A magyarországi országgyűlési választások után kialakult helyzettel és az abból következő esetleges politikai változásokkal foglalkozott a Napjaink című közéleti műsor a Vajdasági Televízió kettes csatornáján. A stúdió vendége dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Surányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Plénum vezetője volt. A beszélgetés során a Tisza Párt győzelmével és a Fidesz–KDNP koalíció vereségével bekövetkezett új politikai helyzetet elemezték a meghívottak, kiemelten foglalkozva azzal, hogy a budapesti erőviszonyok módosulása miként hat ki a határon túli magyar – mindenekelőtt a vajdasági magyar – közéletre.
KÚLAI LISTA
A műsor elején éles vita alakult ki annak kapcsán, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a kúlai helyhatósági választásokon egy listán szerepelt a Szerb Radikális Párt képviselő-testületi jelöltjeivel. Surányi Zoltán megállapítása szerint nem jelent megfelelő irányt az, ha a Vajdasági Magyar Szövetségnek „a szélsőséges Szerb Radikális Pártot kell győzködnie a vajdasági magyar érdekek képviselete érdekében”. Dr. Pásztor Bálint határozottan elutasította ezt a vádat. Mint mondta, a VMSZ nem győzködi a radikális pártot, hiszen ők kizárólag a vajdasági magyar közösség tagjaival kommunikálnak, s őket sem győzködik, hanem kérdezik arról, hogy mi lenne a legjobb a közösség számára. A kúlai helyhatósági választások vonatkozásában a pártelnök kijelentette, a Szerb Haladó Párttal közös listán szerepelt a VMSZ jelöltje, és ennek a választási szereplésnek köszönhetően történhetett meg az, hogy két képviselője is bejutott a pártnak a képviselő-testületbe. Pásztor Bálint a folytatásban hangsúlyozta, a Szerb Radikális Párt és annak vezéralakja ma már marginális politikai szereplőnek számít, így nincs jelentősége annak, hogy a párt jelöltje is ott volt ezen a közös listán.
TALÁLKOZÓ A KORMÁNYALAKÍTÓVAL
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Magyar Péter leendő magyar miniszterelnökkel folytatott négyszemközti találkozója kapcsán elmondta, az egy óra húsz percen át tartó megbeszélést helyenként kemény, de őszinte párbeszéd jellemezte. Szó volt az intézményrendszerről is, melyet elmondása szerint bizonyos kritikával illetett a leendő magyar kormányfő. Pásztor ugyanakkor kijelentette, abban meg tudtak állapodni, hogy további egyeztetéseket fognak tartani, miután a kormányalakító már átveszi a magyar kabinet irányítását. A VMSZ a jövőben is együtt kíván tevékenykedni a magyar kormánnyal a vajdasági magyar jogok érvényesítése érdekében. Erre reagálva Surányi Zoltán kifejtette, véleménye szerint nem kellene a magyar kormánynak a következőkben együttműködnie a VMSZ-szel. Ezt ismét azzal indokolta, hogy a magyar párt a radikálisokkal közös szerepvállalásra adta a fejét a kúlai választásokon.
ÚJRAKEZDÉS ÉS PÁRBESZÉD
A Vajdasági Magyar Újrakezdés koalícióval kapcsolatban Surányi Zoltán közölte, az egy olyan szervezet, amely a magyar nemzeti tanácsi választásokon való szereplés érdekében jött létre. Jelen pillanatban a program véglegesítése van folyamatban, s mint mondta, ennek a koalíciónak az MNT-választásokon kívül más szerepe nem lesz: a köztársasági parlamenti választásokon már nem ebben a formában jelennek majd meg várhatóan az Újrakezdés tagszervezetei. Dr. Pásztor Bálint a szervezet megalakulásával kapcsolatban rámutatott, a VMSZ a maga részéről elfogadja, hogy van egy politikai ellenfele a színtéren. Úgy vélekedett azonban, hogy ahelyett, hogy politikai ellenfelek jönnének létre, a kicsinek számító vajdasági magyar közösségen belül először a párbeszéddel kellene foglalkozni a konszenzus kialakítása érdekében. Mint mondta, a közösség túl kicsi ahhoz, hogy mindenáron politikai párbajokat és pártoskodást keressenek maguknak a szervezetek.
ÁTLÁTHATÓSÁG ÉS TÁMOGATÁSOK
A VMSZ vezetőségére vonatkozó kérdésre válaszolva Pásztor Bálint elmondta, a bizalom kérdése sohasem tekinthető lezártnak, de jelenleg neki arra van felhatalmazása, hogy folytassa a tárgyalásokat a leendő magyar kormány képviselőivel. Rámutatott, hogy a korábbi magyar kormány által képviselt támogatási rendszer átlátható és elszámoltatható, s nincs kifogása az ellen, hogy ezt visszamenőleg bárki ellenőrizze, ami akár hasznos is lehet a közösség számára. Surányi Zoltán ezzel szemben úgy fogalmazott, egyáltalán nem elfogadható a jelenlegi elosztási rendszer, mert a források nem a megfelelő kezekben kötnek ki. Kritikával illette a TSC és bizonyos programok támogatását is. Dr. Pásztor Bálint ezen észrevételeket elutasította, kiemelve, hogy a TSC támogatása egy komplex akadémiai rendszert takar, ahol több száz vajdasági magyar kisgyermekkel foglalkoznak. A Prosperitati Alapítvány kapcsán megjegyezte, a több mint 16 ezer nyertes pályázó a bizonyíték arra, hogy a rendszer nem pártalapú: a pályázók mintegy 87 százaléka sikerrel járt a Prosperitatinál.
LEVÉLSZAVAZÁS ÉS MÉDIATÉR
A műsorban érintették a határon túli levélszavazás kérdését is. Surányi Zoltán szerint a rendszer visszaélésekre ad lehetőséget, amellyel a VMSZ élt is a CMH irodahálózatán keresztül. Pásztor válaszában hangsúlyozta, nem szabad összekeverni a két szervezetet, a lebonyolítás pedig a magyar kormány döntéseit követi. Surányi kifogásolta a Fidesz–KDNP melletti teljes elköteleződést is, mire Pásztor úgy reagált, elfogadná a kritikát, ha a Plénum pártatlan maradt volna, ám ők a Tisza Párt támogatására buzdítottak. A VMSZ elnöke szerint az utóbbi 16 év nemzetpolitikai eredményei, mint a honosítás vagy a történelmi megbékélés, indokolták a korábbi kormány támogatását. Végezetül a vajdasági magyar médiatér megítélése kapcsán sem volt egyetértés. Surányi kevesellte a Plénumnak jutó teret, Pásztor viszont leszögezte, nem a politikusok feladata a szerkesztéspolitika meghatározása, s megjegyezte, más médiumokban a VMSZ-ről sem jelent meg pozitív írás az elmúlt években.



