Nem az iskolának, hanem az életnek tanultok! – hallottuk minden alkalommal, amikor annak idején balhéztunk a suliban. Túl sok lett az egyes? Ejnye-bejnye, lusta kölykök, a ti érdeketek, hogy tanuljatok, mert nem az iskolának… És így sorjában. Nem nagyon értettem, miért lesz abból olyan nagy hátrányom, ha nem tudom fölmondani éppen azt a definíciót, de azért tetszett, hogy egy ilyen definícióval autót lehet nyerni a tévés vetélkedőben. Így aztán melegítettem a széket rendesen.
Takács Flóra: Családom (EmArt Műhely, Szabadka)
Sajnos azonban hiába töltöttem hosszú unalmas órákat a tankönyv fölött, az órán sose tudtam fölidézni a megtanult tényeket. Ámulattal lestem osztálytársaimat, akik a tanárok minden kérdésére azonnal tudták a választ. Én még csak ott tartottam, hogy na, igen, ez a 38. oldal bekeretezett részében található, míg a Pisti a tanárnő félig kimondott kérdésére azonnal vágta a bemagolt választ. Hoss zú éveimbe telt (egyetemibe), amire rájöttem, hogy nem arról van szó, hogy a Pisti stramm, én meg egy selejt vagyok. Egyszer űen másra vagyunk képesek, és az iskolában a Pisti adottságát értékelik.
Vekerdy Tamás pszichológus mesélt egy kutatásról a Waldorf-tanárképzésen, amelyre jártam. A kutatást Csapó Benő és munkatársai végezték Szegeden, és az öt évig tartó elemzés eredményeképp megállapították, hogy a gyerekek rendkívül érdeklődőek, amíg el nem kezdenek járni az órára. A lelkesedés hamar elmúlik, ahogy a naplóban szaporodik az óraszám. Vekerdy tanár úr szerint ez azt jelenti, hogy az iskolai tantervek, tananyagok nem táplálják a gyerek természetes érdeklődését, hanem akadályozzák a kifejlődését, sőt megölik azt. Fontos lenne, hogy a mai iskolákban megmaradjon a gyerekek érdeklődése, a kíváncsiság a világ dolgai iránt, mert a világ nem unalmas, érdemes megismerni.
Egy másik fontos dolog, amelyre a tanár úr felhívja a figyelmet, hogy a mai iskolákban van egy nagy ellentmondás, mégpedig az, hogy a teljesítmény visszafogásával próbál teljesítményt fokozni. Úgy néz ki a dolog, hogy a gyerekek jelentős hányada nagyon szorong az iskolában a megfelelési kényszer, a jegyre felelés és a megszégyenítés lehetősége miatt. (Megfelelő módszerekkel lemérhető a szorongás mértéke.) A szorongás pedig visszafogja a teljesítményt. Tehát jó lenne, ha az iskolákba nem szorongva, hanem oldottan járhatnának a gyerekek, mert ez teszi lehetővé a nagy teljesítményt.
Kiemelek még egy érdekes vizsgálatot. A kilencvenes években készült egy kutatás, amelyben arra keresték a választ, hogy az életben való érvényesülés mitől függ. Megdöbbentő, de az derült ki, hogy a lexikális tudás csupán 18 százalékban befolyásolja az életben való helytállást, míg a maradék 82 százalék jelentős hányada az ún. érzelmi intelligencia függvénye. (Daniel Goleman könyvében erről részletesen lehet olvasni.)
Az érzelmi intelligencia fejleszthető, különösen a művészeti tárgyak keretein belül. De képzőművészet, zeneművészet és irodalom már csak csökkentett óraszámban jelenik meg az iskolai tananyagban. Kitúrták őket a lexikális tudást követelő, értelmi intelligenciát mérő tantárgyak. Pedig a lexikális tudást elfelejtjük, egy vizsgálat alapján 5 éven belül a színötös tanuló is már csak 25 százalékát tudja felidézni a tanultaknak.
A mai tananyagot lapozgatva elkeserítőnek találomezt az állapotot. Vannak olyan élethelyzetek, amikor elméletekre is szükség lehet. A tárgyi tudás fontos.De talán azt kellene megtanulni mindenkinek, hogy mit hol keressen, hol nézzen utána dolgoknak, melyik könyvet lapozza fel. Hiszen az élethosszig tartó tanulás korunk követelménye.
A tananyag persze adott, és nekünk, pedagógusoknak, a legjobb szándékunk ellenére is, előre kijelölt útvonalon kell haladnunk. Az én pedagógiai hitvallásom szerint a gyereket a tanulás szeretetére kell megtanítani, a többi magától fog menni.
A bevezető történethez az is hozzátartozik, hogy soha, egyszer sem kellett azóta azt a definíciót felidéznem.
