Májusban négy olyan törvény kerül a parlamenti képviselők elé, amelyek az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) ajánlásai alapján a szerbiai választások számára jobb körülményeket teremtenek – jelentette be Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy a napokban elküldik az ODIHR-nak a korrupcióellenes törvény módosítási javaslatát is véleményezésre.
Ana Brnabić bejelentése szerint a május 1-jei ünnepek alatt közvitát tartanak Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon az önkormányzati választásokkal, valamint a parlamenti képviselőkkel foglalkozó törvény módosítása, és az Alkotmánybírósággal foglalkozó törvény, továbbá a köztársasági elnök megválasztásával foglalkozó törvény módosítása kapcsán.
A Pink televízió reggeli műsorában Brnabić elmondta, hogy ezek az törvények csak ezt követően kerülnek a köztársasági képviselőház elé.
– Elvárásaim szerint május végéig elfogadjuk ennek a négy törvénynek a módosítását – emelte ki a házelnök, majd arra is rámutatott, hogy március 13-a óta várják az ODIHR véleményét a politikai aktivitásokat szabályzó törvény módosítása kapcsán, ami szintén fontos jogszabály, hiszen a kampány időszakában korlátok közé szorítja a kampányra fordítandó összegeket – hangsúlyozta.
Elmondta ugyanakkor, hogy tegnap, azaz szerdán egyeztetett az igazságügyi minisztérium, az európai integrációs minisztérium és a képviselőház munkacsoportja a korrupcióellenes törvény módosítása kapcsán, így már a napokban elküldhetik az ODIHR-hez véleményezésre.
– Ezzel eleget tettünk minden ODIHR-ajánlásnak, kivéve azon technikai megoldások esetében, amelyek a fogyatékossággal élő polgárok szavazását illeti, ám arra a jogszabályokkal párhuzamosan találunk megoldást – emelte ki a televízió vendégeként Brnabić.
Kitért a választói névjegyzék revíziójával foglalkozó bizottság munkájára is. Mint mondta, eddig végezték a dolgukat, és éppen tegnap jutottak hozzá olyan adatokhoz, amelyek ahhoz voltak szükségesek, hogy különböző nyilvántartásokat hasonlítsanak össze.
– Az előttünk álló négy hétben arra számítok, hogy 5 ajánlásnak is eleget tudunk tenni, és ha időközben megérkezik a politikai aktivitások pénzeléséről szóló pozitív vélemény, akkor még egy ajánlásnak eleget tettünk – mondta a házelnök, majd kifejtette, hogy 2019 óta intenzíven dolgoznak azon, hogy az ODIHR által megfogalmazott ajánlásokat a választási feltételek javítása érdekében implementálják.
– Azok, akik most az ODIHR-ajánlásokra hivatkoznak, a saját mandátumuk és államvezetésük idején, azaz 12 éven keresztül egyetlen ajánlásnak sem tettek eleget, holott az ODIHR és az EBESZ is 1997 óta figyelemmel kíséri a választásokat Szerbia területén – emelte ki Brnabić.
Nyitókép: Archív felvétel



