Úgy tűnik, mintha Ádám Tamás egyszerre szeretett volna valamit dokumentálni és valamit lezárni az Apám pornója című kötettel. A versek keltezése, születésük pontosan feltüntetett helye és ideje valóságreferenciát teremt, elhelyezhetővé teszi a költeményeket az utóbbi fél tucat esztendőben, és behatárolhatóvá válik általa a költő fizikai és érzelmi mozgástere. Az olvasó számára ezek a versen kívüli jelölések nem lehetnek különösebben fontosak, legalábbis ilyen közelről, mindössze 6–7 vagy kevesebb év távlatából nem tűnnek annak. Sokkal nagyobb jelentőségük lehet a költő számára a múlt időt és az elhagyott teret, a távozást és emberi kapcsolatok lezárulását dokumentálják, de a versciklusok mentén kibontakozó, töredezett, roncsolódott történetek is erre utalnak.
A kötetből hiányzik az eltávolodás öröme, az újrakezdés reménye. Hangütése tragikus, keserű, olykor fájón ironikus, gyakori motívumként merül fel benne közvetlenül a halál, a kivégzés, a gyilkosság, az életet kioltó párbaj, mellettük a költőt asszociációi is az erőszakos halál látomásához vezetik: „madaraink sokszoknyás / lógó csöcsű asszonyok / fölött köröznek / akik kendert áztatnak / mi megnyugtató(:) / lesz kötél a nyakra” (Hurokban). A természetes halál ugyanakkor megkönnyebbülésnek, szabadulásnak tűnik értelmezésében, ami mégis csupán az irónia révén válik elfogadhatóvá: „naponta kisorsolnak / ingyenes utazásokat / halottas kocsi kereke zörög / / fagylaltárus teker utánuk / merthogy a pisztáciával / mi lesz(?)” [A pisztáciával mi lesz(?)] A kötet végére került két ciklusban, az Apám pornója és a Föld szakad számba címűekben viszont a halál tapasztalata képtelen iróniává oldódni, így a tapasztalás és a rá adható válasz párhuzamosan jelenik meg a versekben.
Kétségtelen, hogy a költemények a múlt reminiszcenciáit is magukban hordozzák, de a megírásuk jelenével is párbeszédben állnak, sikolt belőlük az egyén veszélyeztetettsége, fenyegetettsége, kiszolgáltatottsága, és egy olyan kafkai, tehát véget nem érő állapotot fogalmaznak meg, amelyben „lehallgatják kutunk csendjét”, „hangulatos sintértelepen”, „méltóságteljesen köpnek rám”. A versek ilyen tapasztalati alapja nyomán szinte magától értetődő, hogy a „falba szánt” szögeket is „kézbe ütik”, vagyis a leghétköznapibb tárgy vagy eszköz is a zsidó-keresztény hitvilág szenvedéstörténetét, illetve azon túlmenően magát az üdvtörténetet hozza képbe. A költő azonban nem a kereszthalál felismert tanulságának szellemében szól, hanem még csupán a golgotáról, nála a sintértelep metaforája apokaliptikus félelemből épülő vízióban teljesül ki: „vágás lesz a héten / megdőlnek ezeréves hitek / csontokból pompás vár épül / koponyából torony / lengőbordából hinta / hozza a helyzetet(:) / jó időben jó helyen lengjetek” (Parfümös kutyák).
Eddig voltaképpen minden helyén is van Ádám Tamás költészetében. Az viszont aligha helyezhető el benne hitelt érdemlőn, hogy a költő az érzelmek fegyelmezésében, illetve képekbe transzponálása során túl engedékeny, majdhogynem a nyegleséget is versteremtő erőként kezeli. A Megtartó vízen szerelmi ciklusba belopózik az érzelgősség: „a pályaudvar lépcsőjén / újságpapírt hajtogatott / a kéretlen huzat / elszöktek a rólad szóló hírek” (Találkozás), sőt, teret nyer a kamaszkorra jellemző emocionális túltengés, ami képtelen versben, líraként lecsapódni: „mert tényleg(:) / letört fülű kávéscsészém / azóta is várja / hogy újra megfogd a fülét” (Lekötném szárnyukat). A képekké nem transzformálódó érzelmek megfogalmazása patetikussá teszi a versbeszédet: „… miután / lefejtettem rólad a rozsdás hóláncot / kibírhatatlanul szabad lettél // azóta is rabod vagyok” (Fordítva szegted).
Az Apám pornója című vers, illetve a köré épített ciklus messze kiemelkedik a kötetből, mélyen átélt, miként Ádám Tamás elmúlásról szóló költeményei is azok, és az iróniától a szójátékig ívelő kimunkált költői eszköztárat mutat fel. Van a kötetnek egy olyan vonulata, amelynek lezárása fölött el lehet gondolkodni. Viszont a hiteles regiszterben megszólaló Apám pornója cáfolhatatlan, a további pályán irányadó költői mű.
