Oroszországnak tudomásul kell vennie: Ukrajna belátható időn belül rendelkezni fog a szükséges pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát az orosz agressziótól – jelentette ki a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően.
António Costa az uniós csúcsot záró sajtótájékoztatón közölte: az európai vezetők elkötelezték magukat amellett, hogy biztosítsák Ukrajna pénzügyi szükségleteit a következő két évben. Elkötelezték magukat amellett, hogy Ukrajna rendelkezzen a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy továbbra is megvédhesse magát, és igazságos és tartós békéért küzdhessen.
Közölte: az Európai Tanács megerősítette átfogó politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatását Ukrajna számára. A 26 uniós tagállam vezetője által elfogadott, Ukrajnával foglalkozó állásfoglalást idézte, amely szerint Oroszországnak nincs valódi politikai akarata a háború befejezésére és az érdemi béketárgyalások megkezdésére. Az Európai Tanács ezért felszólítja Oroszországot, hogy egyezzen bele egy teljes, feltétel nélküli és azonnali tűzszünetbe, amelyhez Ukrajna már márciusban hozzájárult. Az Európai Unió és tagállamai is hozzájárulnak a béketeremtéshez az Egyesült Államokkal együttműködve – áll a szövegben.
A dokumentum szerint az EU és a tagállamok készen állnak arra, hogy hozzájáruljanak Ukrajna szilárd és hiteles biztonsági garanciáihoz, különösen azáltal, hogy támogatják Ukrajna elrettentőképességét a hatékony önvédelem érdekében, a nemzetközi joggal összhangban. Az EU hosszú távon rendszeres és kiszámítható pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának: 2025-ben 20,5 milliárd eurót juttat az ország költségvetésébe.
Az uniós jognak megfelelően az európai bankokban tárolt orosz vagyoni eszközöket mindaddig be kell fagyasztani, amíg Oroszország fel nem hagy az Ukrajna elleni háborújával, és meg nem téríti a háború okozta károkat – áll az elfogadott szövegben. A tagállamoknak továbbra is fokozniuk kell erőfeszítéseiket Ukrajna katonai és védelmi szükségleteinek kielégítésére, különösen a légvédelmi és drónelhárító rendszerek, valamint a nagy kaliberű lőszerek szállítása tekintetében – írták a szöveg elfogadását támogató tagállami vezetők.
Az EU-nak fenn kell tartania és fokoznia kell a nyomást Oroszországra a háború befejezése érdekében, egyebek között további szankciók révén – hangoztatták.
Costa közölte, Európa védelme nemcsak még több költésről, hanem „okos” befektetésekről szól, valamint a tagállamok közötti együttműködésről az állampolgárok békéje érdekében. „Így építjük Európa szuverenitását” – fogalmazott Costa.
Az Európai Tanács egyértelmű elkötelezettséget mutat Ukrajna támogatása mellett, ami magában foglalja a védelmi és biztonsági szükségletek kielégítését is – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón. Elmondta: a tanácsi következtetések erőteljesen fogalmaznak az Ukrajna szükségleteinek kezelésére irányuló közös uniós szándékról. „Az Európai Tanács nagyon világos elköteleződést vállalt ebben a kérdésben” – fogalmazott. Hozzátette: a tagállamok felkérték az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki lehetséges megoldásokat a támogatás további formáira.
Nyitókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és António Costa, az Európai Tanács elnöke (Fotó: AP via Beta)



