Az újvidéki Művelődési Központ színháztermében vasárnap este mutatták be SławomirMrožek Karol című egyfelvonásosát, melyet ezúttal, hogy még inkább kiemeljék a cselekmény abszurditását, Miroslavnak neveztek el. A rendező bevallása szerint így jobban ki lehet hegyezni az áldozat helyzetét a rátámadókkal szemben, lévén, hogy a szláv Miroslav név egy békét ünneplő, békeszerető emberre utal.
A darab egy szemészeti rendelőben játszódik, ahova fegyverestül egy nagyapa és az unokája tévednek be. A két rendbontó a mindenkori Miroslavot keresi, ahhoz viszont, hogy felismerjék, először a nagyapa látásán kellene javítani. A cselekmény akkor kezd bonyolulttá válni, amikor az erősen rövidlátó nagyapa részére az unoka elorozza a szemész szemüvegét, és az immáron mindentudóvá lett nagyapa az orvosban véli felfedezni Miroslavot. Miroslav ugyanakkor bárki lehet, békeszeretőnek, nyugodtnak, de elsősorban higgadtan gondolkodónak kell lennie, olyannak, aki előbb vagy utóbb kisebbségbe szorul abban a társadalomban, amely apáról fiúra hagyományozza a lövöldözés keltette vágyat, a minden racionalitást és logikát mellőző gondolkodást és azt a mindenekfelett agresszív viselkedést, amely minden észokot kirekesztve vonul át egyik korosztályról a másikra. A darab aktualitását az utolsó jelenet domborítja ki talán leginkább, amikor az üldözött szemorvosból olyan ember lesz, akire a jövőben támaszkodhatnak a Miroslavot keresők, aki, ha kell, alázatosan jelent az üldözőknek, besúgóvá lesz, felhívja őket, ahogy alkalom adódik rá.
Esetünkben egy alig egyórás előadásról van szó, mely józanon végigköveti a szereplők rövid rendelőbeli útját. A térrel, a fényekkel, a hanggal meglehetősen hagyományos módon bánik. Nem ugrik nagyot, de kicsit sem, nem fogja magát vissza, de nem is igyekszik túlzottan exponálni; amit felmutat, az pont annyi, hogy elég legyen: se több, se kevesebb, mindenesetre érdekes, szórakoztató, elgondolkodtató.
Társadalomkritikai szempontból, bemutatásának helyét illetően egyúttal fontos darab. Világunkban, az erőszak helyett az eszét használó ember sarokba szorul, rettegésbe kényszerítik – üldözői kollaboránssá teszik. A gyűlöletet és a testi megsemmisítést szító társadalmak a rendszert kiszolgálókká teszik az erkölcsi normáiban megingatott embert, hisz ebben a rendszerben ütni kell, s nem gondolkodni; ahol ütnek, ott az erősebb győz, ahol ütnek, ott nem kérdeznek és nem bocsátanak meg, ahol ütnek, ott kész válaszok vannak, ahol ütnek, ott vallani kell, mert ha vallunk, talán nem ütnek annyira…
A darabot Boris Isaković rendezte, a három szerepet pedig Filip Đurić, Jugoslav Krajnov és Novak Bilbija alaktják. Az érdeklődők az előadást legközelebb május 15-én, 16-án és 24-én húsz órai kezdettel láthatják.
