A Sárga Malom Mozi a következő egy hónapot a nevetésnek szenteli, s vígjátékokat fog vetíteni. De természetesen a programban szereplő négy film nem véletlenül kerül kiválasztásra, a legtöbbjüknek van valamilyen mögöttes tartalma, üzenete, melyet megismerve a nevetés könnyen sírássá alakulhat át. Az emberek immáron belátták, hogy a mozi kiválasztott alkotásait érdemes megtekinteni, ugyanis a terem ma is megtelik nézőkkel.
Mordor és Zita imádják a vígjátékokat, de főleg a megosztó, polgárpukkasztó alkotásokért élnek, melyeken sokan megsértődnek, míg mások az egekig magasztalják. A szerelmes pár az első sorban foglal helyet.
─ Ma a Vaklármát, Arthur Hiller 1989-es vígjátékát fogjuk megnézni – ismerteti Zita. – A film főszereplői a híres páros, Gene Wilder és Richard Pryor, akik egy süket és egy vak férfit alakítanak. Miután megismerik egymást, barátok lesznek, ám a következő nap véletlenül szem- és fültanúi lesznek egy gyilkosságnak, sőt egy lopott drágakő is hozzájuk kerül, emiatt a gyilkosok őket is el akarják tenni láb alól. Csakhogy alábecsülik a két barátot, ők ugyanis már sokkal rosszabbal is találkoztak életük során, mint pár fegyveres antagonistával.
─ A Vaklárma a legjobb és egyben legismertebb filmje a Wilder-Pryor párosnak – kapcsolódik Mordor a témához. – A másik három közös filmjük, a Dutyi-dili, A folt a zsákját és a Silver Streak közel sem szólt akkorát, sőt a kritikusok sem fogadták túl jól őket. A Vaklárma sikere a páratlan, fanyar, néha morbid humorának köszönhető, mely humor a fogyatékossággal élő karakterek megjelenítésében, a belőlük áradó lazaságban és életfelfogásukban rejlik, de a korra jellemző szexista poénok is gyakoriak. Azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló filmekre mondják, hogy rosszul öregedtek, a huszonegyedik században ezekkel már nem illik viccelni.
─ Pontosan, akárcsak a Rendőrakadémia-sorozat, a maga idejében a Vaklárma is nagyot tarolt, sokan a mai napig is szeretik őket, de – legalábbis efféle stílusban – többé már nem készülhetne hozzájuk egy folytatás. A humor egyébként is az egyik leggyorsabban változó, folyamatosan átalakuló dolog, miközben roppant szubjektív is egyben, ez ellen nem lehet mit tenni. Ami harminchat évvel ezelőtt még vicces volt, ma már nem biztos, hogy az.
─ Ha az emberek képesek különbséget tenni vicc és valóság között – kezdi Mordor –, akkor nem kellene, hogy problémát okozzon az érzékenység vagy annak hiánya a filmben. Ott van például korunk egyik legismertebb humoristája, a brit Ricky Gervais. Ő aztán valóban mindenből viccet csinál, de a közönsége fel tudja fogni, hogy a humor, még akkor is, ha valaki magára veszi, mindössze humor, a célja a szórakoztatás és a figyelemfelhívás. Múlt héten a Macska-jajjal foglalkoztunk, a film elsősorban egy vígjáték, de nem titkolt célja bemutatni, felhívni a figyelmet arra, hogy milyen az élet a Balkánon. Úgy gondolom, hogy a Vaklármának is hasonló céljai vannak, hiszen a film ugyanazért vált kultusszá, mint például az Esőember vagy a Psycho. Tudniillik, egészen a Vaklárma megjelenéséig a filmipar nem sokat foglalkozott a vaksággal, süketséggel vagy más fogyatékossággal élő emberekkel, miközben az emberiség nem csekély részéről van szó. A filmnek köszönhetően a társadalom szemében elérhetőbbé, valódibbá váltak ezek az emberek, kicsit talán befogadóbbakká is váltunk, de ezenkívül megtanultuk értékelni a saját életünket, mert bármennyit is panaszkodunk életünk során, tudnunk kell, hogy mindig lesz valaki más a világban, akinek sokkal nehezebb élete van.
Mordor gondolata tökéletes végszónak bizonyul, ugyanis ebben a pillanatban elkezdődik a vetítés. A nézőknek tetszik a film humora, sokszor hangos nevetésben törnek ki. Amikor az utolsó jelenetben a fagylaltozó Pryor és Wilder egymás hajába nyomják az édességet, véget ér a vetítés. Míg a terem lassan kiürül, Mordor és Zita a helyükön maradnak. Mordor megszólal:
─ Eddig főként arról beszéltem, hogy a Vaklárma miért nem készülhetne el ma. Arról szó sem volt, hogy egy ártatlan kis vígjáték fogja elmondani az élet nagy igazságát. Pryor vak karaktere a film elején arról beszél, hogy a tengerparton sírva fogta fel, hogy többé nem láthat, és arra gondolt, mit szólnak azok az emberek, akik most sírni látják, majd rájött, hogy teljesen mindegy, hiszen ő úgysem látja a reakciójukat. ,,Arra jutottam, hogy vakon, vagy nem vakon, én ugyanaz a szeretnivaló faszi leszek” – mondja, s a karakter kijelentését nyomatékosítja az, hogy a film további részében már csak komolytalan, esetleg félkomoly megszólalásai lesznek. Olyan ez a jelenet, mint egy kis kitekintő, egy üzenet, hogy az élet szép, s a látszólag kilátástalan helyzetekből is van kiút, legfeljebb más irányba kell keresni, és nem utolsósorban, néha tudni kell nevetni a fájdalmon, a helyrehozhatatlan hibákon, a veszteségen, ugyanis ha egész életünkben mindent komolyan veszünk, a teher megsemmisít minket.
Mordor látta, hogy Zita szemébe könnyek szöktek. Egyikük sem hitte volna, hogy a Sárga Malom első megható alkotása egy vígjáték lesz. Mordor megszorította szerelme kezét. Szótlanul sétáltak ki a moziból.
