2026. május 1., péntek

Százötven éves Budapest második állandó hídja, a Margit híd

Százötven évvel ezelőtt, 1876. április 30-án avatták fel Budapest második állandó hídját, a Margit hidat, amely a Szent István körutat és a Margit körutat köti össze a Margit-sziget érintésével. Az Ernest Goüin francia mérnök tervei alapján épült híd eredetileg 11,06 méter széles útpályával és mindkét oldalon 2,89 méter széles járdával rendelkezett. 1879-ben megindult rajta a lóvasúti, 1894-ben pedig a villamosforgalom is, majd 1935 és 1937 között Mihailich Győző tervei alapján déli irányban kiszélesítették, így az útpálya szélessége 16,60 méterre nőtt, és akkor helyezték középre rajta a villamos pályáját is.

A második világháború idején, 1944. november 4-én a Pest felőli három nyílás tartószerkezetét felrobbantották, később a többi nyílása is ugyanerre a sorsa jutott. Az újjáépítést követően az eredetihez képest a szerkezet három fő eltéréssel rendelkezett: az ívek és a pálya között elmaradt a rácsozat, az ívek nyílmagassága megnőtt, valamint a régi 8 főtartó helyett csupán 6 ívet építettek be. Fontos változást jelentett az is, hogy mind az útpálya, mind a gyalogosfelületek szélessége tovább nőtt, 18,00, illetve 3,50 méterre. Az újjáépített, félszélességű hidat 1947 őszén, a teljes hidat pedig 1948 nyarán adták át.

Ezután 1978-ban végeztek rajta először rekonstrukciós munkálatokat, majd a 2000-es években újra indokolttá vált a nagyobb lélegzetű felújítása, amit 2009 augusztusában kezdtek meg. A részben felújított hidat 2010. november 15-én adták át a forgalomnak, a teljes útpálya átadására pedig 2011. december 20-án került sor. A munkálatok során igyekeztek visszaállítani a második világháború előtti megjelenést, az eredetihez hasonló kovácsoltvas felsővezeték-tartókat és lámpákat helyeztek el rajta, valamint új korlátokkal és díszkivilágítással látták el. A híd közepén megépítették a végleges villamospályát, a hidat megemelték és magasabbra helyezték a pesti rakpart fölött. Szélesebb is lett, így önálló, kétirányú kerékpárutat építettek ki rajta. A közepén akadálymentes, zebrás átkelőt alakítottak ki, az aluljárót megszüntették, így a kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedők is könnyen meg tudják közelíteni a Margit-szigetet. Kiszélesítették és korláttal látták el a margitszigeti villamosmegálló peronjait, meghosszabbították a pesti és a budai lehajtó sávokat, kiszélesítették a parti pilléreket, valamint felújították a műemlékeket is. 2013 júliusában azután megkezdték a pillérszobrok helyreállítását, illetve pótlását is, amelyek eredeti pompájukhoz méltó módon újultak meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Margit hidat éppen százötven évvel ezelőtt avatták fel (Fotó: Wikipédia)