2026. április 30., csütörtök

Dr. Juhász Bálint: Ha van magyar érdekképviselet, akkor van annak eredménye is

A vajdasági magyar közösséget érintő fejlesztésekről beszélt dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke a Szabadkai Magyar Rádiónak adott mai interjújában. A tartományi képviselőház elnöke kiemelte, hogy az elmúlt időszakban több területen is előrelépés történt.

Mint mondta, tavaly mintegy 27 millió eurónyi támogatást sikerült biztosítani a vajdasági magyar intézményrendszer, az önkormányzatok és civil szervezetek számára. A beruházások között fontos helyet foglal el a topolyai fürdő befejezése, valamint egy új szabadkai diákotthon építése, amely a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium kollégiumaként működik majd.

A turizmus területén is történtek fejlesztések: Palicson új parkoló készült el, miközben zajlanak a Bagolyvár felújításának előkészületei, és hamarosan megújul az Emlékkút is. A politikus hangsúlyozta:

– Azért fontos a tartományi politizálási szinten való részvétel is, hogy a vajdasági magyar közösség ugyanúgy hozzáférjen azokhoz a fejlesztési lehetőségekhez, ott legyünk a döntéseknél, ami biztosítja, hogy az általunk lakott régiók is fejlődjenek, útinfrastruktúra, a gazdaságok, vállalkozások, a turizmusban dolgozók hozzáférjenek a fejlesztési lehetőséghez. Ezen dolgozunk – fogalmazott dr. Juhász Bálint.

Az idei tervekről szólva elmondta, hogy 2,2 milliárd dinár értékben valósulnak meg nagyberuházások, elsősorban az úthálózat fejlesztésére fókuszálva. Szabadkán, Zentán, Kishegyesen és Magyarkanizsán több utca újul meg, emellett a martonosi bekötőút kiépítése is a prioritások között szerepel.

Dr. Juhász Bálint kiemelte, hogy az elmúlt időszak eredményei világosan mutatják az érdekképviselet fontosságát:

– Megint csak ez annak a bizonyítéka, hogyha van magyar érdekképviselet, akkor van annak eredménye is. Sok példát lehet felhozni, nemcsak az elmúlt 2-3 hétből, hanem csak az elmúlt néhány hónapból, az elmúlt 2 évből, de hogyha visszamegyünk, akkor én amióta a tartományi szintű politizálásnak 2012 vége óta vagyok a része. Folyamatosan az eredmények jönnek, illetve folyamatos a munka és ennek a kommunikációja is – magyarázta a tartományi képviselőház elnöke.

Az interjúban szó esett a politikai kapcsolatokról is. Dr. Juhász Bálint fontosnak nevezte a Vajdasági Magyar Szövetség és Magyarország leendő miniszterelnöke közötti kapcsolatfelvételt. Hangsúlyozta, hogy ígéret hangzott el a határon túli magyar közösségek jogainak megőrzésére, valamint az anyaországi támogatási rendszer fenntartására is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dr. Juhász Bálint szerint a tartományi szintű érdekképviselet kézzelfogható eredményeket hoz (Fotó: Pannon RTV)