Egy kis lelkes csapat és a gyermekpszichodráma módszerének jóvoltából újra belekerültem a mese és a mesevilág bűvöletébe, ami persze sosem tűnt el belőlem, csak néha az élet dolgai egy kicsit hátrább tolták. Újra felelevenedtek bennem a régi gyermekkori emlékek, amikor unokatestvéremmel együtt a csókai nagyapám ágyán ültünk, és a Kacor királyt mesélte nekünk, vagy éppen az ugratós természetű nagybácsim kedvenc történetét, amikor függetlenül attól, hogy igennel vagy nemmel válaszoltunk, folytatta a véget nem érő és a különböző hangsúllyal hoz...
Irodalom
A szabadkai Juhász zenekar több mint tíz éve népszerűsíti a magyar népzenét: határon innen, határon túl, különböző tájegységeken, nagyvárosokban, falvakban, önálló koncerteken, tánccsoportokkal közösen, fesztiválokon, táncházakon. Emellett cédéket adtak ki, és persze fellelhetők az elektronikus médiában is.
Szerte a Kárpát-medencében március 27-én emlékeztek meg II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 335.
Hírhedett zenésze a világnak,Bárhová juss, mindig hű rokon!Van-e hangod a beteg hazánakA velőket rázó húrokon?
A szerénykedik tárgyatlan igét főleg személyre vonatkoztatják, aki szerényen, tartózkodó módon viselkedik, vagy ilyennek mutatja magát. Dolog vonatkozásában azt jelenti, hogy valami alig észrevehetően, figyelmet magára nem vonva van valahol.
Mintha megállt volna a történet. Legyökerezett.

