Balázs Cecília egy családi tragédiát követően vette át az autószerelő műhely vezetését. A kétgyermekes anya nem rettent meg a sors kihívásától, hanem cselekedett és átvette váratlanul elhunyt férje...
Mellékletek
Egy fiatal orvos pályakezdéskor többnyire a nagyvárost választja. Nem feltétlenül presztízsből, hanem a kiszámíthatóság és a szakmai perspektíva miatt.
Térségünkben kevés olyan személy van, aki a maga a módján, a szó pozitív értelmében annyira megszállottja lenne a régiónk sporttörténete kutatásának, mint a zentai Táborosi László. Erről pedig legi...
A különös visszaszégyenkezik ige a ritka szavak egyike. Különlegessége abban jut kifejezésre, hogy mozgást fejeznek ki vele, noha alapszava nem mozgást jelentő ige.
Az idén március 6-ra esik az ima világnapja. A keresztény eseményt, amely ökumenikus világimanap néven is ismert, minden évben március első péntekén tartják.
szerző: Benes József
PROLÓGUS
A brit Spead Eagle psych prog rock együttes a Jugoton stúdiójában 1972 januárjában felvett és a belgrádi RTB gondozásában kiadott kislemezének megjelentetéséhez igen...

