szerző: Benes László
Az égvilágon semmi sem biztos,
és minden másképpen van,
mint ahogyan hisszük.
Apám a vele szemben ülő, meglehetősen nagydarab nőnek – valószínűleg csup...
Mellékletek
Az évek múlásával – mi, idősebbek – kezdjük összegezni, mi mindent tettünk vagy éppen tehettünk volna karrierünk folyamán. De ehhez az első, esetünkben irodalmi élményekhez kell folyamodnunk.
„Volt egy, a szerencsétlenséget megelőző korszak, és volt egy ettől teljes mértékben eltérő korszak a katasztrófa után” – fogalmazott Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára a Le Figar...
Néhány éve figyelhetünk fel arra, hogy különböző helyszíneken ’használaton kívüli, kinőtt ruhadarabok, játékszerek értékesítése, cseréje’ céljából bababörzét szerveznek. A dolog németországi mintát követ, a Németországban kedvelt rendezvény mintájára nemcsak eladni lehet a börzén, hanem csereberélni is: Remélhetőleg lesz érdeklődés a bababörze iránt.
19. rész
Becsei vár – a középkor idején a becsei révnél, a folyó bal partján épült, ma már csak az alapja látható.
Ebben az évben az újvidéki Bogdan Šuput Formatervezői Szakközépiskola már 78 éve működik Újvidéken. 1948-ban alapították ezt a képzőművészeti szakközépiskolát, az alkalmazott művészetek oktatására.

