Újabb vendéggel szeli az utakat a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós műsorának legújabb évada számos újítással tért vissza mind az online felületekre, mind pedig az újság hasábjaira. A volán mögött két új riporterrel is találkozhatnak, hiszen Kállai Göblös Nikoletta mellett ezentúl Gulyás Réka és Dér Dianna, napilapunk topolyai és szabadkai újságírói is feltűnnek. Az anyósülésre is új vendégek ülnek be. Műsorainkban továbbra is bemutatjuk a vajdasági közélet szereplőit, valamint olyan személyeket is, akik a háttérben végeznek fontos munkát. Új lendülettel és tartalmas beszélgetésekkel várja Önöket minden pénteken 18 órakor a Taxi a Magyar Szó Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és az online felületén, a szerkesztett interjút pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
Ezúttal Pesevszki Evelyn, lapunk fő- és felelős szerkesztője foglalt helyet az anyósülésen. Jogi szakon végezte el felsőfokú tanulmányait, ám az írás iránti vonzalma már gyerekkorában megmutatkozott. 2008-ban lépett be először a szerkesztőség kapuján, hivatását a Belföld rovat munkatársaként folytatta 17 éven át. Precizitásával és hiteles hangvételével vált a szerkesztőség meghatározó tagjává. Munkáját elhivatottság, igényesség és következetesség jellemzi, nem véletlen, hogy számos szakmai elismerés kísérte pályafutását. 2016-ban elnyerte lapunktól az év feltörekvő újságírójának járó elismerést, ugyanabban az évben a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díját írott sajtó kategóriában kapta meg, 2021-ben pedig a Magyar Szó Év Újságírója díját is átvette. Főszerkesztőként célja, hogy strukturális változtatásokkal, valamint a szakmai színvonal növelésével erősítse a napilapot. Küldetésének tekinti az utánpótlás kinevelését is, egy-egy újabb tehetség felfedezése nagy örömmel tölti el. A Magyar Szó Taxi legújabb adásában egyebek mellett arról beszélgettünk vele, hogyan látja a lap jövőjét, mi motiválja főszerkesztőként, és milyen örökséget szeretne hátrahagyni.
Mikor tudatosult benned először, hogy akár főszerkesztőként is megállnád a helyed?
– Nem tudnék egyetlen konkrét pillanatot kiemelni, ez inkább egy folyamat volt. 2008-ban kezdtem el dolgozni a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségében, és nagyon hálás vagyok, hogy kiváló mesterektől tanulhattam el ezt a hivatást. Formális végzettség nélkül érkeztem, de később pótoltam ezt a hiányosságot, és elvégeztem az egyetemi tanulmányaimat. Idővel megerősödtem, magabiztosabbá váltam, és tudatosult bennem, eljutottam egy olyan szintre, hogy talán adhatok is valamit ennek a lapnak, amely mindig is az életem része volt.
Benned egy karakán, céltudatos és kitartó nőt ismertem meg. Mindig is ilyen voltál, vagy az újságírás, esetleg a szerkesztőségi világ formált ilyenné?
– Gondolom, az újságírás is hozzájárult ehhez, hiszen ebben a szakmában talpraesettnek kell lenni, különben „felfalnak”. Mindig is nagyon pontosan tudtam, mit nem akarok. Megtörtént, hogy esetenként hosszas fontolgatás után döntöttem el, mit akarok, de azt, hogy mit nem akarok, mindig pontosan tudtam.
Egy korábbi interjúban meghatódtál, amikor a szerkesztőségi csapatról kérdeztek. Szerinted mitől jó egy kollektíva, és te milyen vezető szeretnél lenni?
– Megértő és nyitott elméjű. Az igazságosság és a következetesség minden helyzetben rendkívül fontos számomra. Szeretnék odafigyelni a munkatársaimra, meghallgatni a véleményüket és valódi csapatot építeni. Továbbá lényegesnek tartom, hogy a munkatársak szeressék, amit csinálnak. Ehhez megfelelő munkahelyi körülmények szükségesek. Fontos, hogy olyan légkört teremtsek, amelyben mindenki biztonságban és jól érzi magát, illetve bátran elmondja, ha valami zavarja, vagy ha kényelmetlenül érzi magát egy helyzetben. Van egy érzésem, hogy nemcsak a mi közösségünkben, hanem általában minden közösségben jellemző, hogy az emberek hajlamosak inkább hallgatni és tűrni, de ez csak növeli a feszültséget, a frusztrációt, ami nem vezet sehova. Én annak vagyok a híve, hogy a problémákról beszéljünk nyíltan. Nem biztos, hogy olyan megoldás születik, ami kedvére van a témát felvető egyénnek, de legalább körbejártuk a kérdést, és kerestük azt a megoldást, ami mindenki számára konstruktív.
Több mint egy hónapja ülsz a főszerkesztői székben. Melyek voltak azok az elképzeléseid, amelyeket mielőbb szerettél volna megvalósítani, és mi volt az a döntés, amely eddig a legnagyobb bátorságot igényelte tőled?
– Egy vezető minden döntése bátorságot igényel, hiszen sok ember életét befolyásolja. Éppen ezért fontos a megfontoltság, ugyanis sokszor nem is gondolnánk, milyen súlya lehet egy-egy döntésnek. Az első hónapban nem akartam gyökeres változásokat. Ne felejtsük el, hogy újságírói pozícióból érkeztem a főszerkesztői tisztségbe, így sok minden most válik világossá számomra. Ez egy tanulási folyamat. Bizonyos tervek megvalósításához időre, pénzre és emberi erőforrásra van szükség. Az egyik legnagyobb probléma jelenleg, hogy nincs elegendő munkatársunk. Ennek viszont megvannak az objektív okai és korlátai. Továbbra is szeretnék észszerű, odafigyelő és reális maradni. Főszerkesztőként pedig az elsődleges célom, hogy a Magyar Szó megerősödjön és talpon maradjon.
Milyen örökséget szeretnél hátrahagyni főszerkesztőként és újságíróként?
– Fontos számomra, hogy a Magyar Szó, az egyetlen kisebbségi napilap Szerbiában, egyúttal az ország második legrégibb napilapja továbbra is sok ember életének része maradjon. Hogy tíz, húsz vagy akár harminc év múlva is legyenek fiatalok – és kevésbé fiatalok –, akik kegyként, megtiszteltetésként élik meg, hogy a lap munkatársai lehetnek. Azt szeretném, hogy a hét minél több napján a Magyar Szó ott legyen a családok asztalán, hogy generációk nőjenek fel úgy, hogy látják, fogják, olvassák az újságot. Bár tudom, hogy a világban nem kedveznek a mutatók a nyomtatott sajtónak, mégis hiszek abban, hogy a nyomtatott lap megmaradhat.
