Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület (1921–1934, 1936–1941) Bánát 1918-ban történt elcsatolása után a lelkes nagybecskereki polgárok – elsősorban dr. Várady Imre – érdeme, hogy háromévnyi sz...
Mellékletek
Vannak találmányok, amelyek nem egyszerűen egy-egy készüléket tesznek jobbá, hanem egész technológiai korszakokat indítanak el. Ilyen volt a modern elektronika egyik legalapvetőbb alkatrészének, a...
Parnasszus
Egy kerek asztalnál ültek valahol fenn, egy teraszon, ahonnan pazar kilátás nyílt mindenfelé, de amit látni lehetett volna, az még nem volt sehol, legfeljebb az elkövetkező pillanat végtelenül rövid reménye, hogy na, most megpillantható lesz valami rendkívüli ott lenn, az alattuk szétterülő semmiben. Felhőkkel takart mesebeli tájak, egy árkádiai vidék zöldellő zsombékokkal és dombokkal, öreg, göcsörtös fákkal, a háttérben egy saját történetébe halt régi romtoronnyal és egy fiatal párral, akik mit sem sejtve egy kecskelábú féliste...
Térségünkben már jó ideje meghatározó szereppel bír az az igen sokrétű és szerteágazó oktatási rendszer, amely nemcsak a fiatalok tudását és versenyképességét alapozza meg, hanem közösségünk minden...
A zűrzavar tornyosul.
Bár jómagam védve vagyok
idebenn a fejetlenségtől,
hisz konokul
csőszködöm, hogy a rosszat a jótól
s a rútat a széptől
elválasszam,
ha kell, ráccsal,
villanykerítéssel,
és véletlenül se hagyjam, hogy
a zöld a lilával, a piros a
kékkel
összevegyüljön,
sem a fény az árnnyal s az
élet a halállal,
mert tisztán akarom bírni
a világot, úgy,
mint az alkotó Lélek,
midőn hajdan
egyedül levitált,
szárnyalt a plazma fölött,
melyben fortyogott,
nyögött
még a káoszban
fogant mindenség,
várva, hogy megszülessen az
eszményi harmónia.
(4.)
Szalonna
Nagyapámék kamrája mindig hűvös volt, és szalonnaillatú.

