Szombatonként csak az megy giga-, hiper-, szupermarketbe, bevásárlóközpontba, a szabványnak megfelelő kétszáz négyzetméternél nagyobb boltba, akinek muszáj, és akinek a lakóhelyén vagy elérhető közelségben van egyik, másik, bármelyik.
A parkolóban talpalatnyi hely, zsebkendőnyi területre centizve araszol be az is, akit annak idején pont ebből húztak el – kétszer – a rutinvizsgán.
Mellékletek
Niklas Luhmann szociológus szerint a világot, amit ismerünk, a tömegmédián keresztül ismerjük meg. Amikor a ’90-es években ezt mondta, akkor az internet még gyerekcipőben sem járt, és a tömegmédiát...
Az ütemes, harsány zene nagy csinnadrattával szinte belerobbant a kissé áporodott, a vadállatok közelségétől szúrós szagú levegőbe, s a titokzatos megvilágítás láthatóvá tette a porond fölött füsts...
Szerbiában napjainkra a lakosság 87,7 százaléka aktív internethasználóvá vált, a háztartások 80 százalékában elérhető a vezetékes internet, és a mobilinternet használata is rendkívül elterjedt. Az...
Az információs zaj és a figyelem széthullása ellenére még sokan – mi, újságírók különösen –reménykedünk abban, hogy nyomot hagyunk magunk után. Ki tudja, talán egyszer valaki rátalál hagyatékunkra...
Milena Marković szerb költő, dráma- és szövegkönyvíró, egyetemi tanár 1974-ben született Zimonyban. Ptičje oko na tarabi című könyvét 2010-ben két díjban is részesítették, drámáit pedig a hazai és a nemzetközi színpadokon is sikerrel játsszák.

