2026. október 18., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2026

Egység és összefogás

Lakossági fórumot tartottak Palicson

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti választási listájának jelöltjei vasárnap este lakossági fórumot tartottak a palicsi Vigadóban. A rendezvényen a felszólalók ismertették többek között azokat a beruházásokat, amik a párt közbenjárására, vagy kezdeményezésére az elmúlt években valósultak meg Palicson, de a választások tétjét is hangsúlyozták. A beszélgetésben részt vett dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, a párt listavezetője, valamint a párt további jelöltjei, mgr. Újhelyi Ákos, Gyivánovity Dániel, Jánosi Elvira és Nágel János. Utóbbi a VMSZ palicsi helyi szervezetének elnökeként a házigazda szerepében köszöntötte az egybegyűlteket.

Nágel János felszólalásában elmondta, hogy a VMSZ 250 fős választási listáján négy palicsi lakos szerepel, akik örömmel tettek eleget a felkérésnek. Nágel János szavai szerint, hogy a magyar összefogás nemcsak három párt összefogását jelenti a VMSZ vezetésével, hanem a magyar emberekét.
 

Újhelyi Ákos többek között a jelenlegi szerb parlament eredményeit is hangsúlyozta / Benedek Miklós

Újhelyi Ákos többek között a jelenlegi szerb parlament eredményeit is hangsúlyozta / Benedek Miklós

Újhelyi Ákos felszólalásában több olyan Palicson megvalósuló projektet is megemlített, amik a helyiek mindennapjait könnyítették meg. Emellett arról is szót ejtett, hogy a VMSZ parlamenti képviselői az elmúlt időszakban milyen eredményekhez járultak hozzá, kezdve a nyugdíjemeléstől, a családoknak nyújtott juttatásokon át a fiataloknak szóló ingatlanvásárlási támogatáson át. Újhelyi Ákos az október 25-ei választások tétjéről is szólt.

– A választások tétje, hogy a VMSZ önálló frakcióval rendelkezzen, mert annak függvényében, hogy milyen erős lesz a vajdasági magyar érdekképviselet, annak függvényében tudunk beülni az új parlamentbe bárki is kerül hatalomra, de ettől függ is, hogy a magyar kormány miként fog viszonyulni a vajdasági magyarokhoz – mondta Újhelyi Ákos.
 

Gyivánovity Dániel szerint csak magyar párt képviselheti a magyarságot / Benedek Miklós

Gyivánovity Dániel szerint csak magyar párt képviselheti a magyarságot / Benedek Miklós

Gyivánovity Dániel a választások tétjét hangsúlyozta.

– A VMSZ önálló listával indul a szerbiai parlamenti választásokon. A VMSZ listája az egyetlen magyar lista. Vannak magyarok, magyar nevű képviselőjelöltek más, szerb listákon, de azt állítani, hogy majd egy szerb listán egy magyar képviselő az egész vajdasági magyarság ügyeit fogja képviselni Belgrádban, az felelőtlenség. A szerbek tisztelik a vajdasági magyar közösséget, de senki se gondolja azt, hogy egy szerb párt, vagy politikai tömörülés a vajdasági magyarok érdekeit képviseli Palicson, Szabadkán, Magyarkanizsán, Székelykevén, vagy Doroszlón. Ezért most valóban a lét a tét – fogalmazott a jelölt.

Pásztor Bálint elmondta, hogy ma a VMSZ jelenti az egyetlen alternatívát a vajdasági magyar érdekképviseletre.

– Azok akik nap mint nap mocskolnak bennünket, semmilyen alternatívát nem tudnak, nem akarnak, nem szándékoznak, nem is próbálnak felvillantani. Annyi a politikájuk, hogy a VMSZ semmisüljön meg, és kiéljék a személyes bosszújukat, és közben nem törődnek azzal, hogy mi lesz a közösséggel, a közösségi érdekképviseletével. Erre nem gyűlölettel, hanem egységgel és összefogással kell válaszolnunk. Ha a VMSZ ezen a választáson nem szerepelne jól, az azt jelentené, hogy a nemzeti közösségünk védtelen maradna, mert nincs más, aki a helyünkbe lépne – mondta a listavezető. Pásztor Bálint emellett olyan palicsi projektekről is szót ejtett, amik megvalósulásában a VMSZ képviselői komoly szerepet vállaltak, többek között az új egészségház felépítéséről, a Víztorony megújításáról, a Vigadó részleges rekonstrukciójáról, az Emlékkút renoválásáról, aminek köszönhetően az az eredeti állapotába került vissza, de a Bagolyvár jelenleg is zajló felújításáról is.

A lakossági fórum végén a jelenlévők kérdéseket tehettek fel a jelölteknek, illetve a VMSZ a rendezvényen megjelent tisztségviselőinek.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele