Három órakor kezdődött a vetítés. Azon a vasárnapon, valószínűleg az ünnep miatt, nem tartottak matinét, ezt helyettesítette a délutáni gyermekelőadás. A rendes vasárnapi matinék mindig pontban tízre, a délutáni és esti előadások öt, illetve hét órára voltak meghirdetve. S nyaranta olykor este tíz után is volt éjszakai mozi.
Péter László illusztrációja
Valamilyen háborús film volt műsoron, de gyermekek voltak a főszereplők, minden bizonnyal egy Mirko és Marko történet. Úgy kezdődött, hogy két kisfiú gondtalanul játszik a kis hegyi falu szomszédságában lévő hegyoldalban, amikor éktelen dübörgés hangzik fel a hegy túloldaláról. Felfutnak a csúcsra, és döbbenten nézik a völgyből kígyózva felfele kapaszkodó, ellenséges német tankokat.
A kiskoromban látott filmeknek jobbára csak az elejére, vagy legalábbis inkább csak az első felére tudtam visszaemlékezni mindig is. Akkoriban még a másfél órás filmeket is szünettel vetítették. A tekercs cseréjének ideje általában tíz perc volt, ki lehetett menni WC-re, s nem ritkán ilyenkor még a pereces is felbukkant.
A szünet után én már mindig szorongva ültem vissza helyemre: vége lesz a filmnek, haza kell menni, s ki tudja, milyen állapotban találom az ittasan nagyon rossz természetű apánkat. De akkor sem tudtam jobban élvezni a folytatást, ha éppen ritka, örömteli pillanatok vártak a film után, hisz ekkor meg csak egyre siettettem volna az idő múlását. S ilyen ritka esemény elé néztünk hatalmas várakozással e vasárnapon is.
Szenteste volt, és a nővéremmel való szövetkezés eredményeként, ha nem is kevés kérés-könyörgés-erősködés révén, de kiharcolt ígéretünk anyánktól: mire a hazaérünk a moziból, Jézuska meghozza a karácsonyfát.
Futottunk hazáig. Anyánk még nem fejezte be teljesen a fenyő díszítését, a sujtásokkal vesződött, de feltalálta magát:
– Az angyalok meghallották, hogy jöttök, és elsietve kezembe nyomták e csillogó szalagokat, jó, ha így teszem fel őket?
