Milyen lelki folyamatokon mennek keresztül a nők, amikor édesanyává válnak? Miért olyan gyakori, hogy az öröm mellett félelem, kétség, bűntudat vagy a magány is megjelenik egy anyában? Ezekről a kérdésekről is szó esett, amikor Koch Boglárka Lilla, bajai származású, Budapesten élő pszichológus, gyógypedagógus, író és képzésben lévő család- és párterapeuta nemrég a szabadkai Szekeres László Alapítvány vendégeként beszélgetett Kartali Rita újságíró, szerkesztő és műsorvezetővel. Az anyaság lelki vetületeiről szóló, gondolatébresztő beszélgetés megérintette a hallgatóságot. Innen született meg a gondolat, hogy interjút készítsünk vele. Hogyan lehet felkészülni az anyaságra, ami sokszor egészen más, mint ahogyan elképzeltük? Milyen nehézségek érinthetik a nőket a várandósság alatt és a szülés után, valamint hogyan alakulhat ki a szülés utáni depresszió? Mit tehetünk, ha úgy érezzük, nem vagyunk „elég jó anyák”? Ezekre a felvetésekre is választ kaptunk, miközben szóba került a két sikeres könyve is, melyekben tabuk nélkül, őszintén és empátiával szólítja meg olvasóit.
Mit tárnak fel a könyvei?
– Főállású anyukaként írtam meg Az Úristen, anya lettem! című első könyvemet, amely főként az első gyermek első évének anyai megéléseiről szól. A társadalom gyakran idealizálja az anyaságot. Elvárja tőlük, hogy mindig boldogok és hálásak legyenek. Azt akarja közvetíteni és láttatni, hogy az anyaság egy rózsaszín, babaillatú, habos felhőkön táncolás, kis cukiskodás, játék és dédelgetés. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, sőt, olykor kifejezetten nehéz. Erről azonban kevesen beszélnek őszintén. Az anyaság számos kihívással, kétséggel és érzelmi hullámzással is jár, amit nem szégyen megélni, és főleg nem kell emiatt bűntudatot éreznünk. Ezek teljesen normális reakciók, és nem azt jelenti, hogy rossz anyák lennénk. A szülővé válás sokszor a párkapcsolatot is próbára teszi. Kutatások is alátámasztják, hogy az első gyermek születése utáni három év az egyik legnehezebb időszak a házasságokban, mégis kevesen készülnek fel rá tudatosan. Ez a tapasztalat ihlette a második könyvemet, Együtt családdá címmel, amely egy önismereti napló szülővé válás előtt álló pároknak. A kiadvány tele van gondolatébresztő kérdésekkel, amelyek segítenek elmélyíteni a kapcsolatot, és tudatosan készülni a családdá válásra. Ha már a várandósság vagy akár a babatervezés időszakában elkezdik a párok ezeket a kérdéseket közösen megbeszélni, az számos félreértést és konfliktust megelőzhet.
A praxisa során milyen kérdésekkel fordulnak önhöz leggyakrabban az anyukák?
– Manapság egyre több édesanya keres meg, főleg újszülöttel, sokszor már a baba pár napos korában. Ilyenkor sokan még nem tudják, milyen anyák szeretnének lenni, vagy mire képesek ebben az új szerepben. Gyakran más az élmény, mint amit előzetesen elképzeltek: kiderül, mi az, amit örömmel vállalnak, és mi az, ami idegen számukra. A beszélgetések során gyakran visszatérünk a saját gyerekkorukra. Megnézzük, milyen mintákat hoztak otthonról, ebből mit szeretnének továbbvinni, és mit nem. A transzgenerációs mintázatok tudatosítása, és adott esetben újraértelmezése kulcsfontosságú. Ha kell, új értelmet adunk nekik, hogy az anyaság ne a múlt ismétlése, hanem egy saját, hiteles út legyen. Mások a mindennapok megélései, nehézségei miatt fordulnak hozzám. Az anyaság intenzív lelki reakciókat hozhat: bűntudatot, aggodalmat, magányt, dühöt vagy az önfeladás érzését. Ezek természetesek, de megterhelőek. Ilyenkor ismét mélyebb rétegeket érintünk, feltárjuk a családi hátteret vagy korábbi traumákat, amelyek ezeknek az érzéseknek a gyökerei lehetnek. Emellett olyan módszereket és viselkedésterápiás technikákat ismertetek, amelyek hatékonyan segítenek ezeknek az érzelmeknek a kezelésében és feldolgozásában.
Milyen útravalót adna azoknak a nőknek, akik első gyermeküket várják? Hogyan készülhetnek fel lélekben a szülővé válásra?
– Teljes mértékben felkészülni nem lehet rá, de ha a várandós nők tudatosítják, hogy a nehézségek is szerves részét képezhetik az anyaságnak, kevésbé éri őket váratlanul, és nagyobb eséllyel tudnak majd megbirkózni ezekkel a helyzetekkel, amikor bekövetkeznek. A legfontosabb lépés az önismeret. Az anyaság sok korábban elfojtott érzést, akár gyerekkori vagy generációkon át öröklődő mintát is előhozhat. Minél jobban ismerjük saját érzéseinket, reakcióinkat, annál könnyebben tudunk alkalmazkodni a szülői szerephez. Ha még a gyermek születése előtt elkezdjük tudatosabban figyelni magunkat: hogyan működünk, mi okoz bennünk feszültséget vagy bizonytalanságot, azokra hogyan reagálunk, az nagy segítség lesz később. Ebben segíthet pszichológussal végzett munka, de akár egy jól megválasztott könyv is. Ne csak gyereknevelési, babagondozási könyveket, hanem önismereti könyveket is forgassunk, olvassunk! A határok ismerete és meghúzása is lényeges. Az anyaság első időszaka kiszolgáltatott, érzékeny periódus, amit tovább nehezíthetnek a határátlépések: kéretlen tanácsok, váratlan látogatások vagy túlzott beleszólások. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hol húzódik a saját terünk határa, és ezt másokkal is egyértelműen tudjuk közölni.
Mi a legnagyobb kihívás a párkapcsolatok, házasságok számára a szülővé válás időszakában?
– Nem egyetlen nehézségről van szó, több tényező egyszerre hat. Ide tartozik a minőségi idő hiánya. Az első hónapokban szinte teljesen eltűnik az egymásra fordított figyelem. A párok gyakran egész nap együtt vannak, de nem mint férfi és nő, hanem mint anya és apa, ez pedig egészen másfajta kapcsolódás. Ez a változás könnyen átalakíthatja a párkapcsolati dinamikát. Idővel sokan úgy érzik, hogy szülőtársként jól működnek, de házastársként eltávolodtak egymástól. Az intimitás visszaszorulása is gyakori probléma. Nemcsak a szexualitás, hanem az érintés, a figyelem és az egymásra hangolódás is hiányozni kezd. Ennek oka gyakran az idő- és energiahiány, a megváltozott élethelyzet. Az intimitás eltűnése azonban hosszú távon párkapcsolati nehézségekhez vezethet. A mindennapokban rengeteg új feladat jelenik meg, ezek elosztása sokszor nem egyenlő, ami szintén gyakori vitaforrás. Fontos tudatosan időt és teret adni a kapcsolatnak: legyen érintés, beszélgetés, figyelem. Ha ezek helyreállnak, a szexualitás is fokozatosan visszatérhet. Konfliktust okozhat a nevelési elvek különbözősége is, különösen akkor, ha a nagyszülők túlzottan belefolynak a család életébe. A határok kijelölése itt is elengedhetetlen. A kialvatlanság is szinte minden kisgyermekes családot érint. Már néhány rossz éjszaka után is feszültséget, szorongást érezhetünk, a gondolkodásunk lelassul, beszűkül a tudatunk, az empátiánk drasztikusan csökken, tehát ingerlékenyek, érzékenyek lehetünk, megnövekszik a stresszhormon, ami egy egész napos feszültséghez vezethet, és hat a kapcsolatunkra és a gyermekünkre is.
Mikor jelentkezhet a szülés utáni depresszió, és mit tehet ellene az édesanya?
– A szülést követő időszak érzelmileg rendkívül intenzív, és a frissen anyává vált nők jelentős részénél megjelenhetnek hangulati hullámzások, fokozott fáradtság, érzékenység vagy ingerlékenység. Ezt a jelenséget nevezzük ,,baby blues”-nak, más néven gyermekágyi szomorúságnak. Általában a szülés utáni második-harmadik napon lép fel, és jellemzően néhány héten belül magától megszűnik. Kialakulásában a hormonrendszer hirtelen változása és az új élethelyzethez való alkalmazkodás játszik kulcsszerepet.
Fontos azonban észrevenni, ha a kellemetlen lelkiállapot nem enyhül, sőt elmélyül. Ilyen esetben már nem egyszerű hangulati ingadozásról van szó, hanem komolyabb lelki zavarról: a szülés utáni depresszióról. Ez a kórkép nem csupán tartós lehangoltsággal, hanem motiválatlansággal, érdektelenséggel, alvási vagy evési problémákkal, valamint a baba iránti túlzott szorongással vagy épp közönnyel járhat. Ilyenkor az édesanyának már valódi segítségre, empátiára és szakmai támogatásra van szüksége. Sajnos sokszor maga az érintett is elrejti érzéseit, környezete pedig nem veszi komolyan, mondván, ezek „csak a hormonok” vagy az „új helyzet velejárói”. A valóság azonban az, hogy a posztpartum depresszió hátterében gyakran meghúzódik a korábbi pszichés sérülékenység, például korábbi depresszív epizód, családi hajlam vagy a terhesség alatt átélt trauma. A túlzott megfelelési kényszer, az önbizalomhiány, a kiszolgáltatottság érzése, valamint a támogatás hiánya – különösen párkapcsolati nehézségek esetén – szintén növeli a kialakulás esélyét.
Ha felmerül a gyanú, hogy az anyuka nem csak átmeneti rosszkedvvel küzd, érdemes időben szakemberhez fordulni. A pszichológiai tanácsadás, a pszichoterápia, és szükség esetén a gyógyszeres kezelés hatékony segítséget nyújthat a gyógyulásban. A mielőbbi beavatkozás nemcsak az anya jólétének, hanem a csecsemő egészséges érzelmi fejlődésének is záloga. Hammen kutatásai szerint azok a gyerekek, akik depressziós édesanyák mellett nőnek fel, nagyobb eséllyel mutatnak depressziós tüneteket már fiatal felnőttként, és bizonytalanabb kötődési mintázatot alakítanak ki. Ezért is elengedhetetlen tudatosítani: a gyermek egészséges fejlődése összefonódik az anyai jólléttel.
Mit tanácsolnál azoknak a kisgyermekes anyáknak, akik elveszve érzik magukat az információáradatban, és egyedül küzdenek meg az anyaság kihívásaival?
– Minden anyának receptre írnám fel, hogy legyen legalább egy olyan anyatársa, aki hasonló élethelyzetben van. Lehet támogató férj, segítőkész család, de azt, ami egy kisgyermekes anyában végbemegy, leginkább egy másik, hasonló helyzetben lévő anya érti meg igazán. Ha a közvetlen környezetben nincs ilyen, érdemes online csoportokhoz csatlakozni. A közös élmények megosztása enyhíti a magányérzetet, a sorsközösség önmagában is gyógyító hatású. Ami a közösségi média világát érinti, fontos tudatosítani magunkban, hogy torz képet is mutathat. Sokszor látjuk a tökéletes élet illúzióját: makulátlan otthon, boldog baba, kipihent anya. Ezek szűrt, szerkesztett pillanatok, a hétköznapok egy apró szelete megszűrve, megszépítve, hogy jól mutasson a képernyőn. Egy gondosan beállított fotó vagy videó mögött azonban ugyanúgy ott van a valóság: a sírás, a kimerültség, a fájdalmas szoptatás, a sebes mellbimbó, a falra fröccsenő püré, vagy a késő estig dolgozó, fáradt apuka hazatérése. Ezek mind részei az életnek, csak épp ritkán kerülnek ki a közösségi oldalakra. A szülőket ugyanakkor elönti az információáradat is. Egy egyszerű kérdésre – például hogy miért nem szopizik a baba – rengeteg, egymásnak ellentmondó választ kaphatunk. Minden témában van pro és kontra vélemény: aludjon külön, aludjon együtt, adjunk cumit, ne adjunk. Ez könnyen összezavarhat, ráadásul sokan ,,szakértőként” szólnak hozzá, és az anyát hibáztatják, ha másképp dönt. Lehetetlen minden tanácsnak megfelelni. Ezért fontos, hogy saját szűrőket alakítsunk ki. Tájékozódjunk, olvassunk, hallgassunk podcastokat, de csak azt fogadjuk meg, amivel mi magunk komfortosan érezzük magunkat! Amit nem tudunk sajátként képviselni, azt nem kell erőltetni.
Nyitókép: Koch Boglárka Lilla (Fotó: Kőhidai Szabolcs)
