2024. június 19., szerda

Erős Kincses Krisztina

1986-ban születtem Zentán, 2005-ben a középiskolát követően az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának hallgatójaként kezdtem meg tanulmányaimat, ekkor kerültem a Magyar Szóhoz a sportrovat, illetve az akkori Sportvilág tudósítójaként és hétvégi munkatársaként. Közel tíz évig segítettem ilyen formában a lap munkáját, majd 2017 elején asportrovat papíron is „igazolt”, és állandó tagjává váltam. Huszonkét évig aktívan vízilabdáztam, így leginkább a vízi sportágak és a csapatsportok, labdajátékok állnak közel hozzám, de kisgyermekes szülőként szívesen írok a bennünket érintő mindennapi témákról is.Szerencsésnek érzem magam, hogy a tapasztalt kollégák iránymutatása mellett dinamikusan fejlődő zentai szerkesztőség tagja lehetek, kiváló munkatársakkal dolgozhatok együtt, akik szintén fontosnak tartják, hogy Vajdaság egyetlen magyar nyelvű napilapja a lehető legjobban, legnaprakészebben tájékoztassa és szolgálja közösségünket.

Cikkeim: