2026. április 30., csütörtök

Vučić: Előrehozott választások nyáron vagy ősszel

Az államfő szerint a döntést a hazai és nemzetközi körülmények befolyásolják

Szerbiában július 12-én, vagy az októbertől november végéig tartó időszakban tarthatnak előrehozott parlamenti választásokat – jelentette be Aleksandar Vučić.

– Legkésőbb hat és fél hónapon belül sor kerül rájuk, de akár két és fél hónapon belül is. A döntést az országban és a világban uralkodó helyzet alapján hozzuk meg, az állami érdekeket szem előtt tartva – nyilatkozta a Pink TV műsorában.

Meggyőződésének adott hangot, hogy a választások demokratikusak lesznek.

Az államfő bejelentette azt is, hogy az Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) ajánlásait teljes mértékben beépítik a jogszabályokba, ahogyan a Velencei Bizottság igazságügyi reformokra vonatkozó javaslatait is a parlament elé terjesztik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel