Sadhu Sundar Singhről is Csernák Istvántól hallottam először.
A sadhu zarándokot jelent, a Singh nevet pedig mintegy kitüntetésként adták neki az utolsó nagy szikh tanító iránti tisztelet kinyilvánítására, aki hűségre és bátorságra nevelte népét, és a félhold támadásának kivédésre bevezette a fegyverkeresztség szokását is.
Sundar tizennégy éves volt, amikor elveszítette édesanyját, de intelmét: –Meg kell keresned a lélek békességét, és híven ki kell tartanod a hit mellett – soha nem feledte.
Mindenkinek mindenné. Egészet egészért – vált a jelszavává, amikor tizenhat évesen, a megkeresztelkedését követő harmincharmadik napon felöltötte a zarándokok sáfránysárga ruháját, melyet azután élete végéig viselt.
Az Új testamentummal a kezében, melyből egyet kisiskoláskorában még szét is tépett dühében, járta be keresztül-kasul Indiát, a környező országok határvidékeit. Évente felkereste Tibetet, de megfordult Japánban, Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában is, ahol tömegek előtt vallhatott Jézusról.
– Azt hittem, a keresztyén országok lakói a Bibliát olvassák, s az angyalokhoz hasonlatosak – mondta nyugati útjai után –, de a legtöbbnek fehér az arca és fekete a szíve.
Eldőlt a szívemben címet adta énekének, melynek refrénje: Nincs visszaút, nincs visszaút!
Negyvenéves volt, amikor egy tavaszon újra Tibetbe indult, de útjáról nem tért vissza többé.
A Himalája egyik hegyi ösvényén gyalogolva látták utoljára, miközben alig hallhatóan énekelt.
