Költő és hírlapíró volt, a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a 19. század második felének egyik legeredetibb magyar költője. Életútja szorosan összekapcsolódott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméivel. Fiatalon Petőfi Sándort tekintette példaképének, és amikor 1847-ben végleg Pestre került, bekapcsolódott a reformkor fiatal értelmiségének életébe. A Pilvax kávéházban került kapcsolatba a forradalmi ifjúsággal, ismerte Petőfit, Jókai Mórt, Lauka Gusztávot, valamint Vas Gerebent is. Fiatalkorában vándorszínészként Nagybecskereken is fellépett, akárcsak Bácska több városában. A márciusi forradalom eseményeiben aktívan részt vett, majd 1848 augusztusában önként honvédnek jelentkezett, és a szabadságharcban hadnagyi rangig jutott. Miután részt vett a roppant hidegről emlékezetes téli bánsági hadjáratban, megkapó prózában ecsetelte a Dél-Bánátban, főképpen Nagybecskereken és Pancsován látottakat és tapasztaltakat (Egy honvéd naplójából[1]). A szabadságharc bukása után bujdosnia kellett, majd az osztrák hadseregbe sorozták. A forradalmi eszmékhez való ragaszkodását később sem adta fel: a kiegyezést is elutasította, ezért politikai nézetei miatt gyakran került szembe korának hivatalos irodalmi és politikai köreivel.[2] Barátság fűzte Milkó Izidorhoz, többször meglátogatta őt Szabadkán, s néha Palicson is hetekig időzött.[3]
Az esküvő után derült csak fény felesége múltjára, aki korábban, még szolgálóként, teherbe esett és egy fiút szült, de eltitkolta férjétől. Ennek következtében Vajda (két év után) kiutasította feleségét a házából.[4] E kapcsolat érdekessége, hogy a válás után is valamilyen módon továbbra is fenntartották egymással a kapcsolatot. Egyébként Kerekes György megfogalmazása szerint Bartos Rozália „bécsi leány” volt, jellemére nézve pedig „ideges nő volt, ki férjét folyton izgatta, bosszantotta, nyugalmában zavarta, úgy, hogy a költő több ízben panaszkodott, hogy nem hagyja őt dolgozni; könyvei közül dühében több száz forint értékűt elpusztított. Végre is törvényesen elváltak, s a nő előbb Bécsbe, majd állítólag Amerikába ment ki.”[5]
Talán nem lesz érdektelen itt idézni egy részletet Vajdának A házasságról című írásából: „Mennyiféle kellék összetalálkozása kívántatik meg ahhoz, hogy egy házasság boldog legyen, már csak földi – nem tökéletes – értelemben is? Nem látjuk-e, hogy a legnagyobb bölcsek épp úgy elhibázzák, mint a tudatlanok, az ábrándozók épp úgy, minta rideg számítók, a szobatudósok épp úgy, mint az úgynevezett gyakorlatiak? (…) A házasságról bizonyosként megállapíthatjuk, hogy jó biz az, ha – el van találva. De hát hogyan lehet azt legjobban eltalálni? Némelyek azt mondják, nem kell a szívre, csupán az észre, azaz hogy főleg az észre hallgatni. Mások meg ellenkezőleg: csak a szív, csak a szív sugallatára utalnak, hogy csak azt kövessük, hisz ez, már tudniillik a házasság, egyenesen kizárólag a szív ügye.
Egyiknek sincs igaza.
A szív épp úgy félrevezetheti az embert, ha az észtől is tanácsot nem kér, mint megfordítva, ha csupán a számító rideg észre hallgat, a szív ellenkezése dacára. Hiszen még akkor sem csalatkozhatlan az ember fiai e dologban, mikor mind a két hatalom, szív és ész egyaránt javallják a választást… mert hiába, gyarló az ember, és végére járhatatlanok a gondviselés útjai.”[6]
Költőnk élete végéig szegényesen, magányosan élt, miközben gyomor- és bélhurutja állandóan kínozta. Budapesten hunyt el 69 évesen, 1897. január 17-én.[7]
„MERT SZABADKA FÖLDI PARADICSOM…”
Vajda János szabadkai kapcsolatai életének utolsó másfél évtizedében váltak különösen fontossá. A kapcsolat nem egyszerűen alkalmi irodalmi ismeretséget jelentett: a költő az 1880-as évektől kezdve egy olyan szabadkai baráti körre talált, amelyben megértést, támogatást és időnként menedéket is kapott. Ennek a körnek két legfontosabb alakja Milan Milosavljević ügyvéd, országgyűlési képviselő és földbirtokos, valamint Milkó Izidor szabadkai ügyvéd, író és publicista volt. A források szerint Vajda és Milosavljević barátsága haláláig megmaradt, és Milkóval is szoros, bizalmas kapcsolatot alakított ki. Mindkettővel levelezett is. A Milkó Izidorral való levelezését irodalomtörténeti értéke miatt a Magyar Tudományos Akadémia 1958-ban külön kötetben is megjelentette. Ebből a levelezésből tárulnak fel Vajda szabadkai kötődésének, baráti kapcsolatainak valamint ottani vadászatainak részletei is.[8]
A Milkóhoz írt levelek a szabadkai író hagyatékából a második világháború után kerültek az Országos Rabbiképző Intézet Könyvtárába: pontosan 26 levél és néhány névjegy.[9] A kötethez írt bevezetőben olvassuk: „Milkó Izidor (1855–1932) kapcsolata Vajda Jánossal a magánélet keretei között formálódhatott, jóllehet, megismerkedésük idején Milkó már megtette az irodalomban az első lépéseket.”[10]
Milkó visszaemlékezéseiben terjedelmesnek minősíti Vajdával való levelezését, s mintegy 40-50 levélről tesz említést, amelyek egy része a későbbiek során elveszett.[11]
[1]1Vajda János: Egy honvéd naplójából. Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor Budapest: Neumann Kht., 2003 (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/06100/06112/html/gmvajda0008.html)
[2]Lásd: Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Budapest, 1901; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Vajda János] (elektronikus forrás: mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
[3]Scheiber Sándor – Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958
[4]Gábor Gina: Édes uram, a költő – mi igaz Bartos Rozália emlékirataiból? (elektronikus forrás: https://www.feol.hu/cimlapon/2012/03/edes-uram-a-kolto-mi-igaz-bartos-rozalia-emlekirataibol)
[5] Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Az Országos Irodalmi Részvénytársaság kiadása. Budapest, 1901, 85.
[6] Barta János (szerk): Vajda János összes művei, V. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 252–253.
[7] Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Az Országos Irodalmi Részvénytársaság kiadása. Budapest, 1901, 42.
[8] Scheiber Sándor – Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Irodalomtörténeti füzetek 15. szám. Magyar Tudományos Akadémia, 1958
[9] Uo. 5.
[10] Uo.
[11] Scheiber Sándor – Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Irodalomtörténeti füzetek 15. szám. Magyar Tudományos Akadémia, 1958, 15.
Nyitókép: A korabeli Szabadka
