Amikor kisgyerekként mesét olvasnak nekünk, lecsukódó szemhéjunk mögött lassan felépül és kiszínesedik egy egész világ. A valóságosnak és a meséből megismertnek a keveréke ez, amelyet kidíszít, majd belakhatóvá változtat legnagyobb varázserőnk: a fantáziánk. Az a vonzó ebben a képzeletbeli világban, hogy csak a miénk, olyanná alakítjuk, amilyenné szeretnénk. A bejáratát is csak mi ismerjük, hisz nyíljon bár a pincéből, a padlásról, egy titkos ajtón át vagy a szekrény mélyéről, rajtunk kívül senki más nem lelhet rá, így biztonságban érezhetjük magunkat, bármikor is időznénk a tájain. Jóleső meghúzódni benne, ha unatkoznánk éppen, akkor is, ha szorongunk vagy megijedtünk valamitől, és remekül elidőzhetünk ott akkor is, ha szórakozni támad kedvünk, hiszen fantasztikus világunk csupa meglepetés és játékosság.
Ha fellapozzuk kedvenc mesekönyvünk fedelét, elámulhatunk rajta, hogy a könyvbéli rajzokon minden kicsit másképpen fest, nem úgy, mint ahogy álmodoztunk róla. Az is megtörténhet viszont, hogy éppen ezek a rajzok segítenek valószerűvé változtatni olyasmiket, amik csak a mesében szerepelnek, például tündéreket, óriásokat vagy a hétfejű sárkányt. Alapmintául szolgálnak ezek az ábrák, amelyek gyökeret vernek az emlékeinkben, és onnantól kezdve segítségül hívhatjuk őket, ha efféle teremtményekről hallunk vagy olvasunk. Persze, a kicifrázásukban ismét sokat segíthet a fantáziánk. Úgy fonódnak össze a mesék és rajzok, hogy rövidesen el sem tudjuk képzelni egyiket a másik nélkül, összetartoznak, miként a fa és az árnyéka, a fagylalt és a tölcsér, a macska és a dorombolás.
Ha gyerekként elvisznek bennünket egy színházi előadásra, ismét rajtunk a csodálkozás sora, hiszen megfigyelhetjük, hogy a színpad deszkáin hogyan épül fel és kerekedik ki egy meghökkentő mesevilág. Benne érdekes díszlettel, különös szereplőkkel, akik játékosan gombolyítják történetük fonalát, és ha a nyomukba szegődünk, megismerhetjük nemcsak őket, hanem azt is, amiről regélnek nekünk. Olyan érzés belesüppedni a székünkbe vagy a babzsákfotelünkbe a nézőtéren, mintha külön bejáratú fantáziabirodalmunkba csöppentünk volna, és a színpadon megelevenedne mindaz, ami a könyvekben és a képzeletünkben létezik. Jóleső megtapasztalni, hogy a színházban szinte minden lehetséges, ahogyan a mesében is, és ha nem sikerül mindig minden a legjobban, valamiképpen mégis helyre lehet hozni.
Aki lapozgatott már mesekönyvet, vagy járt színházban, vajon eltöprengett-e rajta, hogyan születnek a könyvbéli rajzok, a színpadon nyüzsgő szereplők, s e szereplőkön a különös öltözetek? E kiállítás segíteni fog mindezekre választ találni, ugyanis bepillantást enged a kulisszák mögé. Megleshetjük, miként jönnek létre a színpompás illusztrációk, a vicces vagy néha ijesztő bábok, a díszes színpadi öltözetek, hogyan zsong-bong a hétköznapi szemlélő előtt egy addig rejtett világ. Ebben a körsétában maga a művésznő,Janovics Erika lesz a vezetőnk, aki megálmodta és megteremtette mindazt, ami e termekben látható. Munkájában két különleges adomány segítette, amelyeket születésekor kapott képzeletbeli hátizsákjába, és azóta is alkalmazza őket, miközben alkot. E két adomány pedig nem más, mint egy végtelen hosszúságú színpaletta és némi varázspor. Foglalkozzék akár bábokkal, jelmezekkel, festett selymekkel vagy illusztrációkkal, „varázsszereit” bőkezűen osztja meg mindazokkal, akik megtekintik alkotásait.
Emlékezetes kalandozást kívánok hát minden jelenlévőnek Janovics Erika mesebirodalmában, és útravalóul csak annyit: a jó mesének soha nincs vége, a folytatás bennünk rejtőzik!
* Elhangzott május 15-én Topolya Község Múzeumában. A kiállítás anyaga augusztus közepéig tekinthető meg.
Nyitókép: Csík Mónika felvétele
