Ivica Dačić belügyminiszter ma bejelentette, hogy Szerbia egy-két hónapon belül hivatalosan is benyújtja pályázatát egy Interpol regionális iroda megnyitására Belgrádban.
A miniszter a franciaországi Lyonban folytatott tárgyalásokat követően, ahol egyeztetett Valdecy Urquiza-al, elmondta, hogy Szerbia a tíz legaktívabb ország között van az Interpollal folytatott információcsere terén, és csak tavaly több mint 100 ezer adatot osztottak meg.
– Az Interpollal való együttműködés a Belügyminisztérium és a szerb rendőrség egyik prioritása. Az Interpolnál úgy tartanak számon bennünket, mint az egyik olyan országot, amely a legtöbbet használja az adatbázisaikat, és az egyik legjobb együttműködést ápolja – közölte Dačić, a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint.
Hozzátette, hogy jelenleg hat regionális iroda működik világszerte, a hetedik pedig Szaúd-Arábiában nyílik meg. Szerbia akkor nyújtja be hivatalosan a pályázatát, amikor minden szükséges eljárási feltétel teljesül.
– Úgy gondoljuk, hogy Szerbia rendelkezik a szükséges kapacitásokkal, és ez a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált az Interpol központjában is. Erről már többször egyeztettünk regionális partnereinkkel is, hogy megszerezzük más országok támogatását – mondta.
A tárcavezető kiemelte: az elmúlt évben több mint 80 nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Szerbia kérésére az Interpolon keresztül, és több tucat személyt fogtak el ezek alapján világszerte. Ugyanakkor Szerbiában is több tucat embert tartóztattak le más országok által kiadott körözések alapján.
Nyitókép: A belügyminiszter szerint egy-két hónapon belül benyújtják a hivatalos jelentkezést (Fotó: Beta)



