Birsalmapálinka, kecskesajt és füstölt tarja egy pizzán? Bagány Dániel merészet álmodott, majd el is vitte az ötletét a világ egyik legrangosabb pizzaversenyére. A vajdasági fiatal nemcsak különleges ízvilággal, hanem egy szimbolikus üzenettel is érkezett Parmába.
Zentán született, péterrévei kötődésű, de Adán nőtt fel, s habár sokáig CNC-gépkezelőként dolgozott, végül a pizzakészítésben találta meg önmagát. Bagány Dániel alig két év alatt jutott el a pizzamesterség egyik legrangosabb megmérettetésére, a pármai világbajnokságra, ahol „Bella Vojvodina” nevű pizzájával méltón képviselte Vajdaságot – magyar színekben.
Gyerekkorában a sport és a gasztronómia iránt is vonzódott, sokáig focizott, majd felnőttként a vendéglátás felé fordult. A pizzák iránti szenvedélye igazán akkor lobbant lángra, amikor Thaiföldön először evett nápolyi stílusú pizzát. Ezt követően Londonban kezdett el komolyabban foglalkozni a szakmával, majd elvégezte a nápolyi pizzaiskolát, ahol hivatalos pizzamesteri oklevelet szerzett. Két hetet töltött Nápolyban, ami számára új világot nyitott meg – és új célt is adott: pizzát sütni, szenvedéllyel.
Amikor Bagány Dániel belépett a parmai világbajnokság helyszínére, egy pillanatra minden megállt körülötte. Több mint tizenegyezer versenyző közül ő volt az egyetlen vajdasági induló, aki magyar színekben, de szülőföldjét képviselve mutatta be pizzáját a „Pizza Classica” kategóriában. A „Bella Vojvodina” nevet viselő étel nemcsak különleges alapanyagaival, hanem a mögötte álló történettel is kiemelkedett a mezőnyből.
Milyen érzés volt először belépni a világbajnokság helyszínére, Pármába?
Először egy picit sokkoló volt, mert pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen eseményre sikerül eljutnom – főleg nem pizzásként. Egyszerre volt nagyon jó érzés és izgalmas is, mert ennyi ember előtt még soha nem sütöttem pizzát.
Az izgulás teljesen természetes. Mik voltak az első benyomásaid?
Kezdetbenjócskán elcsodálkoztam. Rengeteg pizzaszakács volt jelen – olyanok is, akiket a közösségi médiában régóta követek, és most végre élőben is láthattam őket. Fantasztikus érzés volt látni, hogyan dolgoznak, igazi profik. Nagyon pozitív élmény volt.
Volt köztük olyan, akire példaképként tekintesz?
Konkrétan azok, akikre példaképként tekintek, nem voltak ott, de így is sok elismert pizzaszakáccsal találkoztam, akikkel még beszélgetni is tudtam – angolul természetesen, nem olaszul. Jó volt velük kicsit szakmázni, eszmét cserélni.
Hogyan született meg a „Bella Vojvodina” pizza ötlete?
Erre a pizzára és a nevére is különösen büszke vagyok. Az volt a célom, hogy olyan pizzát készítsek, amelyben – ha nem is minden elemében, de – megjelennek vajdasági alapanyagok. Sajnos nem mindent tudtam Vajdaságból beszerezni, de törekedtem rá, hogy minél több helyi ízt vigyek bele. A pizzám tehát nemcsak névleg, hanem ízvilágában is a szülőföldemet képviseli.
Megosztanád, pontosan milyen alapanyagokat használtál, mitől vajdasági a pizzád?
Az egész úgy állt össze, hogy mindent egy lapra tettem fel. Tudtam, hogy ez egy megosztó pizza lesz – vagy tetszeni fog nekik, vagy egyáltalán nem. Olaszországban nem szokás gyümölcsöt tenni pizzára – gondoljunk például az ananászra –, én viszont mégis egy birsalmakrémes, mascarponés alapot választottam, ami sem nem édes, sem nem sós, inkább semleges, enyhén birses ízvilágú. Erre jött egy natúr kecskesajt és fior di latte, vagyis olasz mozzarella. Sütés után füstölt tarját tettem rá, otthonról hozva, valamint ricottahabot. A különlegesség pedig egy csípős, mézes, birsalmapálinkás kolbászkrémes szósz volt, amit hidegen csorgattam rá. Erre jött még pörkölt pekándió, amit a tetejére szórtam. Díszítésnek ehető virágok és bazsalikom. Így próbáltam meg visszaadni a vajdasági ízvilágot – főként a füstölt húsokkal és a birsalmapálinkával, ami igazán ritka pizzán.
Mit jelentett számodra vajdaságiként, de magyar színekben versenyezni?
Nem sokat éltem Magyarországon, most nagyjából egy éve vagyok Budapesten. Ennek ellenére hatalmas megtiszteltetés volt, hogy magyar színekben indulhattam, és szerintem ez egyfajta szimbóluma is annak, hogy Vajdaság és Magyarország összetartoznak. Bár magyar versenyzőként vettek nyilvántartásba, egyértelműen vajdasági pizzát vittem.
Hogyan zajlott a verseny, és miben kellett helytállni?
Az én kategóriám a „Pizza Classica” volt, ami azt jelenti, hogy szabad kezet kaptunk mindenben: a tésztavezetés, a feltétezés, az ütés, minden a mi döntésünk volt. A pizzának volt története is, amit el kellett mesélni, illetve részletezni kellett az alapanyagok származását is. A verseny 12 percig tartott, ennyi idő alatt kellett nyújtani, sütni, feltétezni és tálalni. A versenyző választhatott, hogy elektromos vagy fatüzelésű kemencét használ – én az utóbbit választottam.
Hogyan élted meg a 98. helyezést a 354 indulóból?
Úgy tudom, hogy a 91. és a 98. hely között többen is azonos pontszámot kaptunk – én is. Őszintén, számomra ez az eredmény azt mutatta meg, hogy jó úton járok. Alig két éve foglalkozom pizzakészítéssel, főállásban pedig egy éve, és már egy ilyen rangos versenyen vehettem részt. Ez önmagában nagy dolog.
Elégedett vagy az eredménnyel?
Nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok, mert mindig lehet jobb is, de ez egy abszolút elfogadható eredmény. Első alkalommal voltam ilyen versenyen, és úgy érzem, helytálltam.
Milyen élmény volt a magyar csapattal együtt részt venni? Mit adott ez a közösség?
Talán életem egyik legjobb élménye volt az egész verseny, és különösen az, hogy a magyar csapat tagja lehettem. Nagyon befogadó, barátságos, összetartó társaság, akikkel máig tartjuk a kapcsolatot – sőt, egyre szorosabb is lesz. Már most vannak közös célkitűzéseink, és dolgozunk a következő versenyeken való részvételen is. Óriási lépés volt számomra, hogy csatlakozhattam hozzájuk.
Nyitókép: A vajdasági ízek szimfóniája: egy pizza, ami történetet mesél el (Fotó: Oláh Attila)
