Art Lover-fraktál

2. rész

3. (A művészet ezerarcú szerelmese)

A Poetry kötet nem jelezte, hanem egyértelműsítette, hogy Szombathy Bálint költészetében a depoetizálás irányadó a poézis átértelmezésének folyamatában. Erről, jóval később, H. Nagy Péter A betűcivilizáció szétrobbantása[1] című Szombathy-kismonográfia kapcsán írtam részletesebben. Egyebek közt az alábbiakat:

Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író kétségtelenül a kortárs képzőművészet egyik legmeghatározóbb alkotója és elméleti szakértője Magyarországon és szülőföldjén, a Délvidéken. A hozzám befutó értesítések, meghívók, hírek alapján úgy tűnik, soha nem pihen, hetente több alkalommal is szerepel valahol. Tárlatot nyit meg, vagy éppen az ő tárlatát nyitják meg ide- és odahaza vagy külföldön, konferencián vesz részt, vagy tanácskozást szervez és vezet, minduntalan a művészek és a közönség között mozog, közvetít, értelmez, egybefogja a hasonló vagy éppen egymástól eltérő alkotói törekvések eredményeit, közben zsinórban jelennek meg monografikus jellegű kötetei. Ilyen szerteágazó, de mégis összefogott, sokoldalú, a gyökerekig hatoló alapossággal végzett tevékenységre csupán olyan ember képes, aki – közhelyként mondjuk – alkotói ereje teljében van. Vagyis szakmailag teljesen feltöltekezett, alapos és rendszerezett elméleti ismereteket sajátított el, folyamatosan gyarapodó tudását csupán mozgósítania kell: ha avantgárd művészetről kérdezik, a válasz eleve benne van ebben a strukturált ismerethalmazban, és a felelet teoretikus megfogalmazása egyaránt érthető szakember és laikus érdeklődő számára. Az eddig elmondottak nem szubjektív véleményt tükröznek, gondolom, mindez ott van Szombathy Bálint 2008. évi Munkácsy Mihály-díjában is. Annak ellenére is hiszem ezt, hogy nem ismerem a legrangosabb magyar képzőművészeti elismerés odaítélésének kapcsán elhangzott méltatást.

   Az talán személyes véleménynek tűnhet, hogy szerintem Szombathy Bálint 20-25 évvel ezelőtt is ugyanúgy minden akkor tudhatót ismert az aktuális avantgárdról, mint ahogy később is tudott. Az újvidéki Új Symposion mellékleteként 1977-ben közölt nagytanulmánya, A konkrét költészet útjai megjelenésekor mértékadó szakmunkát jelentett, ma is haszonnal forgatom, ha valamit keresek, elég ehhez a tanulmányhoz visszanyúlnom. H. Nagy Péter monográfiája azonban meggyőzött, hogy szó sincs semmi túláradó személyes elfogultságról, a szerző (is) úgy tarja, hogy Szombathy Bálint ezen munkája, miként elméletírói tevékenysége összességében, kulcsfontosságú a kortárs művészeti folyamatok megértésében.

         A monográfia az L. Simon László szerkesztő, író, vizuális művész és az időközben fiatalon elhalálozott Bohár András filozófus, esztéta által megálmodott, huszonhat kötetre tervezett Aktuális avantgárd sorozat 14. darabjaként jelent meg. A sorozat a múlt század hatvanas éveitől előrefelé haladva mutat be korábban feldolgozatlan komplex alkotói életműveket. Szombathy esetében ez a hiánypótlás inkább kiegészítésjellegű, írja H. Nagy Péter, és hivatkozik Nebojša Milenković 2005-ben Újvidéken megjelent Szombathy art című, szerb és angol nyelven is olvasható monográfiai munkájára, amelynek szöveg- és képanyagával komplementer a mostani kismonográfia. Milenković ugyanis a képzőművészeti alkotások felől közelítette meg Szombathy munkásságát, H. Nagy Péter pedig az irodalmi, szövegművészeti, illetve a szöveg és kép közötti határterületen született alkotásokat helyezte előtérbe. A szerző Szombathy Bálintnak kötetekben megjelent alkotásaira szorítkozik, azokat megjelenésük sorrendjében tárgyalja, ám ahol az időrendiségben kibontakozó alkotói fejlődésív értelmezése megkívánja, kitér egyéb munkáira is. Ráközelítő olvasatukkal az alkotói pályakép beláttatásán túlmutatva a kortárs művészeti törekvések kontextusba helyezését is lehetővé teszi az olvasó számára.

   A kismonográfia kiindulópontja Szombathy Bálint első verskötete, az 1976-os Szerelmesek és más idegenek, a Forum Könyvkiadó Gemma Könyvek sorozatindító darabja, majd a szerző sorba veszi a további köteteket: Én is éltem. Szövegátminősítések (1980); Poetry. Konkrét vizuális költemények 1969–1979 (1981); Művészek és művészetek. Tanulmányok (1987); Új idők, új művészet. Modernista törekvések Jugoszláviában századunk második felében. Ismeretterjesztő olvasmány művészetkedvelőknek (1991); Pic’s. (1999); Millenniumi képek: a visszatérő emlékezet 2000-2001. Hősök voltunk 2001-2002 (2002); Art Tot(h)al. Tóth Gábor munkásságának megközelítése 1965–2003 (2004); A konkrét költészet útjai (2005)[2]; a.k.a. Álneves művészek, művészi álnevek (2006). Erről az utóbbi kötetről szinte függelékben ír már a kismonográfia szerzője, ám fontos észrevételeket tesz a művészi álnevek témájára, összpontosított figyelme itt sem lankad, javít, helyre igazít, mint mindvégig. A Szombathy-művek könyvjegyzéke tartalmazza még a drMáriás képzőművészete (2007) és a Totál érzelemhalál – Bada Dada Tibor antikánon (2007) opusokat, de ezekkel már nem foglalkozik a szerző. Megjelenésük előtt lezárta a kismonográfiát, amely szemléletesen vezet végig azon a fejlődési úton, amely Szombathy Bálintot az édesapja gabonás zsákjainak megjelölésére szolgáló karton betűsablon innovatív felhasználásától a kortárs képzőművészet számtalan irányba tartó törekvéseinek bonyolult, kívülről tekintve kaotikusnak tűnő világába vezette.

         Szombathy Bálint poétikája folyamatosan a depoetizálást, a költőietlenítést célozza, a mimetikus, szemiotikus, metaforikus és metonimikus alkotási eljárások helyett a jelszerűség, a mnemonikus jelzésszerűség, az alkotás anyagisága, egyszerisége, megismételhetetlensége vagy éppen sorozatszerű előállításának lehetősége izgatja. A terek, felületek, jelek és jelentések eróziója hozza lázba, s az olyan műalkotások létrehozása ösztönzi alkotómunkára, amelyek ellenállnak az automatikus befogadásnak, s amelyek a szöveg esetében fölrúgják a szövegtestnek a balról jobbra haladó, felülről lefelé tartó olvasási módszertanát. A síkbeli és térbeli objektumok szemrevételezésekor elutasítják a percepció adta képszerűséget, ami a látvány egyszerre történő befogadását és értelmezését feltételezi. Ehelyett megkívánják a perspektívaváltást, a közelhajolást, az ábrázolat elemeinek külön-külön megértési igyekezetét, a köztük megképződő feszültség rezgésszámának átvételét, a mnemonikus jelzések és szimbolikusként, szimbólumként is értelmezhető jelek, jelölések közti képzettársítások aktiválását, a befogadó participatív részvételét a műalkotás létrehozásában. Bár erről konkrétan nem nyilatkozott – áttételesen viszont igen –, az eszményi műalkotás képzete számára igencsak közel állhat a teljes szenzóriumot mozgósító műtárgyakhoz, például Joseph Beuys méz- és zsírszobraihoz, amelyek a környezeti hatások nyomán soha sem azonosak önmagukkal, változtatják alakjukat, állagukat, kiterjedésüket, színüket, szagukat, és bizonyára ízüket is.

(Folytatjuk)

[1]     H. Nagy Péter: A betűcivilizáció szétrobbantása. Szombathy Bálint szupergutenbergi univerzuma. Aktuális avantgárd 14. Sorozatszerkesztő Bohár András és L. Simon László. Ráció Kiadó–Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2008, 112 o.

[2]     Az 1977-es füzetek javított és egybefűzött kiadása