Elolvastam Verebes Ernő Hallatlan élmény című versét
a múlt heti Kilátóban,
a Magyar Szó ötvenéves mellékletében,
– és most látom a Google-ban,
hogy időközben a zEtna webmagazin oldalain is megjelent ez a költemény –,
majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve
gyorsan lehívtam a YouTube internetes videomegosztó portált,
ahol azonnal rákerestem
John Cage zongorára írt 4’ 33” (Csend) című darabjára,
ezúttal Armin Fuchts előadásában.
A felvétel elindult.
A zongoraművész, jobb kezét körülbelül harminc centiméterrel a billentyűzet fölött tartva,
mozdulatlanul ült a zongoránál.
Miközben rákerestem az előadó nevének írásmódjában mutatkozó dilemmára
– Fuchts vagy Fuchs
(mert mindkettőre rengeteg találatot dobott ki a Google…) –
a laptop mellett hagyott telefonomat lestem,
de engem most nem keresett senki,
sőt rövid szöveges üzenet sem érkezett,
pedig több fontost hívást is vártam épp,
semmi nem zavarta meg a zenemű előadásának csendjét.
A zongoraművész, jobb kezét körülbelül harminc centiméterrel a billentyűzet fölött tartva,
mozdulatlanul ült a zongoránál.
Miután a kereséssel gyorsan végeztem,
még mindig maradt vagy három perc hallatlan élmény.
A vers sorait olvasgattam újra,
magamban, belül, némán, hangtalan hangsúlyozva a szavakat,
mintha közönség előtt adnám épp elő
– milyen szép is lenne egyszer valóban megtenni így –,
s ahogy a mű végén leállt a lejátszás,
a zongoraművész, jobb kezét körülbelül harminc centiméterrel a billentyűzet fölött tartva,
még mindig mozdulatlanul ült a zongoránál,
jutott eszembe, hogy szólni kellene,
Ernő, azt hiszem, nagyszerű lett ez a költemény,
és fontosabb is, mint az a sok elmaradt telefonberregés.
