A Vöröskereszt adai szervezete szeptember 14-e és október 30-a között tartotta meg a Szolidaritás hónapját, amely többek között az Élelmiszer világnapját és a Szegénység elleni világnapját is érintette.
Velez Teodóra, az adai Vöröskereszt titkára beszámolt róla, hogy a Szoldiaritás hónapja keretén belül adományozási akciót szerveztek, amelyre Ada község polgáraitól várták a különféle felajánlásokat. Örömét fejezte ki, hogy kettő vállalat is hozzájárult adománnyal az akcióhoz, valamint az adai Műszaki iskola diákparlamentje is jelezte támogatási szándékát. A felajánlott élelmiszeradományok mellett a Vöröskereszt szervezete egy tál főtt étellel szokott készülni a rászorulók számára, amelyre hagyományosan a karácsony és újév közötti időszakban kerül sor, ezáltal ünnepélyesebb hangulatot biztosítva számukra.
Beszámolt róla, hogy a szociális ügyosztállyal egyeztetve egy adatbázist használnak, amelyből megállapítják, hogy kik jogosultak a felajánlott élelmiszerekből összeállított csomag átvételére. Szívesen látták a felajánlott cukrot, konzerveket, zöldségeket, gyümölcsöket, tésztákat, amelyekből igen változatos csomagot tudtak összeállítani. A Vöröskereszt vezetősége egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a továbbiakban is várják a különféle ruhák adományozását, amelyek megfelelő, bárki számára viselhető állapotban vannak. Cvejić Ognjen, az adai Műszaki Iskola diákparlamentjének elnöke elmondta, hogy az iskola igazgatónője, Gilice Hilda a közelmúltban hívta fel a figyelmüket a Vöröskereszt gyűjtési akciójára, majd ezt követően vette fel a kapcsolatot Velez Teodórával. Iskolájukban egy gyűjtési akciót szerveztek meg, melynek október 23-a és 24-e volt a dátuma, a jótékonykodó diákok az iskola könyvtárában adhatták le felajánlásaikat élelmiszer vagy pénzösszeg formájában.
Ognjen beszámolt róla, hogy az összegyűlt pénzösszegből a diákparlament tagjaival egy élelmiszerboltban vásároltak be, és ezen termékeket szállították el a Vöröskereszt székházához. Munkájában és a szervezésben segítségére volt Agócs Anna, Szalma Viola, valamint Dobrotka Dominik segédtanár. Büszkén értékelték az eseményt, amely szerintük sikeres volt, hiszen az iskola 306 tanulójának többségét sikerült elérni és megmozgatni, és újfent megmutatkozott a közösség összetartó ereje.
Nyitókép: Velez Teodóra a diákparlament tagjaival (Gecse Attila felvétele)



