2026. április 28., kedd

Irodalom

„Egymást kellene segítenünk”

A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban nemrégiben tartották meg a Külhoni magyar filmek napja című rendezvényt, amelynek programjában a magyar főváros közönsége közel kéttucatnyi olyan filmet nézhetett meg, amelynek alkotói a Kárpát-medence valamely magyarlakta régiójából érkeztek. A programot Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező állította össze.

Halmok, sírok, halomsírok

A Magyarkanizsa melletti Velebitnél folytatott ásatás azon ritka kivételek közé tartozott, amikor a zentai múzeum hatásköréhez tartozó területen több hónapos, szisztematikus, tervszerű feltáró munkát végezhettek a régészek. A környéken a korábbi évtizedekben gyakran került elő bronzkori kerámia – nemcsak Velebitnél, hanem Oromhegyesnél, Martonosnál és Horgosnál is –, a régészek tehát nem vaktában dolgoztak.

A szókimondó művész

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – írta egykor Tamási Áron. És leginkább a világlátó, világjáró vagy világkereső embernek a gondolatát, természetes állapotát fogalmazta meg ezzel a mondatával.

A három surdulicai fenyő

1958. augusztus 1-jén, este fél nyolckor a szerbiai Surdulicán, a kaszárnya udvarán, az esti sorakozón felnéztem a szemben levő magas hegycsúcs tetején levő három fenyőfára, és felsóhajtottam magamban: mikor kerülök végleg haza?

Amit nem látunk elsőre

Az iskolaév elején igyekszünk a szakmunkatársakkal szociometriai vizsgálatot is végezni az osztályokban. A szociometriai felmérést olyan lehetőségnek tekintjük, ami által egy csoport (az osztály) rejtett hálózatát feltérképezhetjük, és az eredményét felhasználhatjuk az oktatási-nevelési folyamat hatékonyságának növelése érdekében.