magyar iskolabútor-újításai között tartotta számon.
HALÁLA
Oldal János több éven át betegeskedett. Szívelzsírosodásban és ütőér-elmeszesedésben szenvedett.[4] Mindemellett asztmája is volt,[5] amely az egészségét emésztette. Megtörtént, hogy fél évig is betegszabadságon volt, de úgy tűnik, hogy a pedagógiai munka a számára gyógyító hatással volt. Alighogy javult egy kissé az egészségi állapota, ismét a régi buzgalommal látta el teendőit. Utolsó percéig hivatásának élt.[6]
1908. január 25-én délután még elnökölt egy tanári tanácskozáson, úgy tűnt, hogy látszólag jó erőben van, de az ülést követően szívszélhűdésben meghalt, 56 évesen.[7]
Halála kapcsán Budapest város törvényhatósági bizottsága, amelynek tagja volt, jegyzőkönyvbe foglalta az alábbiakat: „Oldal János fővárosi polgári iskolai igazgató január 25-én váratlanul elhunyt. (…) 30 évig buzgó, lelkes és odaadó munkásságot szentelt a főváros tanügyének, amely idő alatt, részint, mint tanár, részint, mint egyik legnagyobb polgári iskolánk igazgatója szolgálta a fővárost. Nemcsak mint gyakorlati pedagógus volt kitűnő férfiú, hanem a szakirodalom, jelesül a nyelvtudományi, esztétikai és pedagógiai szakirodalom terén is kiváló munkásságot fejtett ki.”[8]
Elhunytáról a korabeli lapok is többnyire beszámoltak. Szülővárosának napilapja, a Torontál szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy tanárunk, fél évvel a halála előtt, 1907 nyarán járt utoljára a Béga menti városban, ahol meglátogatta atyját és testvéreit.[9] „Pompás kinézése, állandó jókedve s messzelátó tervei senkivel, ő vele legkevésbé sejtették, hogy napjai meg vannak számlálva.”[10] A Torontál arról is beszámolt, hogyan halt meg: „este a Rákóczi úton hirtelen rosszul lett, beszaladt a Szövetség-utca 4. számú ház kapuja alá, ahol összerogyott és meghalt. Halálát szívszélhűdés okozta.”[11]
Négy hónappal a halálát követően özvegye, Kada Emma a fővároshoz fordult anyagi segítségért, támogatásért. Voltaképpen elhunyt férje nyugdíjáért, hét kiskorú gyermeke részére pedig neveltetési pótlékért folyamodott, amelyet végül meg is kapott.[12]
(Vége)
[1] Uo.
[2] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Oldal János] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm) – A Pallas Nagy Lexikona, 13. k., Budapest, 1896 [Oldal János].
[3] Sántha Lajos: Oldal János. Népnevelők Lapja, 1908. febr. 8.
[4] Dr. Párdányi Emil: Oldal János. A Budapesti Székesfővárosi VI-ik Kerületi (Felsőerdősori) Községi Polgári Leányiskola huszadik Értesítője az 1907–1908. iskolaévről. Szerkesztette: Schuch József igazgató. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, 1908, 5–6.
[5] Sántha Lajos: Oldal János. Népnevelők Lapja, 1908. febr. 8.
[6] Dr. Párdányi Emil: Oldal János. A Budapesti Székesfővárosi VI-ik Kerületi (Felsőerdősori) Községi Polgári Leányiskola huszadik Értesítője az 1907–1908. iskolaévről. Szerkesztette: Schuch József igazgató. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, 1908, 5–6.
[7] Uo.
[8] Hivatalos rész. Fővárosi Közlöny, 1908. febr. 7.
[9] Oldal János meghalt. Torontál, 1908. jan. 27.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] 38. Bizottmányi és tanácsi előterjesztés a néhai Oldal János, volt polgári iskolai igazgató özvegyének ellátása ügyében. Fővárosi Közlöny, 1908. máj. 8.
Nyitókép: A Feiwel-féle iskolapad (1913) felhajtható lappal és üléssel
