3. rész
A tőkebirodalmaknak elég, ha a médiában botrány van, de az is jó nekik, ha a valóban okos szerzők saját ötletekkel állnak elő, ezeket mások vitatják, és létrejöhet a lárma, a kakofónia, így a hangzavar legalább olyan produktív, mint a csend, és a magántőke növekedhet tovább. Ennek a továbbfejlesztett változata a digitális technológia alkalmazása lett, ma már minden érdekes tartalmat át lehet játszani digitális formába. Ezek válogatása fontos, a nemzetek szempontjából sorsdöntő. Másrészt azonban az új kulturális termékek a producerek és a nagyvállalatok ízlésétől függenek. Ezek anyagait végtelenszer lehet megismételni. Én a digitális szürrealizmus kategóriájába sorolom a ma népszerű filmeket, ezek látványvilága elképesztő, és ez már nagyjából két évtizede így van. Kialakult egy, a pszichológián alapuló vizuális termékgyártás is, amit viszonylag könnyen meg lehet szerezni. Havi tíz euróért meg lehet nézni a legfelkapottabb sorozatokat és filmeket. Ez nem kedvez a nemzeti kultúráknak. Látjuk tehát azt, hogy minden oldalról és a lehető legjobb technológiákat használva zárja ki a nemzeti érzés megélését a technológia, a világ működése. Azonban a fenn elmondottak nem lennének korrektek, ha valamilyen megoldási módot keresnénk.
8.
Először fel kell ismerni a problémát, majd meg kell látni azt, amivel igazán gondunk van. Ez nem a látványvilág, hanem az, amit magával hoz üzenetként. Meg kellene értenünk, hogy valami mást kell csinálnunk, mint a globális tartalomgyártó ipar, hiszen soha nem tudunk olyan típusú filmeket és sorozatokat készíteni, ami mögött akkora tőke van, mint egy vezető stúdió mögött. Kár is ezzel próbálkozni, hiszen a látvány, amit elérhetünk, nem ér fel a mai standarddal. Egy mai magyar produkció látványvilága legalább tíz évvel le van maradva egy hollywoodi alkotás képi világától. De az üzenetet nem csak látvánnyal lehet átvinni. Fura dolog, de a közösségi médiában kis költséggel viszonylag sok helyre el lehet jutni, ezt a nagy tőkekoncentráció szereplői nem érzékelik, mert a kakofónia részének látják, de már az, hogy magyar nyelven létezik fogyasztható tartalom (rövid képanyag, zeneszám, bölcs vagy frappáns idézet, vers, versrészlet), eredmény. A közösségi médiát használó fiatalok többnyire abba a korosztályba tartoznak, amely már mindent (minket is, de minden mást is) kritikával fogad. Értelmes tartalmaknak tehát van esélye. Persze ez azt is feltételezi, hogy a gyerekek ne kapjanak túl korán okostelefont, hanem időt, mesét, érzelmeket a szüleiktől. Azonban látnunk kell azt is, hogy a szülők azok, akiket a korszellem támadása a leginkább ér, hiszen nap mint nap dolgoznak, és a munka hatékonysága egyre nő, így „ki lehet őket csavarni” a munkaidőben, akár három műszakban is dolgoztathatják őket, emiatt éppen a gyerekekre nem marad erejük.
Ezenkívül mindenki, aki a nemzet sorsát a szívén viseli, a maga szintjén belevághat abba, hogy a környezetében vagy szélesebb körben értelmesen hasson a jövő felnőttjeire. Sajnos a mai „nemzetmentő elit” úgy viselkedik, mintha nem ismerné a pszichológiát, mintha nem tudná, hogy a fiatalok életében kb. 13 éves korig formálódik a személyiség azon része, amely a kritikai hozzáállás folytán átértékeli mindazt, amit tapasztalt és tapasztal. Ez alapján alakítja ki saját értékrendjét. Tehát ha hatni akarunk a fiatalokra, akkor azt a 13. életévig tegyük meg a nevelés által, a sok közösen eltöltött idővel, ugyanis ez a 13. életév után már nem lesz lehetséges. A fizetős egyetemi képzés egyfajta értelmiséggyilkosság. Ezenkívül módot és lehetőséget kell biztosítani, hogy a fiatalok kb. 22 éves kortól visszataláljanak a nemzeti közösségbe, de ez akkor jó, ha egyben van tér, tartalom, amiért és ahol össze lehet jönni és közösségi életet élni. Nem vezetni kell őket, hanem az mellénk engedni. A politikum szférájában fel kell figyelni azokra a tényezőkre, hiányokra, amelyek akadályozzák a nemzeti érzés megélését. Egy fiatal, aki naphosszat dolgozik és albérletet fizet, nem is keveset, nem biztos, hogy táncházra vágyik. A magyar kormány sok mindent felismert, de a részvétele a diplomások és a dolgozó fiatalok lakáshoz juttatásában nagyon csekély, és lehetőség nélkül hagyja a tőke nélküli fiatalokat, ugyanez érvényes a közösségi terekre, ahol a lényeg fele a minőséges produkció, a másik fele a közösségben eltölthető idő. Azt sem látja, hogy az anyák mellett az apákat is támogatni kellene.
A nemzet kormánya az én olvasatomban azt jelenti, hogy mindenki számára előnyös helyzetet tart fenn, vagyis megteremti annak a lehetőségét, hogy jó legyen magyarnak lenni. Azzal, hogy kijelöl egy hagyományt, amelyet tovább kell vinni, még nem érheti el, hogy tovább is vigyék, ha nincsenek akik hitelesen közvetítik. Viszont felnőtt társadalomnak mindent fel kell kínálni amije van, ám a döntést az utánunk következő generáció maga hozza meg. Ami nem jó, amit nem jól csinálunk, amiben nem vagyunk hitelesek, azt el fogja hagyni, amiben értéket talál, azt magával fogja vinni. Így volt ez mindig is.
