Térségünkben már jó ideje meghatározó szereppel bír az az igen sokrétű és szerteágazó oktatási rendszer, amely nemcsak a fiatalok tudását és versenyképességét alapozza meg, hanem közösségünk minden...
Mellékletek
A zűrzavar tornyosul.
Bár jómagam védve vagyok
idebenn a fejetlenségtől,
hisz konokul
csőszködöm, hogy a rosszat a jótól
s a rútat a széptől
elválasszam,
ha kell, ráccsal,
villanykerítéssel,
és véletlenül se hagyjam, hogy
a zöld a lilával, a piros a
kékkel
összevegyüljön,
sem a fény az árnnyal s az
élet a halállal,
mert tisztán akarom bírni
a világot, úgy,
mint az alkotó Lélek,
midőn hajdan
egyedül levitált,
szárnyalt a plazma fölött,
melyben fortyogott,
nyögött
még a káoszban
fogant mindenség,
várva, hogy megszülessen az
eszményi harmónia.
(4.)
Szalonna
Nagyapámék kamrája mindig hűvös volt, és szalonnaillatú.
Kovács Pécskai Emese képzőművész, pedagógus, közösségszervező, építőmester, felújításkoordinátor, udvarszépítő, honlaptervező és -szerkesztő, környezetvédő, szülőtáj-rajongó – a gyökerekig hatoló k...
A vándormadaraink nagy része július végétől október végéig elvonul Kárpát-medencei költőterületéről. Október folyamán több őszi madárgyűrűző tábor is működik, vagy működött Bácskában.
szerző: Kormányos Gyöngyi
Kilencvenhárom év telt el Szenteleky (Sztankovits) Kornél halála óta. Amikor rá emlékezünk, felidézzük az írót, az orvost, a műfordítót és a szerkesztőt.

