Kellemes ez a vadászház a hegytetőn, így december tájékán, a fal mellett húzódó asztalokon mindenféle pogácsák és kiflik, sültek, kalácsok, jóféle pálinka, gőzölgő forralt bor, a társaság csoportokba verődve, néhányan a terem közepén meleget ontó kemencéhez támaszkodva beszélgetnek. Ez már a második nap.
2026. március 7., szombat
Irodalom
Amint fölnyitom a doboztetőt – valamilyen természetes elvárásnak eleget téve –, értékük szerint csoportosítani kezdem a képeket. Gondolkodni nem kell az értékrend fölállításán, hiszen vannak a rámázottak, amelyek eleve az első kategóriába sorolandók, hiszen annak idején fénykép sem készült naponta, nemhogy keretre is fussa, bár – a doboz tartalmát mérlegelve – a gyakoriságuk majdhogynem egybeesett: élet- vagy sorsfordító alkalmakkor egyikre is, másikra is összekaparták a pénzt.
Talán most sem sikerül rövid mondatokba foglalni gondolataim. Általában nem sikerül, még ha törekszem is rá.
Február volt. Hó nélküli, sáros, lucskos február.
Ismeretlenülérkeztemanagy,barnárafestett kapuhoz.Becsengettem,ésvártam,hogyakaputelefonmásikoldalárólvalakivisszaszóljon.
A minap a folyóparti sétányon volt dolgom, s éppen a biciklim zárjával bajlódtam, amikor megszólalt a hátam mögött valaki.