1.
A bevásárlóközpont mögötti „zöld sziget” mellett csonka kezű férfi álldogál kitérdesedett, elhasznált munkásnadrágban. Szolgálatkészen ugrik, felajánlja a kocsival érkezőknek, hogy majd ő belerakja a műanyagot, üveget a megfelelő konténerbe. Amikor odalökik neki a megrakott nejlonszatyrokat, zsákokat – ezzel se kell bajlódni a tűző napon –, arcán hálás mosollyal viszi oldalra, és reménykedve válogatni kezd, hátha talál visszaválthatót. A kis pénzt is meg kell becsülni, még mindig jobb, mint megalázottan kérincsélni. Ma szerencséje van, hétvége, a nyaralók nem fáradnak az üres üvegekkel, vagy egy tucatot lel. A sörös- és üdítősdobozok külön kupacba kerülnek, egy messzebbre gurulót a lábával közelebb kotor a halomhoz. A zsákmány kiegészül még két borossal, az egyik alján kotyog egy korty. A nap ajándéka. Boldog vigyorral arcán viszi a távolabb, kicsit árnyékosabb helyen üldögélő asszonyához, aki fásult arccal blúza aljába törölgeti a maszatos palackokat, és szótlanul rakosgatja egy kopott, zöld hátizsákba. A borostás férfi reménykedőn álldogál még mellette egy kicsit, de amikor a nő rá se néz, visszamegy a hulladékgyűjtő mellé. Az ég vakítóan kék. Sehol egy felhő.
2.
A sovány, fejkendős asszony a járdaszegélyen állt és a puccos bevásárlóközpontot nézte. Utálta, mióta csak felépítették. Jól emlékezett rá, mi volt a helyén, és ez néha keserű mosolyra fakasztotta. Elképzelte, hogy odalép a teli bevásárlókocsit toló, erőpólós, pirszinges, világközepe fazonhoz, meg a mellette tipegő tucatszépségre kimázolt babához, és részletesen elmeséli nekik.
– Nyári mese, felnőtteknek – nevette el magát, kezét foghíjas szája elé kapva. Lehervadna a műmosolyuk, ha felfognák. Ha... Persze nem megy ő oda senkihez, mint ahogy be se menne soha. Minek? Tudta ő az első perctől, hogy nem a magukfajtának csinálják. Most is csak azért jött erre, mert az urát keresi. Az szokott itt bóklászni, a rengeteg autó mellett rengeteg a csikk is. Kiszállnak, beleszippantanak egyet-kettőt a cigibe, aztán elpöckölik messzire. Picike szikraeső hullik ilyenkor a betonra. A betonra, aminek a helyén egy szép hársfasor volt, itt középen, meg persze rengeteg virág. Elfordult, lehajtott fejjel indult haza. Nem látta, ahogy az elnyűtt ruhás férfi, karján ócska reklámszatyorral, kiabálva indul felé.
A kirakatokon sugárban tükröződött vissza a nap.
