Nemrégiben megkezdett írássorozatunk abban segít, hogy feltérképezzük, milyenek voltak a saját szüleink, milyen szülők lettünk mi magunk, és – ha szükségét érezzük – változtassunk a viselkedésünkön a gyerekeink érdekében. Már górcső alá vettük a túlságosan óvó, meleg-korlátozó szülői típust, annak jó és rossz oldalát. A továbbiakban még foglalkozunk majd a túl szigorú, az ambiciózus, az elfoglalt, valamint az ún. demokratikus szülőtípussal. De lássuk, milyenek is a túl szigorú szülők ! Nevezhetjük őket még „Azt csinálod amit én mondok!”-szülőknek is… ismerős ez a mondat?
Ezek a szülők azok, akik gyermekükkel úgy viselkednek, mintha a tulajdonuk lenne. Ha csak parancsolnak nekik, ha szigorúan elbírálják a tetteit, ha nem engedélyeznek semmilyen ellenszegülést, ha mindenről ők döntenek, akkor a túl szigorú szülők táborához tartoznak. Az ilyen szülőkkel nevelkedő gyerekek általában észrevétlenek, családi körben nem viselkednek természetükhöz hűen, hisz a büntetéstől való állandó félelemben élnek, mert azt tapasztalták eddigi életükben, hogy mindig ők a hibásak. Ezért inkább nem beszélnek szüleiknek az iskoláról, a többi gyerekkel való játékról, hisz a szüleik félreérthetik őket. A túl szigorú szülői légkörben nevelkedő gyerekek általában szófogadóak, soha nem nyilvánítják ki véleményüket, sem otthon, sem az iskolában, társaságban, mondhatjuk, hogy semmiről sincs véleményük.
Azonban bennük is ott van az érvényesülési szükséglet, ezért általában házon kívül élik ki mindazt, amit otthon nem szabad. Házon kívül jöhet felszínre a negatív viselkedésük, az óvodában, iskolában, másoknál való játszás közben bújik elő a kisördög.
Ha a szülő és a gyermek szélesebb környezete nem ismeri fel és nem orvosolja a gyereken látható jeleket, idővel nevelési és szociális problémákká is válhatnak.
Feltehetjük a kérdést, hogy miért is szigorúak a szülők a gyerekeikkel. Ha kutatni kezdjük a szülői viselkedés hátterét, számos tényezőt tárhatunk fel. Van, aki azért túlzottan szigorú a gyermekével, mert a róla való gondoskodás teher számára, gátolja valamilyen cél elérésében; van, aki gyűlöli a gyermek másik szülőjét, az anyát vagy az apát, és ezt a negatív érzést átviszi a gyermekre; van, aki általános elégedetlenségét – pl. a társadalmi helyzetével, a munkája eredményével – kiterjeszti a gyermekére is; van, aki a gyermeke iránti szigorúságával pótolja a munkahelyen, a családban megélt, főleg lelki bántalmazást; van, aki idegrendszeri labilitása miatt nem tudja irányítani és fékezni cselekedeteit; de van olyan is, aki saját szülei nevelési módszerét viszi tovább a gyermekeire, sokszor tudatosság nélkül.
Ennek a szülőtípusnak leginkább a hideg-korlátozó nevelői stílus felel meg. A gyermek elutasítása mellett itt a korlátozás dominál.
A szülőktől igen sokszor halljuk: „Én megadok neki mindent! Megteszek érte mindent!” Igen, dolgozik rá, vásárol neki, de a gyermek érzelmi igényeit – ami sokkal fontosabb, mint hogy mindene meglegyen – nem elégíti ki a szülő, ehelyett a gyermek lépten-nyomon korlátokkal találkozik. A „megadok mindent, megveszek mindent” szülői üzenetek a gyerekben bűntudatot ébresztenek, sokszor úgy érzi, hogy „hálátlan” a szüleivel szemben, de semmi mást nem lát maga előtt, csak a szülők által felállított akadályokat. A szülő minimalizálja kapcsolatát a gyerekével, amire a gyerek agresszióval reagál, amit a szülő igen keményen büntet. Ezért kénytelen befelé fordulni, hisz érzelmeit nem szabad kimutatnia. Sokszor a bizalomhiány, de más testi-lelki bajok, súlyos zavarok hátterében a hideg-korlátozó szülői magatartás lapul.
Ha gyerekünk sok „nem”-et hall, „nem”-et érez, és kevesebb bátorítást, dicséretet kap, ebben a túlságosan szűk keretben nem tud mozogni, hisz mindig „nekiütközik” a korlátnak, rossznak élheti meg önmagát, mert sehogyan sem tud megfelelni az elvárásoknak.
Azt is tudnunk kell, hogy a gyerek jelez nekünk, hogy gondja van, csak fel kell ismerni a jelzést, el kell olvasni az üzenetét, és nekünk is változnunk kell, változtatnunk kell önmagunkon. Ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk egyre kevésbé vagy már jó ideje nem oszt meg velünk dolgokat, nem mesél arról, hogy mi történik vele, mi volt az óvodában, iskolában, az jelzés, hogy túl szigorúan bánunk vele, és nem szeretne beavatni bennünket a magánszférájába, amire neki is, mint nekünk, szüksége van.
Tóth Ugyonka Helga meseillusztrációja (Kálmány Lajos népmesemondó verseny, 2011.)
Ha ezt a típusú szigorúságot ismertük fel önmagunkban, igyekezzünk ellensúlyozni azzal, hogy gyakrabban dicsérjük és jutalmazzuk gyermekünket, gyermekeinket. Szigorú szülőként néhány kérdést is feltehetünk önmagunknak. Kérdezzük meg önmagunktól: Mikor dicsértük meg a gyerekünket? Örültünk-e gyermekünk reakciójának? Mi az a három pozitív tulajdonsága, amit szeretünk benne? És ha megválaszoltuk őket, próbáljuk meg, hogy naponta legalább egy elismerő mondatot mondjunk gyermekünknek. Hogy hogyan, amikor a gyereknél csak a rosszat látjuk? Segíthet, ha a pozitív oldaláról közelítjük meg a dolgot. A makacsságban ott a kitartás, a lassúban a megfontoltság, az agresszívban a dinamikusság, az elevenben az aktivitás. Beszélgessünk gyermekünkkel, különösen a serdülőkorúval, tisztázzuk a betartandó szabályokat. Hallgassuk meg, melyek az őáltala tiszteletben tartott és elfogadható szabályok, melyek érthetetlenek számára. Ha tisztázzuk a miértjét, miért van rájuk szükség, és emellett hajlandók vagyunk kompromisszumos megoldásokat találni, biztos, hogy jó úton haladunk.
