2024. június 14., péntek
VÍZILABDA

A negyeddöntőn múlik minden

Interjú Mihók Attilával, a magyar női vízilabda-válogatott társkapitányával

Bíró Attila tavaly augusztusi menesztését követőn a Magyar Vízilabda Szövetség illetékesei két társkapitányra, a Dunajváros korábbi szakvezetőjére, Mihók Attilára, és Szolnok férficsapatának egykori trénerére, Cseh Sándorra bízták a női válogatott irányítását. A páros rögtön mélyvízbe került, hiszen alig négy hónap állt rendelkezésére, hogy felkészítse a januári Európa-, majd a februári világbajnokságra a nemzeti együtteset. A gárda Eidhovenben csak az ötödik helyen zárt, amiért a közvélemény leginkább a szakvezetőket okolta, valamint meggondolatlannak és elhamarkodottnak ítélte meg Bíró leváltását. Mihókék aztán alig néhány hét múlva alaposan rácáfoltak a krákogókra. A dohai vb-n nemcsak párizsi kvótát szerzett a csapat, de az ezüstéremig menetelt, ráadásul a döntőben alaposan megszorongatta az érinthetetlennek hitt amerikaikat is. A dunaújvárossal nyolc magyar bajnoki címet szerző Mihók Attila zentai látogatása alkalmával nyilatkozott lapunknak az elmúlt időszakról, illetve a válogatott előtt álló kihívásokról.

25 évig volt klubedző, a kapitányi poszt merőben más szerep. Sikerült hozzászokni?
– Igazándiból még nem, hiszen a klubedzőség teljesen más, az ember egész napját érintő feladatkör, ahol reggeltől estig foglalkozni kell az aktuális problémákkal. Ezzel szemben a kapitányi szerep inkább időszakos jellegű. Természetesen a világversenyek között is akad tennivalónk a programok összeállítása, a játékosok felmérése és nyomon követése, illetve az egészségügyi stáb kiegészítő munkája kapcsán. Ugyanakkor a feszített egyesületi munkával ellentétben ilyenkor bőven van időnk elemezni egy-egy szereplést, megtörtént eseményt, az edzőtáborok, programok előkészítésére is több figyelmet szentelhetünk. Néha kicsit üresnek érzem a délutánjaimat.

Kényes időszakban vették át a csapat irányítását Cseh Sándorral, hiszen az azt megelőző időszakban nem sok sikerélményben volt részük a lányoknak, ráadásul a kapitánycsere egy újabb stresszfaktort jelenthet a csapat dinamikájában. Eidhovenben még idézőjelben a csalódást keltő ötödik helyhez volt elegendő az együttműködés, Dohába kvótakényszer mellett utazott a csapat, ám ezt sikerült túlszárnyalni, és ezüstéremmel hazatérni. Komoly taktikai változtatásokat nem lehetett eszközölni néhány hét leforgása alatt, ennek ellenére mintha két különböző csapatot láttunk volna a medencében. Mi kellett a szemmel látható előrelépéshez?
– Erre a kérdésre Doha óta keresem a számomra is kielégítő választ. Az Európa-bajnokságot megelőző felméréseink alapján fizikálisan mélyről indult a csapat, a mutatott eredmények elmaradtak a korábbi, például a tokiói olimpiai évében nyújtott teljesítményektől. Elsődlegesen ezt szerettük volna orvosolni, ami meg is történt. Nagyon kevés felkészülési mérkőzést játszhattunk, hiszen csak Kínával készültünk közösen, illetve Barcelonában gyakoroltunk két ünnep között a spanyolokkal. A tapasztalatokat ebből a maroknyi alkalomból kényszerültünk leszűrni. Taktikailag nem is vettünk észre különösebb hiányosságokat, a csapatnak jól állt és működött az általunk elképzelt játék. Aztán a januári Eb nyitányán egygólos előnnyel fordultunk rá a negyedik negyedre a görögök ellen, ám egy rövidzárlat miatt hamar kicsúszott a kezünkből a meccs. Huszonnégy óránk se volt felocsúdni és már a házigazda, világbajnok és későbbi győztes hollandokkal meccseltünk, ahol a játékvezetői nyomás mellett szinte simán kaptunk ki. Akkor mindenki kicsit megrémült, nem erre számítottunk. A hazaérkezést követően sikerült mindezt helyretenni, s arra a megállapításra jutni, hogy az ötödik hely ellenére se változtatnánk az elmúlt hónapokon, az eredmény tudatában se csináltuk volna semmit másképp. Egyszerűen el kellett fogadnunk, hogy abban a szakaszban ott tartott a csapat. Már mikor elvállaltuk a feladatot, tudtuk, hogy az Eb csupán a feladatunk egy részállomása, és korántsem a végcél. Bizonyos dolgokon a vb előtt változtattunk, elsősorban több csapatépítő programot szerveztünk, nagyobb hangsúlyt fektettünk a mentális oldalra, amire az időszűke miatt a Eidhoven előtt nem jutott elegendő idő, de Dohát megelőzően belefért. Haladtunk a kijelölt úton és a többi már történelem.

Az Eb után nagyon sok kritika érte a csapatot, főleg a lányok esetében. Hogyan sikerült ezt kizárni, kanalizálni?
– A korábban említett fizikális állapot mellett a lányok mentálisan is mélyről indultak, hiszen folyamatos nyomás érte őket a spliti Eb, illetve a fukuokai vb miatt is. Nyilván nem hülyék, tudták ők is, hogy egy vb-ezüst és egy olimpiai bronz után ez kevés, valami nem működik megfelelően. Ezt tetézte Eidhoven. Annyit mindenképp tudatosítanunk kellett bennük, hogy ahogy az ember elfogadja a gratulációkat egy-egy győzelem után, úgy azt is tűrnie kell, ha képletesen megdobálják paradicsommal a kudarc alkalmával. El kellett fogadni, le kellett nyelni a békát és bizonyítani a vb-n, hogy ennél sokkal jobbak. Szerencsére építkezni tudtak az egészből.

Még mindig nem beszélhetünk hosszú együttműködésről, az első lépcső ugyan megvan, de a neheze csak eztán jön. Nagyjából két és fél hónap van hátra az olimpiáig. Mi vár a lányokra az elkövetkező időszakban?
– Május 27-én kezdjük a közös felkészülést, a magyar bajnoki meccseket követően most már két-két és fél hetes pihenőjüket töltik a lányok. Ez elengedhetetlen a megfelelő regenerálódáshoz, talán az egyik legfontosabb mozzanata az olimpiai felkészülésünknek. Borzasztó hosszúra nyúlt ez a világversenyekkel és hazai, illetve nemzetközi meccsekkel teletűzdelt sorozat, a lányok gyakorlatilag két egybefüggő pihenőnap nélkül csinálták végig a szezont, így muszáj nekik kikapcsolódni. Reményeim szerint ez segít abban, hogy úgy vágjunk neki újfent a közös munkának, hogy mindenki akar és szeret vízilabdázni.

Több sportágban is arra panaszkodnak, hogy rettentően túlzsúfolttá vált a versenynaptár. A motivációt ilyen sorozatterhelés mellett mennyire nehéz szinten tartani?
– A magyar válogatottság és az olimpia jó érv ugyan, ám önmagában kevés. A motiváltság mellett a frissesség és a megfelelő fizikum is szükségeltetik, így együtt válik sikeres egésszé. Ezt leginkább egy autó példájával tudom szemléltetni: hiába van abban a legjobb motor, ha nem tartjuk karban. Számunkra most az a legfontosabb, hogy ezt a gépezetet szeretgessük, a legkisebb csavar is a helyén legyen és olajozottan működjön. Minden játékosnak meg kell értenie, hogy nem azért kell pihennie és kicsit elszakadnia a vízilabdától, hogy nehéz legyen újra edzésbe állnia, hanem azért, hogy utána teljes gőzzel, felfrissülten és kedvvel tudjunk dolgozni az olimpiáig.

A keretről mit lehet tudni?
– Valószínűleg 18+4-es kerettel indulunk, de ez még nem teljesen biztos. Július 1. és 10. között Los Angeles-ben edzőtáborozunk majd, a szűkítés és a végleges kerethirdetés a tervek szerint ezután várható.

Ha lehet ezt mondani, akkor a válogatott a könnyebb csoportba került Párizsban, Hollandiával, Ausztráliával, Kínával és a beugrós Kanadával szerepel egy hatosban, ez azonban azt is jelenti, hogy az egyenes kieséses szakaszban nem lesz könnyű dolga. A vb-ezüst után éremesélyessé lépett elő a csapat. Az USA-t is sikerült megszorongatni a döntőben, bármikor átbillenhetett volna a mérleg nyelve. Biztos lehet ebből építkezni, de mire lehet elegendő ez a két hónap?
– Bármire! Az biztos, hogy egy pokoli negyeddöntő vár ránk, de először is el kell addig jutni. Legalább egy csapatot meg kell előznünk a csoportmeccsek során, ráadásul, ha nem végzünk az első kettőben, akkor esélyes, hogy a spanyolokkal, vagy az amerikaikkal találkozunk a legjobb nyolc között. Ha megnézzük az elmúlt öt-nyolc év válogatott eredményeit, akkor ez az a két csapat, aki ellen nem volt kieséses szakaszbeli győzelmünk. Dehát, nem vagyunk sokkal előrébb a görög, illetve az olasz válogatottal sem, hiszen mindkettőtől kaptunk már ki az idén. Komoly esélylatolgatásokba még korai bocsátkozni, nem is fogunk a statisztikára hagyatkozni, minden mérkőzésen a győzelemért ugrunk vízbe. Az viszont bizonyos, hogy egyetlen napon, azaz a negyeddöntőben dől el, hogy sikeres az olimpia vagy sem. Erre nem lehet felkészülni, a legfontosabb, hogy mindenki egészséges és motivált legyen.

 

Nyitókép: Mihók Attila 25 dunaújvárosi idény után távozott a helyi női csapat éléről, és vette át a válogatott irányítását (Fotó: MTI)