Nem hivatalos adatok szerint Szerbia gazdasági növekedése az első negyedévben elérheti a három százalékot, ami meghaladná az európai átlagot – közölte Aleksandar Vučić.
Az államfő a Pink TV műsorában elmondta, az Eurostat jelentése alapján jelenleg egyetlen európai ország sem mutat magasabb növekedési ütemet, miközben az EU-ban átlagosan 0,8 százalék körüli bővülés várható.
– Ezek egyelőre nem hivatalos adatok, hétfőn lesznek véglegesek, de így szinte minden európai országot megelőznénk – fogalmazott.
Hozzátette, a kedvező gazdasági eredmények lehetővé tehetik a bérek és nyugdíjak további emelését.
Stratégiai jelentőségű kínai látogatás
Vučić kitért arra is, hogy közelgő kínai látogatását történelmi jelentőségűnek tartja. Elmondása szerint ekkor véglegesíthetik egy robotgyár építésének részleteit, ahol akár már júniusban megkezdődhet a gyártás.
– Ezek a robotok a mindennapi életben is hasznosak lehetnek, de akár katonai céllal is alkalmazhatóak lehetnek – hangsúlyozta.
Kragujevac mint szerbiai „Szilícium-völgy”
Az elnök a kragujevaci állami adatközpont fejlesztéseiről is beszélt, ahol új modulokat, szuperszámítógépet és napelemeket helyeztek üzembe. Kiemelte, hogy ilyen állami tulajdonú technológiával a régióban csak Lengyelország rendelkezik.
– Már két szuperszámítógépünk van, a harmadik jövő januárban érkezik. Mindezt Kragujevacon összpontosítjuk, ahol egyfajta szerb Szilícium-völgyet építünk – mondta Vučić.



