Óbecse Tisza-parti város gazdag XIX. századi irodalmát a kiegyezést követő nemzeti fölvirágzás korában bölcs papok és egyházi méltóságok hittudományi munkái mellett a közélet – ügyvédek, bírák, újságírók és lapszerkesztők – kiválóságainak, valamint a tanári-tanítói-pedagógusi elhivatottság jeleseinek irodalmi munkái – regényei, elbeszélései és költeményei – mellett a társadalomtörténeti és történettudományi munkák sora jellemezte. Mezey János, a kántorkirály 1853-tól folyamatosan megjelenő Szűz Mária és Jézus Krisztus méltóságát hirdető és dicsőítő egyházi énekei, Bende József plébános A magasságbelinek dicsőítése című, a tanuló ifjúság számára írt imái és énekei, Szulik József egész költői életműve, mellett Fonyó Pál egyházi tankönyvei őrzik ma is annak az alkotói-gondolkodói közhangulatnak az emlékét, amely a nemzeti újjászületés korának Óbecséjét jellemezte. Csupor Gyula 1868-ban Zomborban, Bittermann Nándornál megjelent Megbukott a mama! című munkáját az első délvidéki regényként tartjuk számon. Évekkel később a szerző Óbecse polgárosodó közéletének meghatározó alakja lett, amit kiválóan érzékeltet az 1883-ban Löwy Lajos kiadásában megjelent Hullámok című elbeszélésgyűjteménye is, de a Tisza-parti fény ott ragyog a Költemények (1889), a Verőfényes napok (1893) és a Felhők (1897) című kötetének verseiben és elbeszéléseiben is. Szászy István óbecsei orvos Tiszavirágok (1897) című költeményei és Óbecsei nóták (1907) című népdalgyűjteménye ugyancsak a vidék szépségét és lakóinak bölcsességét, emberi méltóságát dicséri. Balaton Géza derék népiskolai tanító Magyarország történelme rövid kivonatban (1873) címmel, tanítótársa, Osztrogonácz Ferenc pedig Földrajzi előismeretek és Bács-Bodrogh-megye rövid leírása (1894) címmel írt tankönyvet a népiskolák számára. Óbecse város nevét Kovács Ferenc plébános úr Óbecse határának virágos növényei (1929) című botanikai munkája tette országosan is ismertté. Draskóczy Ede óbecsei ügyvéd, lapszerkesztő, kisebbségi politikus Trianon után a délvidéki magyar irodalmi és művelődési élet fáradhatatlan szervezője volt, mellette Cziráky Imre …mosoly… könny… – Novellák, rajzok (1933), Mifelénk (1938) és a Bácskai kalászok (1940) című könyvei örökítették meg és tették feledhetetlenné a Tisza menti magyarság helytállását a megpróbáltatások idején. A kiválóságok mellett számos író és költő jegyezte be nevét a délvidéki magyar irodalomtörténetbe, közöttük szép számmal akadtak olyanok is, akik az elmúlt évszázad során eltűntek az idők homályában. Közöttük volt két óbecsei költőnő, Biermann Mariska és Galambos Margit is, akik a Trianon utáni években őszinte hittel és makacs elszántsággal igyekeztek helyet teremteni maguknak a korszak irodalmában. Fényük ha az idők során meg is kopott, a költői megszólalás szándéka ma is elismerést érdemel.
A botladozók sorát azonban a ma már elfeledett – ugyancsak óbecsei születésű – Halász Pápics Lajossal kell kezdeni, aki húszas éveinek elején a trianoni békediktátum után az újonnan alakult délszláv állam területén előbb az elbukott Pécs-Baranyai Köztársaság baloldali menekültjei által Eszéken szerkesztett Magyar Újság munkatársa, majd annak megszűnése után az Alsólendván megjelenő Istina – Igazság című lap felelős szerkesztője volt. Később, az 1920-as években versei alkalmanként megjelentek az óbecsei Tiszavidék lapjain is. Halász Pápics Lajos egyike volt az országvesztés viharában elkallódott nemzedéknek. Története a maga korában bizonyára nem volt egyedülálló.
Kalmár-kezek gyalázata
Halász Lajos és az álmok temetője
Az Eszéken 1921–1922-ben megjelenő Magyar Újság lelkes munkatársa volt Halász Pápics Lajos, aki általában (h. l.) szignó mögé rejtőzött. Rövid életrajzát 1931-ben az óbecsei szerkesztőtárs, Fárbás József írta meg Régi arcok – Száz arckép a régi Becse közéletéből című cikksorozatának Helybeli tollforgatók és művészek fejezetében. Az 1897-ben született, hányatott sorsú újságíró a pécsi emigráció délvidéki megjelenésekor már hivatásos újságíró volt, 1921 óta megszakításokkal munkatársa a szabadkai Naplónak, 1928 óta – egészen 1934. évi megszűnéséig – (társ)szerkesztője az óbecsei Tiszavidéknek, és ilyen minőségében ismét a Napló munkatársa, akkor éppen „sztáribecseji” tudósítója. „1923-ban a Napló Muravidék című rovatát szerkesztette, amelyben az újabb magyar irodalomban elsőnek foglalkozott a muravidéki szlovének (vendek) életével, elbeszélések és riportok formájában. 1923-ban fő- és felelős szerkesztője volt a muravidéki Istina – Igazság című szlovén–magyar hetilapnak.” Fárbás József szerint tőle származik a Muravidék kifejezés1922-ből.[1]
Halász Lajos valójában már a Magyar Újságban a lap muravidéki tudósítójának nevezte magát, első politikai beszámolója a Levél Szlovéniából című írása 1921. december 10-én jelent meg. 1922. február 16-án Muravidék címmel külön rovatot indított az eszéki lapban, s a cím alatt a következő közlemény volt olvasható: „Rovatvezető P. Halász Lajos, Dolnja-Lendava, Fő út. E rovat megjelenik a Magyar Újság minden pénteki számában. A rovatot érintő minden közlemény és megkeresés a rovatvezető címére küldendő.”[2] A rövid tudósítások mellett a Magyar Újságban mindössze három terjedelmesebb írása jelent meg: 1922. február 16-án (p. h. l.) jelzéssel egy két nappal korábban Lendván kelt tudósítását, a Határrevízió a Muravidéken – Az SHS csapatok kiürítettek három Magyarországnak ítélt községet című, határozottan politikai jellegű írását közölték. Utána A génuai kézfogó I–II. című tárcája és a Miként elpusztult Jeruzsálem című írása jelent meg, amely a saját megnevezése szerint Riport egy világtalan koldusról és csodás – világos meglátásairól, s amelynek első mondata így hangzott: „Messze északon, a lendvamenti kis városkában találkoztam először riportom hősével.”[3]
Mák Ferenc archívuma
A Magyar Újság megszűnése után továbbra is Alsólendván maradt, ahol 1923. november 25-én társával közösen kiadta az Istina – Igazság című, vasárnap megjelenő, négyoldalas, kétnyelvű politikai hetilap első számát. Tulajdonosa és kiadója Király József, fő- és felelős szerkesztője Halász P. Lajos (Ljudevit P. Halász) volt. A lapot a csáktornyai Kraljek i Vežić nyomdában állították elő. Programját, az Istina – Az igazság című kétnyelvű beköszöntőjében a laptulajdonos, Király József fogalmazta meg (tétova magyarsággal). Eszerint Igazság címen indult útjára a dolnja lendavai járási magyar és szlovén nép igazi szószólója. „A magyar és a szlovén népé egyaránt, mely nép évszázadokon át együtt nevelkedett, együtt élt: együtt viselte az élet minden nehézségeit. Ezt a népet szoros rokoni kötelékek is fűzik egymáshoz; együtt élt a béke napjaiban, együtt a háború viszontagságos éveiben, úgy gazdasági, mint kulturális téren egymásra van utalva. Ezen okok késztették arra a járás vegyes lakosságát, hogy politikailag egy táborba tömörüljön, és közös erővel védelmezze meg érdekeit.”[4] Az alsólendvai hetilap mögött a délszláv állam Radikális Pártjának helyi szervezete állt, és a földosztást tekintette legfőbb céljának, a szlovén és magyar nincstelenek, a zsellérek és a summások földhöz juttatását. Az első számban a felelős szerkesztő, Halász P. Lajos a Három gyöngytyúk című tárcájával szerepelt[5], a negyedik oldalon pedig A vásári hajcsár próféciája című verse jelent meg, címe alatt a kegyetlen üzenettel: „Apámnak, a jó öreg korcsmárosnak ajánlom”.[6]
Később az Tiszavidékben (h. l.) jelzettel a helyi eseményekről közölt apró kis tudósításokat, nagyon figyelemreméltó az a néhány verse volt, amelyeket teljes névvel közölt: a Testvérgyónás, a Nálam a dal… és a többi, amelyek a formabontó avantgárd lázától szabadulni igyekvő, a kötött vers fegyelmét kereső költő kísérleteit mutatják meg. Közülük talán a legsikerültebb a Szép gyermekkor, jöjj vissza egy szóra című költemény, amely 1928-ban a Tiszavidék Húsvéti mellékletében jelent meg.[7]
Halász P. Lajos egy remélt, a mainál árnyaltabb irodalomtörténetben a világban és a költészetben új hazát és otthont kereső, felettébb szenzibilis költőként fog méltó helyére kerülni. „Vagyunk sokan, akiket / Isten ujja megérintett, / S érintésétől egy új világba lendül át / Fájdalmunkkal telített életünk…” – írta a Testvérgyónás című költeményében,[8] mélységes-mély elveszettség-élményével viaskodva.
Testvérgyónás
Halász P. Lajos
Béla öcsémnek, a Sorsban is testvérnek
Vagyunk sokan, akiket
Isten ujja megérintett,
És akiknek orcáit az Isten képére
Teremtett ember kalmár-kezével
Gyalázza meg…
Vagyunk sokan, akiket
Isten ujja megérintett,
Akik, ha vétkezünk,
Bűneinkben a Valóság visszfénye
Rakja le a lélek salakját…
Vagyunk sokan, akiket
Isten ujja megérintett,
S érintésétől egy új világba lendül át
Fájdalmunkkal telített életünk…
Csak az Isten, aki ott ül
A kék-felhős Ég mögött,
Aki lelát, belát mindannyiunk lelkébe,
Akik alant a lant cikornyás hangjával
Csiholjuk az Élet új tüzeit:
Csak az Isten érti meg
Búzamagunk jajszavas vezeklő énekét!
(Tiszavidék, 1928. március 11. 2. p.)
Mák Ferenc archívuma
Mák Ferenc archívuma
Nálam a dal…
Nálam a dal rózsaálmok nyoszolyája,
Szavaknak színéből font aranykoszorú.
– Nálam a csend titkok regélője,
Csillagos éjjen bús-vigasztaló…
Nálam a való az álmok temetője,
Fájdalmak töviséből font síri koszorú…
– Nálam az álom a titkok jövendője,
Csillagtalan éjjen bánatarató…
Nálam a tegnap az emlékek óceánja,
Vágyak könnyeitől éltetett ború…
– Nálam a holnap a múlt siratása,
Álomnélküli szomorú való…
Nálam a dal rózsaálmok nyoszolyája,
Szavaknak színéből font aranykoszorú…
– Nálam a csend a titkok regélője,
Csillagos éjjen bús-vigasztaló…
(Tiszavidék, 1928. szeptember 9. 5. p.)
(Folytatjuk)
[1] Fárbás József: Helybeli tollforgatók és művészek, 5. rész; Tiszavidék, 1931. június 7. 3. p.
[2] Muravidék; Magyar Újság, 1922. február 16. 2. p.
[3] P. Halász Lajos: „Miként elpusztult Jeruzsálem” – Riport egy világtalan koldusról és csodás – világos meglátásairól; Magyar Újság, 1922. március 28. 2. p.
[4] Istina. Napisao Jozef Király – Az Igazság. Írta Király József; Istina – Igazság, 1923. november 25. 1. p.
[5] H. P. L.: Három gyöngytyúk – Brüll József barátomnak ajánlom; Istina – Igazság, 1923. november 25. 2–3. p.
[6] Halász P. Lajos: A vásári hajcsár próféciája; Istina – Igazság, 1923. november 25. 4. p.
[7] Halász P. Lajos: Szép gyermekkor, jöjj vissza egy szóra; Tiszavidék – Húsvéti melléklet, 1928. április 8. 6. p.
[8] Halász P. Lajos: Testvérgyónás; Tiszavidék, 1928. március 11. 2. p.
Nyitókép: Mák Ferenc archívuma
