Szép napos délután. A futballpálya felé sokkal több nő igyekszik, mint bármely más bajnoki vagy kupameccs idején. Ennek bizony több oka is van! A hölgyeket valójában nem is a nagy csapat hatalmas sikere csalogatja ki, hanem a hazai gyerekekre kíváncsiak. Még a csikorgó csontú szépkorúak is számosan szinte botorkálva, de igyekeznek a nézőtér felé, hogy le ne maradjanak egyetlen pillanatról se!
Háromnegyed órával a kicsik előmérkőzésének kezdése előtt, amikor már egy madár sem fért el a nézőtéren, felhangzik a harsonaszó, a bejáraton átmasírozik az ifjúsági zenekar, amelyben apró gyerekek is tele tüdővel fújják a hangszerüket! Fábián bácsi menetel a rezesbanda előtt. Pálcáját emeli a füves pálya közepén. Helyben jár a csapat. A karmesteri pálca lecsap! Megszakad a zene és a helyben járás. Mozdulatlan a csapat. Hangszer pihenőben.
A bejáraton át színes pillangócsapat röppen a pályára! Tamburmajor úr emeli a pálcát, lassan, hogy mindenki lássa! A pici lepkék nevetnek, örülnek, visonganak, és a zenekar oszlopa előtt olyan alakzatot képeznek, mint egy virágoskert. Vannak vagy húszan, virágos ruhákban, és pontosan olyan hatást keltenek, mint az ágyások, amelyeket tavasszal nagy gonddal palántáltak földbe a kertet gondozók.
Újra harsonaszó. A zenekar rázendít, a virágoskert díszei mozdulnak az ütemre. Gyönyörű koreográfiát hoztak magukkal, hiszen botjaikon fejlődnek a virágok: előbb zöld bimbók, aztán kipattanó, majd nyíló szirmok. A pálya szélén körbejárnak kétszer is a telt nézőtér előtt. Hatalmas taps és ováció köszönti őket.
A rezesbanda megáll a kijárattal szemben, a mazsorettel befutnak a fűre. Ott játszani kezdenek a zene ütemére. Gyermekdalokra táncolgatnak, énekelnek is, messzire hallatszik a hangjuk. A fúvósok és ütősök nagyon ügyelnek arra, hogy el ne nyomják a vidám lánykák énekét. Végül átbújnak a virágszálak az aranykapun, kilépnek a pályáról. Ott fölsorakoznak, és meghajtják magukat. Így köszönik meg a sok tapsot, biztatást és szeretetet, amelyet kaptak.
Nagy fiúk futnak be a pályára, és kijelölik a kicsik területét. Felállítják a kapukat.
Elcsöndesül a lelátó.
A csöndet a rezesbandából összeállított dzsesszzenekar töri meg! Kezdi a pergődob, rá az ütemet a nagydob. Hosszan száll a trombitahang, besegít a harsona, játszik a klarinét, brummog ám a bombardon!
A bevezetés alatt a polgármester néni odasúgja párjának:
– Te, Mengyi! Ez egy klasszikus New Orleans-i stílusú dzsesszzenekar!
– Meglepnek engem is. Méghozzá menetzenekar. Ki menetel majd?
A választ a zenekar meg a bevonuló két csapat adja meg.
– Menetelnek a szentek!
Lassan, méltóságteljesen bevonulnak a kiskölykök.
– Nálunk sokkal több a kislány, mint az ellenfélnél! – hallatszik egy ijedt hang.
– Ne féljen, szomszédasszony! Jók ám a mi pironkáink is! – ismerhetünk rá a tudálékos aranyműves baritonjára.
Míg halad a két csapat, a közönség a zene ütemére tapsol, és mindenkinek nagyon tetszik az alapdallamvilágot megjelenítő hangszerek játéka. A trombita a vezér dallamot játssza, ő a zenekar vezetője. A fafúvós klarinét a díszítő, gyors dallamokkal felelget, kislányként játékos. Nem is csoda! Csenge hetedikes, barna lány. Zenetanára azt mondja róla, amióta elszakadt tőle Morzsi, a piros plüsskutya, azóta csak a klarinéttal álmodik. No, nem jól tudja a bácsi, mert Morzsi még most is ott lapul a lányka hátán lévő kicsi hátizsákban. Az igazság az, hogy éjjelente együtt álmodnak a kedves klarinétról. A harsona sötétebb, mélyebb fekvésű rézfúvós. Ő a trombita alatti harmóniák kísérete. Jellemzője a csúszkáló hangzás, amit az eltolható csővel ér el az egyik kántorunoka.
A ritmusszekció a bombardon, amely a basszusalapot biztosítja. A pergődob a pattogó ritmusokért felel. A nagydob és a cintányér a hangsúlyos lüktetést, a dal szívdobbanását adja.
Míg tart a fölsorakozás, lassan elhal a zene. Megérkeztek az ígéretes focistapalánták. A hazaiak a pirókák, a vendégek a fehérbárányfelhők.
Komoly a meccs, három játékvezető van. Mint a nagyoknál. Egynek síp a szájában, kettőnek zászló a kezében.
A kezdet a vendégeké. Több ízben is tüzeltek a hazai kapura, de a pirókák leánykapusa, aki Géza szerint a legjobb kapus a kerek világon, nagyszerűen hárított. A közönség nagy tapssal biztatta a hazaiakat, skandálták is, Pirókák! Pirókák!
Az első félidő gól nélkül telt el.
Félidőben a mazsorettek lépnek újra színre, ám most a zene a hangszóróból árad, és olyan koreográfiákat adnak elő, amelyeket már régebben betanultak. A közönség ezt is nagy szeretettel fogadja.
A második félidőben, a hazai kezdésből nagyszerű támadás indul. Géza egy csel után elfekteti az ellenfél középpályás, robusztus fiúját. A labdát, szándékában áll, Misi fejére adni. De Misit ellökik! Neki már nem passzolhat. A bíró nem fúj. Géza, a hazaiak támadó középpályása, négyet lép előre, közel jár a kapuhoz. Nagy lendületet vesz, és mielőtt megtámadnák, kapura durrantja a labdát. A kapust meglepő labda a bal ficakban csapódik a hálóba! 1:0.
A vendégjátékosok durván ütköznek a hazaiakkal, különösen, hogy a nyolc mezőnyjátékos fele lány! Hangos füttykórus kíséri a lelátóról ezeket a belépéseket. Ám a hazaiak sem félénk nyulak, a lánykák sem üvegbabák, hogy egyetlen lökéstől összetörjenek, vagy a pálya közepén sírva fakadjanak, bátran játszanak, amelynek meg is van az eredménye! Ugyan nem esik több találat, de a három lány, akik a védelem oszlopát adják, okos fedezésekkel rendre meghiúsítják az ellenfél támadásait. Ők arra kényszerülnek, hogy távolról bombázzák a hazaiak kapuját. De a kapus a helyén marad, minden labdát semlegesít.
A viadal végét jelző sípszó után kifutnak a hazaiak a közönség elé, és boldogan hajolgatnak, ugrálnak, a lányok visonganak, a rezesbanda pedig népdalátiratokkal üdvözli a levonuló gyerekcsapatot.
A két mérkőzés között a nagy csapatok bemelegítése zajlik. Árgus szemekkel figyelik a hazaiak a válogatott és a külföldről megszerzett nemzetközi nagyságokkal teli ellenfél játékosait.
A hazaiakat már ismerik. De mégis titkon azt dobogja minden szurkolói szív, hogy talán rúgnak majd egy gólt ezeknek a félisteneknek a mieink is.
A játék elejében nem úgy alakul, ahogy a szurkolók azt elképzelték. A nagyok tíz perc alatt kétszer is beveszik a hazaiak kapuját.
– Nagy a különbség a két csapat között – jegyzi meg Mengyi bácsi.
Erre a felesége, a polgármester asszony csak bólogat.
Hanem a tizennyolcadik percben megrázzák magukat a hazaiak, és egy szép, jól kidolgozott támadást vezetnek. El is érnek a nagy csapat tizenhatosáig, ott megtorpannak. Adogatnak kicsit, az ellenfél hagyja, játsszatok csak, mit tehettek? Elalszik talán az egész fővárosi gárda, amikor egy szemfüles beadásra ráfut Emese legidősebb bátyja, Dezső, és a meglepett kapus mellett lágyan hálóba passzolja a labdát.
Csönd a stadionban.
Dezső nem hisz a szemének, áll csak bámul a hálóba kotort labdára. Az ellenfél kapusa mellette. A tíz fővárosi mezőnyjátékos lába gyökeret ereszt.
Végül Dezső belép az ellenfél kapujába, kézbe veszi a focit. Barátságosan nyújtja a kapus keze felé. Az meg tétován nyúl a játékszerért, és ki is esik a két tenyere közül a földre.
Erre aztán kitör az öröm a lelátón!
Végre a bíró is észleli a változást.
Belefúj a sípjába és középre mutat.
GÓÓÓÓL!
Nagyszerű volt a mérkőzés, mesélik este a városban mindenfelé.
– Csak nyolc egyre kaptunk ki! – kiabál az öreg postás. – Le a kalappal a fiaink előtt!
– A kicsik meg csudamód ügyesek ám! – hangoztatja este a padon a plébános úr. – Legyőzték a Tisza bal parti kivagyi nagyváros csapatát!
– De a rezesbanda és a mazsorettek is kitettek ám magukért!
– És délelőtt az úszópalánták, meg azok a csecsemők! Ha nem saját szememmel látom, mit tudnak, el sem hiszem! – rekeszti be a templomtéri pad körül megtartott esti gyűlést az égimeszelő piktor úr.
