Amikor a nyolcvanas évek elején Maurits Ferenc az Új Symposion grafikai szerkesztői tisztjéről a Forum Könyvkiadóba avanzsált műszaki szerkesztővé és könyvtervezővé, szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy olyan tervezők nyomdokába lép, mint Tomcsányi László, Illés Lajos vagy éppenséggel az akkor már legendás hírű, számos hazai és nemzetközi sikerrel büszkélkedő Kapitány László, akik a Forum-könyveknek az addig eltelt negyed évszázad alatt imázst teremtettek, s már küllemükben is fölismerhetővé tették azokat. Hogy ez könnyű vagy nehéz volt-e számára, nem tudnánk eldönteni, viszont tény, hogy mi a Forum Könyvkiadóban kész embert kaptunk, aki mögött grafikusi, formatervezői, festői és költői múlt is állt már. Sőt, nem is akármilyen.
Az 1970-ben megjelent Piros Frankenstein című verses mappájához Oto Bihalji-Merin írt előszót, már akkor megállapítva: „A megfestett és megrajzolt figurák a becketti színpad sorskérdésének ábrázolói: eltorzult alakok, láthatatlan arcok, a soha el nem jövendő isten szimbólumai. Az abszurd költészet lapjai ezek, egy látszatvilág alakjai. Az elaprózott vonalak egy finom rezdülésű ifjúság antennái, amelyet a halál foglalkoztat, mielőtt az életet megismerte volna. Villózó hangok, elfelejtett álmok, feszültség, rejtélyek, új ábrázolás és ősi kutatás a lét értelme után.” (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hatvanas évek végén Maurits többnyire fekete-fehér rajzokat, grafikákat, illusztrációkat és kollázsokat készített, főleg lapok és folyóiratok részére, de ekkor már mindinkább kacérkodott az élénk színekkel is, amelynek egyik meghatározó darabja az e sorok írójának tulajdonában levő Malária alkonyat előtt című, amely 1969-ben készült, s ezen az intenzív tiziánvörös háttér előtt eltorzult arcú, harlekines alakon tobzódnak a zöldek és sárgák, amelyen nyilván az emlékezet áttekinthetetlen útjain feltáruló élményt fest meg.)
S a festő mellett itt a költő is Telep című kötetével, amely verses-képes formában mutatja az újvidéki Darányitelep proletárnegyedének a sivárságát, pusztulását, az enyészetét, tehát egyfajta szociális-etikai valóságát, erőteljes ars poeticai felhangokkal, amelyekkel csak ismételten hitelesíti a Piros Frankensteinben felvetett költői kérdéseket. Már itt, s már ekkor – a hetvenes évek derekán – Maurits megmutatta, hogy minimális nyelvi eszközökkel hogyan lehet ennyire meggyőzően költőivé tenni a legridegebb valóságot is. Herceg János állapítja meg, miszerint: „A családi napló és a szomszédoké nemcsak kort, helyzetet és állapotot fejez ki, de a népi konglomerátum színeit, sőt a nyelv nyomorhoz leszegényített ízeit is érzékeltetni képes, így teremtve meg azt az autochton légkört, amiben minden félelmetesen igaznak tűnik.”
Még mielőtt kiadónkhoz átigazolt volna, megjelentettük a költő-festő Miniatűr galéria című kötetét is, amelynek legértékesebb darabjai az ún. vízifesték-versekben keresendők, bennük a gyermekkori emlékekből és traumákból kibontott lírai szociográfiák elevenednek meg. Mindezek, természetesen, Forum-kiadványok, mint ahogy a Balkáni mappa (1997) vagy a Néma angyalok (2008) is. Viszont időközben Thomka Beáta a pesti Kijárat kiadó számára megszerkesztette, s 2006-ban meg is jelent a Szürkület, szürkületben című kötete, amelynek alcíme szinte mindent elárul: Csendéletek az ötvenes évekből. S mottója pedig: „Néma angyalok / lebegnek / a kisduna felett.” Egyik bevezető versében olvashatjuk: „jézus búzamezőn / dicséri a kalászokat / vaságyunk felett / a kiskonyhában // mama lábánál / kuporogva fekszem // várom a szagos / meleg cipókat // talán csak megjelennek.”
Nos, erről a kötetről állapította meg a Maurits költészetét és festészetét legjobban ismerő irodalomtudós, Bányai János, miszerint a szerző „a kép és a szó egyensúlyát keresi, lehetséges harmóniát tár fel rajz és írás között. Úgy kell tehát olvasni az új kötet verseit, mintha képek lennének, holott a szavak sajátos elrendezésével egyetlen pillanatra sem távolodnak el a verstől, sőt a versírás gyakorlatától sem.” Vizualitás és verbalitás, a kép és a szó együttes művészi hatása, ami majd végigkíséri teljes pályáján.
Bányai János és Tolnai Ottó a legjobb ismerői Maurits művészetének. Számos kiállítását nyitották meg, nem egy képzőművészeti tanulmányban elemezték művészetét. Bányai például már a hatvanas években írt első méltatásaiban megállapítja, hogy festészetének fő alkotórésze a szín, s a térbeni elrendezése adja meg a kép mondanivalóját, de semmi esetre sem a kép tárgya. Mert „tárgya” a metafora, majd kifejti: „Az emberi anatómia nemcsak az izmok, idegek, csontos rendszerét mutatja, hanem olyan formai lehetőségnek tekinti, amelyben az idegszálak szövevényes, kusza mozgására is már teljesen egyénien komponált, már merőben csak önamaga egyéni hangulatát kifejezve nyújtja azt a lényeget, melyet a bonckés sohasem fedhet fel.”
Amikor 1992-ben Tolnai Ottónak A meztelen bohóc című képzőművészeti írásait szerkesztettük kötetbe, már tíz önálló esszéje szólt Maurits művészetéről. Ő is első kiállításaitól követi Maurits művészetét, s állapítja meg, hogy: „…korai rajzai… laza hálók csupán, s legtöbbször még árnyékként tűnik fel alóluk az emberi figura… csak később kezdenek bábukká szerveződni. A vonal és a szín kettőssége erről az átmenetről beszél. (Zárójelben jegyzem meg, Tolnai volt az egyetlen, aki érdemben méltatta az 1979-ben készült kitűnő portréfilmet Mauritsról, a Telep címűt, Apró Zoltán nagyszerű tévés alkotását.)
S amit személy szerint ehhez hozzátennék: mindig is csodáltam, hogy milyen bátran használja a vibráló színeket, s ebben mintha méltó utóda lenne a szecessziós Pechán József színlátásának. Azok a vibráló vörösek, égő sárgák, harsány zöldek, szomorkás lilák… csak nála nem a tájba, hanem az arcba, állati alakba vagy éppenséggel egy-egy kerek dióhéj erezetébe, netán harci sisakok döbbenetet keltő szürkéjébe ágyazva.
Mint említettük, Maurits Ferenc 1983-ban nem új emberként lépett be a Forum Könyvkiadóba tipográfus, grafikus, kép- és műszaki szerkesztőként, hiszen már évtizedekkel előbb is foglalkoztattuk könyvtervezőként és a Híd folyóirat illusztrátoraként is. Már 1968-ban ő tervezte például Gion Nándornak a Kétéltűek a barlangban novelláskötetét, majd egy évre rá sorjáznak a regénypályázat díjnyertes kötetei, s e könyvek fedőlapján Maurits rajzok. Ezeket követi Tolnai Ottó Legyek karfiol verses- és Virág utca 3 című novelláskötete, továbbá Balázs Attila Cuniculus című regénye, Domonkos István Önarckép novellával kötete, Gerold Lászlónak a Színház a nézőtérről színikritikái, s nagyszerű könyvészeti műve A magyar gyermekirodalom élő fája című gyermekvers-antológia is, akárcsak a Fehér Kálmán Látomásnak ajtót nyitni, azaz Pannónia címen, lemezzel ellátott folkkantáta kiadványának megtervezése. S közben 1979-ben fölkérésünkre elvállalta, hogy a Híd az évi évfolyama minden száma egy-egy novellájához szövegrajzot készít. Ekkor születtek meg rajzai többek között Herceg János, Kopeczky László, Varga Zoltán, Németh István, Burány Nándor, Brasnyó István, Dudás Károly, Gobby Fehér Gyula novelláihoz, de – s ez valódi kuriózum – Ottlik Géza Buda című regénye első részéhez is. (Megint csak zárójelben: ehhez tudni kell, hogy Ottlik abban az évben Dubrovnikba utazott, bridzsparti ügyben, s két napra megállt Újvidéken, ahol mi vendégül láttuk. Ekkor ezt úgy hálálta meg, hogy új regénye első fejezetének közlését átengedte a Hídnak.)
Maurits Ferenc a Forum Könyvkiadó Intézet szerdán megtartott rendezvényén (Dávid Csilla felvétele)
Talán éppen a folyóiratok grafikai szerkesztői gyakorlatát kamatoztatta a könyvtervezésben is. Elve az volt, hogy a szöveg hangulati elemeit a kép és a képzőművészet formanyelvén már a könyv külalakján is érzékeltetni kell. Különösen kedveli a borítón a kör alakú rajzokat. Ezek leginkább – elsősorban a szépirodalmi művek esetében – portrék vagy portrésorozatok. Talán a legsikerültebb ilyen típusú megoldások Pap József Jegy, Brasnyó István Macula, Podolszki József Át, Jung Károly Barbaricum, Böndör Pál A gázló, Danilo Kiš Holtak enciklopédiája, Mirko Kovač Égbéli jegyespár, Milorad Pavić Kazárszótár és David Albahari Apám evangéliuma című kötetei. Ezeken a borítókon látható alakok ugyanis mindig a szövegből lépnek elő, ezért mind másmilyen, mind egyedi, úgy is mondhatnánk, szövegspecifikus figurák.
Maurits Ferenc a könyvek tipográfiájában is több újítást vezetett be. A korábban csak a folyóiratoknál alkalmazott rokwell betűtípust bátran behozta a verseskötetekbe, annak ellenére, hogy az addigi könyvészeti szabályok ezt a betűfajtát kerülendőnek tartották. A verssorok balra zárása is eretnekségnek számított, ám éppen a Maurits tervezte könyvek tanúsítják, mennyire relatívak az egykori szabályok. Hozzá kell tenni mindehhez, hogy Maurits könyvei már nem ólomszedéssel készültek, a fényszedésű technika újabb megoldásokat is megkövetelt és meg is engedett. Ha a dolgok műszaki oldalát néznénk, beszélhetnénk arról is, hogy tervezőnk hogyan nyújtotta meg a tükröt, hogyan játszadozott el a margóval, de maradjunk annál a ténynél, hogy szerzőnk utána tudott szegődni az író gondolatainak, sokszor egyetlen szövegpillanat cselekményét ültetve át a rajzba, úgy, hogy képzőművészeti megoldásai jelképértékűek is legyenek. Lásd: Bányai János Hagyománytöré, vagy a Kisebbségi magyaróra című tanulmánykötetét. Beszélhetnénk arról is, milyen nagy szeretettel tervezett gyermekkönyveket is, amelynek egyik szép példája Tolnai Ottó Elefántpuszi verseskötete.
Végezetül: Maurits Ferenc folyamatos és tudatos könyvtervezői munkájának érdeme, hogy a nagy elődök után folytatta annak hagyományát, hogy a Forum-könyv továbbra is messziről fölismerhető legyen, s ez minden elismerést megérdemel, mert egyedivé és sajátossá nőtte ki magát, amelyre a szakma művészi értéke figyelt oda.
Igaza lehet Csuhai Istvánnak, a Jelenkor és az Élet és Irodalom egykori szerkesztőjének, aki már vagy negyed évszázaddal ezelőtt azt írta: „Az újvidéki festő- és grafikusművész, könyvtervező, illusztrátor, Maurits Ferenc vezetékneve mellé kézenfekvően odakívánkozik a róla bekarikázott R betű, a védett márkanév szimbóluma.”
Isten éltessen, Ünnepelt!
* Elhangzott Újvidéken 2025. május 28-án a Forum Könyvkiadó Intézet ünnepségen
A kiállítás egy részlete (Dávid Csilla felvétele)
Nyitókép: Maurits Ferenc: Önarckép
