A gondolkodás, a gondolkodni tudás képessége, azaz a gondolat megfellebbezhetetlen elsősége számomra az egyedüli megnyilvánulási lehetőség arra vonatkozóan, hogy bármiféle körülmények ellenére létre jöhessenek azok a különböző túlélési stratégiák, melyeknek lényege a létezés értelmének a visszaállítása, megtartása, ha kell, csatasorba állítása azért, hogy a rongáltság állapotába taszított emberi világ újra visszanyerje a teremtésben kapott mikrotheoszi jellegét.
Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, a környezet, melyben élünk, milyen mértékben süllyedt alá a hatalomgyakorlás kialakította kiúttalanságba, időnként ki kell lépni abból a miliőből, amely életterül megadatott, mert csak így lehet – hogy a látni is tudsz, nemcsak nézni –, az egész viszonylatában felmérni annak az állapotnak minőségét, milyenségét, amelyben a létezésed értelmével azonos életfeladatokat meg kell valósítani.
Az utazás az elmondottakra nézve igen nagy segítségedre lehet. A létezés törvényszerőségeire vonatkozó állandó tanulás folyamatában a másutt másokkal, végső soron a mássággal való találkozás élménye és a vele járó tapasztalatszerzés a tudattágítás okán olyan ismeretek birtokba vételét teszi lehetővé, amelyek a saját környezetbe visszatérve igen eredményesen igazíthatnak el azokban a konfliktushelyzetekben, melyek a rongáltság állapotának következményei. A konfrontációkkal való meddő, pozitív energiákat felemésztő küzdelmek végül okozói lesznek a rongáltság állapotába került, bűnbe roskadt szellemvilág generálásának éppúgy, mint a homályba borult, éberségét elveszített lélek életrehívásának. Az eredmény: senki senkivel nem tud szót érteni, állandó jellegűvé válik az ellenségkép megidézése, valamint az elviselhetetlenségig kiélezett viszályhelyzetek erőszakos életben tartása.
Az utóbbi időben térségünk igencsak színtere lett a megtört létnek. Szerfelett nehéz volt – még ma is az – kiiktatni a mindennapokból azokat a helyzeteket, vagy legalábbis enyhíteni azoknak a presszióknak lélekölő és szellemet beszennyező intenzitását, melyeknek következtében léttereünket valósággal benépesítették a boldogtalanság homályába taszított, ürestekintetű emberek.
Ezért volt számomra valóságos isteni ajándék az az egyhetes londoni út, amelyen megtapasztalhattam, hogy mindenféle körülmények ellenére nagyon sok mosolygós ermber van a világon, a parkok világa elbűvölő hatással lehet az emberre, a pajkos és játékos mókusoknak köszönhetően, a kecsesen sikló fehér és fekete hattyúknak, s a virágok szemet gyönyörködtető kavalkádja itt a földön is megadja annak lehetőségét, hogy felidézze bennünk a paradicsomi állapotokat.
Az életünkkel Isten ajándékozott meg bennünket, de a szabad akarat okán mi dönthetjük el, hogy az pokollá lesz-e vagy az isteni szikra hordozója. Bárki is akarna meggyőzni az ellenkezőjőről, sohasem szabad elfelejteni – mert most éppen nagyon megfeledkeztünk róla –, hogy hatalma csak és kizárólag Istennek van. Nekünk mint keresztény hitben felnőtteknek igazán nem volna szabad megfeledkeznünk arról, amit Jézus mondott Pilátusnak a János szerinti evangéliumban, jelesül, hogy „Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked...” (19:11). Minden, ami történik velünk, tetteink következménye. Erről sem volna szabad megfeledkezni!
Ha az ember képes eldönteni magában azt, hogy a körülmények adta lehetőségeket figyelembe véve miképpen szeretné realizálni az életét, mindenképpen egy fontossági sorrendet kell kialakítania arra vonatkozóan, hogy mi az, ami elengedhetetlen és lényegbevágó azon az úton, melyen haladva elvégezheti életfeladatát. Minden más másodlagos. Akár ki is iktatható. És vigyázat: nincs két egyforma életút!
Önnönvalónk pontosan tudja, mikor mit kell tenni. Önmagunkra figyelve, a belső hangokra összpontosítva, nem pedig a talmi fényben úszó, álsikereket kínáló külvilágra, a lelkünk mélyén, ahogyan mondani szokták, mindig tudjuk, mit és hogyan kell cselekedni. Nagy bátorságra van szükségünk, hogy a körülmények ellenére, fel tudjuk vállalni önmagunkat, de megéri. Nincs nagyobb öröm, mint mélymagunk kiszabadítása a káprázatba szédült, virtuális világ létrehozta lélek- és szellemnyomorító szorításából, azaz, mint legyőzni az önmagunkban szüntelenül ott munkálkodó gonoszt.
