Nyolc évvel ezelőtt nagy izgalommal vágtunk bele az általános iskolai reformba, de féltünk is tőle, mert nem volt megfelelően kidolgozott, sok volt a buktató, sok minden útközben derült ki. Vagy utána. S íme, az általános iskolában az első generáció az idén fog ballagni. Számukra hamarosan lezárul egy korszak, amely nem éppen zökkenőmentesen alakult, s az idén még vár rájuk néhány megpróbáltatás. Például a kisérettségi.
Jó lenne, ha majd értékelnénk ezt az időszakot, reálisan, nem mellébeszélve, elmondva róla minden rosszat és jót, az elért eredményeket, tapasztalatokat, hogy okuljunk mindenből, hogy ki lehessen javítani a hibákat, hogy a következő generációknak és a tanáraiknak könnyebb legyen, de legalább belátható az út, amelyen haladni kell. Tulajdonképpen ez nem egyedül a tanár feladata, hanem minden érintetté. Én most a magyartanár szempontjából próbálom megközelíteni a témát.
A nyolc év alatt a fölső tagozatokon egyáltalán nem volt rózsás a helyzet. Gondoljunk csak arra, hogy az évi terveket nem lehetett idejében elkészíteni, mert a tankönyvek valamikor október–novemberben érkeztek meg, egyes tantárgyakból pedig csak tavasszal. Az illetékesek nem gondolkodtak el azon, hogy lehet így tanítani? S így volt ez sajnos minden évben. Eszerint mindaddig a régi tanterveket használta a tanár. Az idén is, holott az iskolareform már a nyolcadik életévét taposta. Felvetődik a kérdés, hogy ha nyolc éve tudták, hogy ezek a gyerekek lesznek majd pl. hetedikesek, nyolcadikosok is, akkor miért vártak ennyi ideig azzal, hogy a nyolcadikos tankönyvek elkészüljenek?
Magyar irodalomból például a tavaly végzett nyolcadikosok könyveit kezdtük használni. Közben három hónap elmúlt, mire az új tankönyv megérkezett. Persze a tartalma jócskán megváltozott, sokkal terjedelmesebb lett, mint az előző, sok új anyaggal. Feladták a leckét tanárnak is, diáknak is, mert év végéig át kellett venni minden új anyagot. De nem csak ez okozott gondot. A nyolcadikos új tankönyv nem a korosztály szintjének megfelelően íródott. Ezek a gyerekek – az osztályok heterogén összetételénél fogva – közel sincsenek felkészülve komoly műelemzésekre, emellett idő sincsen arra, hogy minden témát olyan nagy körültekintéssel járjunk körül, ahogy azt elvárja. Egy tananyaghoz több szemelvényt csatol, melyekre nem mindig tudunk időt szakítani, vagy csak felületesen vesszük át, nehogy bármi is kimaradjon, mert mi lesz, ha a felvételi kérdések között éppen ez szerepel?
És akkor a nyelvtanról még nem is beszéltem. Kénytelenek vagyunk a régi könyvet használni, amelyet a tavalyi nyolcadikosoktól szereztek be, ugyanis nem nyomtattak új nyolcadikos nyelvtankönyvet. Ez is meggondolatlanság. Szerencsére sikerült majdnem mindenkinek beszerezni régi nyelvtankönyvet, ami persze jórészt ki volt már töltve, így aztán ment a harc, hogy töröljék a megoldásokat, hogy dolgozni lehessen. Még egy gonddal több, mellyel a tanárnak kellett megbirkóznia.
A házi olvasmányok is megújultak, amivel „csak” annyi gond van, hogy a szegényes iskolai könyvtárak erre nem készültek fel, és senki nem visel gondot arra, hogy beszerezze ezeket a könyveket. Hogy olvasson el 18-20 gyerek olyan könyveket, amelyekből legfeljebb 1-2 darab szerezhető be egy kisvárosban?
Jól jártak viszont a mostani nyolcadikosok azzal, hogy próbaérettségit írhattak. Így legalább megmérettettek, s kiderülnek a hiányosságaik. Böngészem a magam kis adminisztrációját: az átlagpontszám nálunk a tagozatokon 7,4–9. Nulla pontja senkinek nincs, a legmagasabb pontszám 15 és 19, tehát maximális pontszámot senki nem ért el sem szerb, sem magyar nyelvből. Matematikából jobb az átlag, azt mondták a gyerekek, hogy könnyebb volt, mint a magyar. Pedig nem volt nehéz a teszt anyanyelvből, csak jobban oda kellett volna figyelni. A szövegértés itt-ott sántikál, nem mindig értik, amit olvasnak. Amikor megbeszéltük az eredményeket, maguk is rájöttek: hát igen, ezt tanulták, s ha jobban belegondolnak, akkor tényleg megoldható lett volna a kérdéses feladat. Voltak olyan példák, amelyekkel meg sem próbálkoztak. Ez is baj, mert így az esélyt vonták meg maguktól. Azoknál a feladatoknál, amelyeket többen nem tudtak megoldani, témakört ismételünk, ez egyszerű, a figyelmetlenséget azonban csak ők tudják kiküszöbölni. Egyébként elég gyorsan kitöltötték a tesztet, többet kellett volna foglalkozni vele, legalábbis jobban átnézni a megoldásokat. Megfordult a fejemben az is, hogy nem biztos, hogy a minisztérium rendelete, miszerint 0 ponttal is lehet érettségizni, jót tett a diákoknak, ugyanis nincs semmi motivációjuk. Egykori diákjaim mondogatják, hogy: „bezzeg a mi időnkben, amikor még harcolni kellett a pontokért, nem volt mese, tanultunk, ha akartunk, ha nem”.
Remélem, hogy az érettségin már nem lesznek olyan feladatok, mint most, amit senki sem tudott megoldani, mint például a verslábak, amit ugyan megemlítettük, de nem gyakoroltuk, hiszen eddig nem is kérték, és sose volt általános iskolás anyag. Sokszor mérgelődünk a kollégákkal, hogy olyan anyagot is beletömnek a mi tantervünkbe, aminek a középiskolás tananyagban volna a helye. Ott pedig nem, vagy nem eléggé foglalkoznak az adott témával. Sok iskolában például nem tanulnak nyelvtant a diákok!
Összegezve mindent, véleményem szerint a gyerekek még mindig nincsenek jól felkészülve a megmérettetésre, és félek, hogy ezt a generációt nem is nagyon érdekli a tanulás, nem veszik komolyan – tisztelet a kivételnek.
