Irodalom

Űgynevezett retró-szavaink nekünk is vannak. Többek között a népbizottság is közéjük tartozik.

Ott álltak a falu nyugati szélén. A régi házak kerítésén áthajolva kukucskáltak az orgonafák ágai.

Vannak darabok, melyek teljesen átláthatatlanok, ha a cím felől közelítjük őket meg (pl. Eco: A rózsa neve), másokat pedig csakis úgy tudunk átvilágítani, ha a cipőt a cím felől táguló látószögben vetjük le és hajtjuk magunk alá a lábunk.

A kortárs költészetben egyre gyakrabban fordul elő az elhagyás, a kihagyás, a hiányos szerkezet alkalmazása, miközben az értelemátvitel retorikai-stilisztikai alakzata, a metafora pedig mintha visszaszorulóban lenne. Bizonyára a hiányos szerkezetek okolhatók legelőbb a kortárs vers úgymond „érthetetlensége” miatt.

Csuklófájós megsüllyedés és határsértések, bőszirmú merlot-virágzás és alkonysárga szívdobogás a csomós-göcsörtös hímsúly kötélszerűen megcsavarodó, majd bal felé kimeredő, aztán szúrósan lendülő, kéjbe egyenesedő vastag mélaságában, két kerék surrogása és megcsikordulása fölött, a kormányszarvak szoríthatóságának kengurubőr kesztyűs, izzadt érzékenységében, amikor a szerpentin körbepördülő csigavonala ugyanolyan ütemben zsugorodik, ahogyan meg a gyorsulás a motoros pupilláját tágítja-nyitja, a tenger sós spermamesét locsog a hajtűkanyar irá...

nem szabad éreznem. a boldogság legyen eredendő és ősi.