Néhány évvel ezelőtt többnapos konferencián vettem részt Kecskeméten, amelynek témája a projektmódszer oktatásban való alkalmazása volt. A bevezető előadások után igazi megoldásra váró feladatot is kaptunk, amelynek a „végterméke” egy intelligens, minden kívánságot teljesítő és minden helyzetben megfelelően „viselkedő” mobiltelefon kellett hogy legyen.
A projektmódszert a későbbiekben alkalmaztuk a hagyományos iskolai oktatásban is. A tornyosi Tömörkény István Általános Iskola úttörő a projektmódszer bevezetésében. Ebben az épületben minden tanévben meghatározzák, hogy melyik hét lesz a projekthét, milyen témát dolgoznak fel, és amikor a megvalósításra kerül a sor, akkor valóban zsong az egész iskola, mert a munkának minden tanuló és minden tanár aktív részese. Ehhez viszonyítva az én szárnypróbálgatásom a „rendes” 45 perces tanítási óra keretein belül történt meg. Természetesen rengeteg akadályba ütköztem. Nem tudtuk használni az iskolai számítógépeket, nem tudtunk fénymásolni, mindenkit zavart a folyosón futkározó gyereksereg… és senki sem kapott ihletet az új módszer alkalmazásához.
A projektmódszer lényege az, hogy a tanulók megkíséreljék az új tananyagot az élettel összefüggésbe hozni. A tanulók maguk határozzák meg a feladatokat, és így kizáródik a kívülről irányított, értelem nélküli, magoló tanulás. A projekt felbontja a hagyományos osztály- és tantárgyi kereteket, megváltoztatja a tanár-diák és diák-diák viszonyt, hisz a diákok aktív résztvevői lesznek a folyamatoknak, míg a tanárnak tanácsadói, koordinátori szerep jut. A munkába bevonják a testet, az érzelmeket, kezet, lábat, szemet, fület, orrot, szájat és nyelvet, azaz lehetőleg minél több érzékterületet, írja Mendly Lajos Aprojekt című írásában. Szerinte a projektben a szellemi és a testi munka újraegyesítésének kell megtörténnie, ahogy az a játékban, az ünnepi eseményekben, az előadásban, a kenyérsütésben is megtörténik.
A projekt tervezésének lépései a témaválasztás, ahol alapvető kritérium, hogy ne csak tisztán elméleti, „fejben” megoldható problémát válasszanak ki a gyerekek. A kiválasztott téma a legtöbb tanulót érdekelje, és a feladatokat fel tudjuk osztani csoportmunkában. Természetesen nagyon fontos, hogy az információszerzés sokrétű lehetősége is adott legyen. Történelemből témaként szerepelhetnek a piramisok, vadászok, címerek, nemzedékek lánca (családfa), iskola-utca története, kenyér, kőhajító gépek, várak, gyermekjátékok, sport és még nagyon sok más minden.
A témaválasztást a munka megtervezése követi, amikor meghatározzuk, tulajdonképpen mit is akarunk csinálni. A táblára pl. felírjuk a kenyér szót, és a tanulók ötletelhetnek a kenyérhez kapcsolódó tevékenységekről, mint például búzatermesztés, gabonaőrlés (szél- és vízimalom), sütés (kemence, kandalló), kenyérreceptek. A nem megvalósítható célokat legtöbbször át kell fogalmaznunk. A tervezéshez tartozik a szükséges eszközök meghatározása is (anyagiak, engedély a malom-, sütödelátogatáshoz, nyersanyag beszerzése). A feladatok kiosztása és a csoportok kialakítása után kezdetét veheti a munka. Pontos határidőket kell megszabni, mert egyes gyerekeknek az időbeosztás gondot jelenthet. Nagyon fontos, hogy a tanár nem dolgozik a diákjai helyett, csak koordinál. Beavatkozni akkor szükséges, amikor látjuk, hogy a csoport egy-egy tagja „unatkozik”. Ilyenkor vagy kiközösítették, és közösen a csoporttal részfeladatot kell keresni neki, vagy rosszabb esetben – ami velem is megtörtént – a tanuló irányítása alá akarta vonni a csoportot (vagy úgy lesz, ahogy én mondom, vagy nem dolgozom veletek), amit persze ők nem fogadtak el. Ebben az esetben a tanulót kiemelhetjük a csoportból, és egyéni feladatot (egyéni projekt) adhatunk neki, vagy hagyjuk pár percig gondolkodni és visszatérni. Ez utóbbi megoldást választottam, sajnos a tanuló végig „aláaknázta” a munkát egyéni hozzáállásával.
A „mű” (tárgy, modell, játék, újság, színpadi előadás, nyilvános vita, kiállítás stb.) elkészülése után következik a bemutató és az egész munka tanulók általi kiértékelése. Ilyenkor jobb, ha a tanár a háttérben marad, és meghallgatja őket. A diákok meglátásai helytállóak, kritikáik nem bántóak, sőt már a jövőre nézve is előrevetítik, hogy mit tennének másképpen.
A tanári értékelési szempontokat érdemes még a projekt kezdetén ismertetni a tanulókkal (pl. a munkában elmélyülten vagy felületesen vesz részt, mindenkit bevonnak-e a feladatmegoldásba, mennyire önállóak, csak az adott témán dolgoznak-e, hogyan sikerült a produktum). Az osztályozásnál a csoport tagjai kaphatják ugyanazt a jegyet is, de a tanár fenntarthatja azon jogát, hogy egy-egy diák eltérő jegyet kapjon. Ezzel erősíthetjük a csoportszellemet és a kollektív felelősséget.
Összegzésként elmondanám, hogy a sok akadály ellenére is a legtöbb tanuló élvezte a projektet, hisz képességeinek, érdeklődési körének megfelelő munkát végezhetett, amelyre a hagyományos rendszerű oktatásban kevés lehetőség van.
