2026. április 30., csütörtök

Stabil az üzemanyag-ellátás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A Lufthansa bejelentette, hogy 20 ezer járatát törli a fenyegető kerozinhiány miatt. A világ 20 legnagyobb légitársasága kapacitáscsökkentéseket jelentett be a következő hónapokra. Sajtóinformációk szerint a 48 ezret is elérheti a járattörlések száma. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egyelőre nincs gond, és nem is voltak jelentős járattörlések. Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese ismertette a helyzetet.

Május végéig biztosan stabil a helyzet

„Jelenleg stabil a szállítás, tehát egyelőre egyáltalán nem jelentkezik a kerozinhiány vagy korlátozás jele itt, a budapesti repülőtéren. Látjuk mi is a globális helyzetet, a világpiaci szituációt, és nyilvánvalóan követjük folyamatosan, hogy mire lehet készülni, de azt tudom mondani, hogy május végéig, ami gyakorlatilag majdnem másfél hónap, teljesen stabil az ellátásunk, tehát vasúton is, és csövön is érkezik az üzemanyag, úgyhogy folyamatos a budapesti repülőtér kerozinellátása. Egyébként nálunk, ha leállna a szállítás egyik napról a másikra, akkor négy-öt napra elegendő kerozinkészlet áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy fel vannak töltve teljesen a tartályok, és ez öt napig használható. De ez akkor igaz, ha mondjuk a légitársaságok nem működnének velünk együtt abban, hogy esetlegesen máshol tankoljunk. Hiszen egy ilyen helyzetben az mindig adott lehetőség a légitársaságok számára, hogy melyik desztináción veszik fel az üzemanyagot. Egyébként az elmúlt években is volt ilyen probléma, igaz az nem volt pont olyan, mint a mostani, de az, hogy az ellátásban vannak esetlegesen elakadások vagy problémák a karbantartás miatt, vagy technikai probléma miatt, ez a légi közlekedésben, repülőtereknél egy abszolút általános jelenség. Ilyenkor a repülőtörek azt léptetik életbe, hogy felhívják a légitársaságok figyelmét, és kérik az együttműködésüket, hogy tankoljanak máshol, ha meg tudják oldani, és kevesebb üzemanyagot vegyenek fel, mondjuk a budapesti repülőtéren, mert akkor nyilván mi csökkenteni tudjuk az itteni fogyasztást, és a légitársaság tulajdonképpen máshol is meg tud tankolni. Ez nyilván a rövid távú járatoknál lehetőség, a hosszú távú járatoknál ez problémásabb, hiszen egy Amerikából vagy egy Kínából érkező járatot újra kell tankolni Budapesten is, de a rövid távú járatoknál lehet ezzel úgymond sakkozni” – mutatott rá a vezérigazgató-helyettes.

Van-e B terv?

„Nyilván arra törekszünk, hogy folyamatosan be tudjuk szerezni az üzemanyagot, ahogyan már említettem, mi május végéig teljesen biztonságosan ítéljük meg a helyzetet, de természetesen nincsen varázsgömbjük sem reptereknek, sem a légitársaságoknak, szóval hogy mi fog következni a következő hetekben, például a Hormuzi-szoros kapcsán, azt nem tudhatjuk előre. Nyilván azt sem látjuk, hogy hogyan fog alakulni a világpiaci helyzet, de bizakodók vagyunk, hogy valahogyan mindez megoldódik, hiszen nem olyan régen volt a Covid, és annak a hatását is le tudtuk gyűrni. Bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy hogyan alakult a Covid alatti szituáció, és nyilvánvalóan mindenkinek az az érdeke, hogy a légi közlekedés megmaradjon, üzemeljenek a légi társaságok, üzemeljenek a járatok, hiszen a turizmus a gazdaság kapcsán egész Európában 10% fölötti részesedést ad hozzá a GDP-hez. Szóval ez egy nagyon komoly gazdasági ágazat, és mindenki abban érdekelt, hogy ezt fenntartsunk és a működőképességét biztosítsuk” – hangoztatta Valentínyi Katalin.

Magyar ember Magyar Szót érdemel