A székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeumban annyiféle kiállítási tárgy kapott helyet, hogy három szinten alig férnek el.
Mellékletek
A Tanyaszínház társulata 1978 nyarán – tehát negyvennyolc éve – indult útra először, hogy olyan eldugott településekre is elvigye a színház élményét, ahol színielőadást csak tévében vagy ott sem lá...
A Sárga Malom Mozi folytatja a romantikus filmek vetítését. A mai alkotás egy regény adaptációja, amely egészen másként definiálja a műfajt, mint a múlt héten bemutatott film, A szerelem hullá...
Ádám Istvánnak a temerini tanyákról írt sorozata – a Szállások tovatűnt füstje – a 4. kötet megjelenésével hosszú, kitartó gyűjtő- és feldolgozómunka után lezárult.
Együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.
Szerző: Kosztolányi Dezső
A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.
Görnyedve várom télen a szobámba...

