Kilátó

Na, mi van, cimbora? Hívott már Sophie?

Egy csatatér muzeális lövészárkai porladnak lassan a semmibe, éveim a szűk idő, amit testembe zárt a mindent elöntő Végtelen. Hogyan is felejthettem idebenn az ínség zárkájában összetörve: épp a falakban zúgó tenger monoton dobverése volt az, ami tartotta botló szívemet?

Egyszer volt, hol nem volt, a térképen nem volt folt. Micsoda vérkép, morfondírozott a térkép, s egy marhahajcsár pacák lőtt belőle pacát.

Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még.

Az elmúlt napokban sokat beszéltek az ukrajnai békéről, de nem jutnak hozzá közelebb. A háború tovább tart, pedig meg sem kezdődött volna, ha a – nevezzük most így – Globális Nyugat kilépett volna saját világlátásának és intellektuális korlátainak dobozából.

A nyári táborban este imádkoztunk. Ősi szövegeket hallgattunk.