A Szerbiai RTV (RTS) igazgatóbizottsága a mai ülésén nem választott vezérigazgatót, ezért erre a posztra új pályázatot írnak ki – közölte a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS).
A döntést az igazgatóbizottság többségi szavazással hozta meg.
Megbízott vezérigazgatónak az eddigi vezérigazgatót, Dragan Bujoševićet nevezték ki.
Ez már a harmadik kísérlet a vezérigazgató megválasztására.
A közszolgálati médiáról szóló törvény értelmében, amennyiben a vezérigazgató mandátuma lejár, az igazgatóbizottság haladéktalanul, az alkalmazottak sorából megbízott vezérigazgatót nevez ki.
Emlékeztetnek: a Radio-televizija Srbije igazgatóbizottságának első nyilvános ülésén, amelyen felbontották a pályázati borítékokat, megállapították, hogy tíz jelentkezés érkezett, és közülük öt volt teljes. Ezt követően még egy, határidőn belül feladott pályázat érkezett be, amelyről az igazgatóbizottság a második ülésén megállapította, hogy megfelel a pályázati feltételeknek.
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay


