2025. június 18., szerda

Kilátó

Sorozatok nyári koktélozás mellé

A Netflix június 5-én kezdte el vetíteni A gumis (Tires) című sorozatot, amelynek főhőse az általa örökölt autószerelő műhelyt igyekszik felfejleszteni az őt állandóan gyötrő, kétbalkezes rokona segítségével. Június 12-étől úgyszintén a Netflix kezdte el sugározni a Fubar című akcióvígjáték-sorozat második évadát, amelyben folytatódnak az Arnold Schwarzenegger által alakított titkosügynök kalandjai, 19-étől pedig a Waterfront sorozatot kísérhetjük figyelemmel, ez egy diszfunkcionális halászcsalád küzdelmeit mutatja be.

Art Lover-fraktál

5. rész A távközlési technológia hibás, előreláthatatlan, esetleges működése során létrejött, a nyolcvanas években keletkezett alkotásaiból a kaposvári Képírás Művészeti Alapítvány adott közre Mozgásképek – MotionPictures címmel válogatást.

Revolverhősök között

Mordor és Zita, a fiatal pár tagjai nagyon szeretik egymást, emellett nagyon szeretik a filmeket és a Sárga Malom Mozit is, amely minden szombaton levetít egy filmet. A szombati vetítéseken általában huszadik századi alkotásokat mutatnak be, klasszikusokat és kevésbé ismert műveket egyaránt.

Innovál

Van ugyan innovál ige a magyar nyelvben, de nincs annyira elterjedve, hogy veszélyeztetné a magyar újít ige létét. A XIX.
pixabay.com

Gémeskút a Szajna partján

Párizsba megyek, asztalon táncoltatom majd a francia lányokat – kacsintott rám Gyula bácsi a szemüvege mögül. Nevetése, mint a dörmögős macié, mosolyától nemcsak asztalra ugranak majd a párizsi lán...